Egyre többen és több mindent rendelünk Kínából, felmerül a kérdés, hogy veszélyben vagyunk-e a mostani koronavírus miatt? Felmerülhet-e a fertőzés veszélye? Nos, a válasz az, hogy szinte biztos, hogy nem.

Van némi bizonytalanság

A mostani koronavírus teljesen új, és ezért nagyon kevés ismerettel rendelkezünk róla. A rokonvírusok a SARS és MERS, amelynek genetikai állomány nagyban hasonlít a mostani koronavírushoz a 2019-nCoV-hez esetében a kutatások azt mutatták, hogy nem kell tartani a csomaggal történő fertőzéstől.

Dr. Nancy Messonnier az amerikai járványügyi központ a CDCC légszervi megbetegedésekkel foglalkozó részlegének vezetője szerint:

“Általában a koronavírusok alacsony túlélőképességgel rendelkeznek a különböző felületeken. Éppen ezért nagyon, nagyon alacsony a kockázata a fertőzésnek, hiszen a csomagok napokat, heteket utaznak kinti hőmérsékleten.”

A koronavírus rokonai a SARS és a MERS jellemzően néhány óráig maradt életképes a nyitott felületeken, míg a csomagok Magyarországra érkezésének ideje jellemzően több hét. Ugyanakkor elmondta, hogy specifikusan erről a vírusról, ennek életben maradási képességeiről nincsenek információik.

Friss információ (02.11)! Német kutatók szerint a koronavírusok akár 9 napig is életképesek maradhatnak a különböző felületeken szobahőmérsékleten. Az átlagos fertőzőképesség 4-5 nap volt, de alacsony hőmérséklet és magas páratartalom alatt ez hosszabb is lehet. Forrás: Ruhr University Bochum

A CDCC oldalán jelenleg is az olvasható, amit az igazgató elmondott, azzal a kiegészítéssel, hogy nincs tudomásuk arról, hogy a a koronavírus csomaggal együtt terjedt volna.

A szakértők szerint sem kell aggódni

Dr. Michael Ison az Északnyugati Egyetem professzora szerint: “A vírus nem fog fertőzni csomagon keresztül”. A vírus alapvetően köhögés, tüsszentés révén kerül a levegőbe és így fertőz, alapvetően közeli kontaktusra van hozzá szükség – mondta el a kutató.

Dr. Amesh Adalja a Johns Hopskins Egyetem kutatója szerint van néhány vírus képes hosszabb ideig élni a természetben, ez függ a hőmérséklettől, a páratartalomtól és egyebektől, de a legtöbb vírus néhány óra alatt elpusztul.

“Nem gondolnám hogy ez valós veszély lenne”.

A WHO szerint biztonságos a Kínából érkező csomag

A legegyértelműbben a WHO, az egészségügyi világszervezet fogalmaz. Ők nyíltan azt mondják, hogy biztonságos levelet, vagy csomagot kapni Kínából.

Majd elmondják, hogy a korábbi vizsgálatok szerint a koronavírus nem marad életképes hosszú ideig olyan tárgyakon mint a csomag vagy a levél.

Figyelembe véve a német kutatók friss eredményét, még mindig biztonságosnak tűnnek a Kínából érkező csomagok a hosszú utazási idő miatt.

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.