Fertőzött
0
+-2185816
Gyógyult
0
+-2123750
Elhunyt
0
+-48495
Karantén
+-774
Mintavétel
+-11394556
Beoltottak
+0
A Magyarország koronavírus térkép február 14.-i állapot. Zöld szín: Kevesebb mint 5 ismert eset. Sárga szín: 5-20 ismert eset. Piros: 20 esetnél több.
Figyelem! Az oldal nem hivatalos adatforrás!
A térkép városi léptékben működik, adott városon belül nem ad információt a fertőzés pontos helyéről (tehát nem utcaszintű). A térképen azt jelöljük, ahol a fertőzött személy jellemzően élt, nem pedig azt, hogy hol kezelik.
Koronavírus térkép – megyei bontásban
Koronavírussal érintett települések a térképen:
Komló: 1 új eset, Komló polgármestere is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.12.11, forrás: pecsaktual.hu
Kecskemét: 3 új eset, A Margaréta Szociális Otthonban 3 munkatársnál szűrtek pozitív eredményt, időpont: 2020.12.11, forrás: kecskemetilapok.hu
Kecskemét: 2 új eset, Az Árpádvárosi óvodában két csoport került karanténba, két dolgozó tesztje lett pozitív, időpont: 2020.12.11, forrás: kecskemetilapok.hu
Budapest: új eset, Az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott tájékoztatás szerint a pandémia kezdetétől december elsejéig 3579 igazolt pozitív fertőzöttet regisztráltak a rendőrök között, akik közül 2001-en meggyógyultak. Azaz a válaszadáskor 1578 aktív betegről tudtak, ami a körülbelül ötvenezres rendőrségi állomány 3 százalékát jelenti, és a teljes keret hét százaléka kapta el eddig a vírust. , időpont: 2020.12.11, forrás: szegedma.hu
Orosháza: 3 új eset, Már az Egységes Szociális Központ (ESZK) idősek otthonait is elérte a koronavírus-járvány, időpont: 2020.12.11, forrás: oroscafe.hu
Túrkeve: 1 új eset, Koronavírus fertőzött a túrkevei polgármester, időpont: 2020.12.11, forrás: szoljon.hu
Jászboldogháza: 1 új eset, Bajtársukat veszítették el koronavírus-járvány következtében a jászsági mentők., időpont: 2020.12.11, forrás: szoljon.hu
Árokszállás: 6 új eset, Az Idősek Bentlakásos Otthonában (Apartmanház) két dolgozó és hat lakó koronavírus tesztje lett pozitív., időpont: 2020.12.11, forrás: szoljon.hu
Kazincbarcika: 361 új eset, Összesen 743 eset volt a településen, időpont: 2020.12.11, forrás: kolorline.hu
Bélmegyer: 1 új eset, Kórházba került helyi lakos, jobban van, időpont: 2020.12.10, forrás: Lakossági bejelentés
Lőkösháza: 1 új eset, Óvodai dolgozó, időpont: 2020.12.10, forrás: Lakossági bejelentés
Dévaványa: 21 új eset, Huszonegyen hunytak el egy dévaványai otthonban, időpont: 2020.12.10, forrás: beol.hu
Csorvás: 57 új eset, A csorvási otthonban többen is megfertőződtek, eredményre várnak, a városban 57 aktív koronavírus fertőzött van, időpont: 44175, forrás: beol.hu
Komló: 1 új eset, Koronavírusos lett Komló polgármestere, enyhébb tünetei vannak, időpont: 2020.12.10, forrás: 7300.hu
Kisvárda: 5 új eset, Immáron szinte a teljes szakmai stábot elérte a koronavírus Kisvárdán: Supka Attila vezetőedző, valamint Híres Gábor és Erős Gábor asszisztensedzők hét eleji teszteredménye is pozitív lett, illetve a játékoskeretben is akadtak újabb megbetegedések., időpont: 2020.12.10, forrás: csakfoci.hu
Budapest: 11 új eset, 11 kórházparancsnok koronavírusos, 3 pedig súlyos egészségromlást szenvedett, időpont: 2020.12.10, forrás: 444.hu
Budapest : 1 új eset, Kálló Gergely országgyűlési képviselő, időpont: 2020.12.10, forrás: hang.hu
Lenti: 3 új eset, Hétfőn újabb tájékoztatót tartott a település járványügyi helyzetéről Horváth László polgármester. Elmondta, hogy múlt hét péntek óta 36 főről 39-re emelkedett az elkülönítettek száma., időpont: 2020.12.08, forrás: zaol.hu
Veszprém: 6 új eset, A Hriszto Botev iskola 27 osztályából 11-ben jelenleg digitális tanrend szerint tanulnak a diákok, mondta kérdésünkre Molnárné Staub Ildikó intézményvezető. Hozzátette, a múlt heti koronavírus-szűrésen hat pedagógus eredménye lett pozitív., időpont: 2020.12.08, forrás: veol.hu
