Az elmúlt napok egyértelmű tendenciája, hogy az új koronavírus esetek jelentős része a főváros tágabb környezete mellett Kelet-Magyarországon található.

Végigvettük, hogy eddigi információink szerint mely településeken van új koronavírus fertőzés a keleti régióban.

Nagykőrös – 9 eset

A fősodrú médiában megjelent, hogy 4 koronavírus fertőzöttet találtak egy nagykőrösi csomagolóüzembe. Az azonban egyelőre nem kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy a tegnapi napon, azaz július 22-én már 9 koronavírus fertőzöttet tartottak nyilván a városban – erről számolt be a település polgármester Facebook oldalán.

Ezen túl 46 kontaktszemély van karanténban és további 13 fő külföldi hazatérése után került házi karanténba.

Információink szerint a koronavírus nem csak a csomagolóüzemhez köthető, de mivel ezt az információt hivatalosan nem erősítette meg sem az érintett cég, sem az önkormányzat, így erről többet nem tudunk mondani. Információnk lehet téves is, nem tudjuk ellenőrizni, ezért nem publikus egyelőre.

Hajdúböszörmény

Hajdúböszörményben szintén a Polgármester, Kiss Attila számolt be arról, hogy: “sajnálatos módon Hajdúböszörményben is megjelent a COVID – 19 vírus “.

A közleményből nem derül ki, hogy hány főről van szó, azt azonban megjegyzi a polgármester, hogy a város hivatalos forrásból nem kap tájékoztatást az esetekről.

Téglás

Tégláson egy nappal a hajdúböszörményi eset előtt számolt be arról a polgármester, hogy a településen is megjelent a koronavírus. A hétfő esti poszt szerint:

Sajnálatos módon Tégláson van(nak) koronavírussal fertőzött személy(ek). A család nem érintkezett senkivel miután megtudták, hogy a családi rendezvényen, ahol voltak (Dunántúlon), koronavírussal fertőzött személy tartózkodott. Tégláson senkivel nem érintkeztek, senkivel kapcsolatba nem kerültek. Téglásról a Covid betegeket szállító mentőautó szállította őket kórházba, ahol jelenleg is vannak. Egyikőjük biztosan fertőzött, folyik a tesztelésük, tüneteik már vannak

Sajnos az nem derült ki, hogy mely Dunántúli településen kaphatták el a fertőzést.

Az mindenesetre aggasztó, hogy szerdáról csütörtökre 10 fővel nőtt a hajdú-bihari koronavírus fertőzöttek száma, ezekről az esetekről még nincs információnk.

Emőd

A megyét elhagyva Emődön július 21-én jelentette be a polgármester, hogy tájékoztatást kaptak arról, hogy a település egy lakója járványügyi elkülönítés alá került, ami a hatályos jogszabályok alapján fertőzött személyt jelent.

Miskolc

Miskolcon pedig a Vodafone ügyfélszolgálatának egyik munkatársa lett koronavírus fertőzött. A dolgozóról annyit lehet tudni, hogy diákmunkás volt. Az eset még július 10-én történt, arról a helyi média számolt be 7 nappal később. A hírek szerint a diáknak tünetei voltak, ezért végezték el nál a koronavírus tesztet ami pozitív lett.

Sárospatak

Sárospatakon, ahogy arról korábban már írtunk 1 ismert fertőzés van. Erről Aros János a város polgármestere írt:

“Sajnos minden óvatosság ellenére úgy tűnik, a koronavírus minket sem került el. Tegnap este magas lázzal és tipikus tünetekkel szállítottak
a miskolci kórház intenzív osztályára egy 55 éves sárospataki férfit. A gyanú mostanra valósággá vált, kimutatták a szervezetében a Covid–19-et”

Mezőkövesd – 42 igazolt fertőzött

A mezőkövesdi esetek nagy nyilvánosságot kaptak, itt ehhez köthetően 42 igazolt esetről tudunk.

Számos további eset ismeretlen

A fenti esetek azonban csak a jéghely csúcsa. Az elmúlt két hétben jelentősen nőtt az esetszám Kelet-Magyarországon. Borsodban 84-ről 121-re – ezek zömében a Mezőkövesdi góchoz köthetőek vélhetően. De hárommal nőtt az esetszám Szolnok megyében, néggyel Hevesben, Hajdú-Biharban 17 új eset van, Csongrádban 25 új esetet regisztráltak az elmúlt napokban.

Ha körbenézünk a világban jól látható, hogy a járvány nem múlt el, és rajtunk múlik, hogy azt megállítsuk a határainknál.

Ha tudsz új esetekről kérlek küld el az információkat a szuhiattila7@gmail.com e-mailcímre.

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.