Veszprém: 2 új eset, A Rózsa Úti Általános Iskolában ezen a héten valamennyi felső tagozatos osztályban, és az egyik negyedikes osztályban tanulnak otthonról a diákok. A múlt heti gyorstesztelésen több pedagógus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.12.08, forrás: veol.hu
Balatonfüred: 2 új eset, A város kézilabdaklubjának tájékoztatása szerint koronavírus-fertőzés miatt elmarad a Balatonfüredi KSE szombati, Gyöngyös elleni bajnoki találkozója., időpont: 2020.12.08, forrás: veol.hu
Lőkösháza: 1 új eset, Elkapta a koronavírust Lőkösháza polgármestere, időpont: 2020.12.08, forrás: beol.hu
Oroszlány: 1 új eset, Az egész alsó évfolyam digitális oktatásra áll át az oroszlányi Hunyadi-iskolában, időpont: 2020.12.08, forrás: kemma.hu
Karancslapujtő: 1 új eset, Karancslapujtői Mocsáry Antal Általános Iskola egyes osztályai digitális oktatásra áll át, időpont: 2020.12.03, forrás: nool.hu
Kazár: 1 új eset, Kazári Aba Sámuel Általános Iskola digitális oktatásra áll át, időpont: 2020.12.03, forrás: nool.hu
Nagybárkány: 1 új eset, Lucfalvi Általános Iskola Nagybárkányi Telephelye digitális oktatásra áll át, időpont: 2020.12.03, forrás: nool.hu
Jobbágyi: 1 új eset, Jobbágyi Fáy András Általános Iskola digitálisoktatásra tér át, időpont: 2020.12.03, forrás: nool.hu
Salgótarján: 1 új eset, Salgótarjáni mentésirányítót győzött le a vírus, időpont: 2020.12.03, forrás: nool.hu
székesfehérvár: 1 új eset, Egy székesfehérvári főnővér hunyt el koronavírusban, időpont: 2020.12.03, forrás: index.hu
Nagykanizsa: 18 új eset, 18 fő egy szociális otthonban, időpont: 2020.12.03, forrás: index.hu
Budapest: 1 új eset, Trokán Péter, időpont: 44168, forrás: index.hu
Méhkerék: 5 új eset, 5 pedagógusnak eltt pozitív a koronavírus tesztje, időpont: 2020.12.03, forrás: Polgármester Fb
Hódmezővásárhely: 2 új eset, A Klauzál utcaiban és a Tornyai utcai telephelyeken december 3-ig. A Pál utcai óvodában pedig meghosszabbították december 4-ig., időpont: 2020.12.02, forrás: vasarhely24.com
Salgótarján: 5 új eset, Kedden a salgótarjáni Jó Pásztor Katolikus Óvodában is megtörtént a dolgozók tesztelése. Ennek során négy kollégánkat küldték haza azonnal, így már öt főre emelkedett intézményünkben a koronavírus-fertőzöttek száma, időpont: 2020.12.02, forrás: nool.hu
Vizslás: 1 új eset, Vizslási Kerekerdő Óvodafenntartó Társulás Bóbita Óvodája egyik munkatársának pozitív lett a koronavírustesztje., időpont: 2020.12.02, forrás: nool.hu
Salgótarján: 1 új eset, A salgótarjáni Gagarin Általános Iskolában kedden nem lesz tanítás az alsósoknak., időpont: 2020.12.02, forrás: nool.hu
Szombathely: 17 új eset, 17 beteg kapta el a koronavírus a szombathelyi kórházban, időpont: 2020.12.02, forrás: ugytudjuk.hu
Orgovány: 1 új eset, Orgovány polgármestere is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.12.02, forrás: baon.hu
Budapest: 1 új eset, Geszti Péter is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.12.02, forrás: index.hu
Hódmezővásárhely: 1 új eset, Hegedűs Zoltán is koronavírusos, időpont: 2020.12.02, forrás: hodpress.hu
Budapest: 1 új eset, Borbély Alexandra is koronavírusos, időpont: 2020.12.02, forrás: velvet.hu
Budapest: 10 új eset, Boldogasszony iskolanővérek: a budapesti közösségnek mintegy harmada pozitív, köztük sokan az idős korosztályból. Az ápolónők közül is többen elkapták a betegséget, így nagyon nehéz helyzet alakult ki. , időpont: 2020.12.02, forrás: iskolanoverek.hu
Mezőkövesd: 6 új eset, Szent István Katolikus Általános Iskolában a héten a felső tagozatosok digitális tanrendben tanulnak majd, míg az alsó évfolyamokon tovább folyik a tanítás és napközi is lesz, mivel sok pedagógus beteg, vagy van karanténban., időpont: 2020.12.02, forrás: egriugyek.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos Törőcsik András, időpont: 2020.12.02, forrás: hvg.hu
Sárvár: 1 új eset, Bezárták a vírus miatt a Sárvári Vármelléki Óvoda konyháját, időpont: 2020.12.01, forrás: vaol.hu
Lenti: 11 új eset, 37 igazolt koronavírus fertőzött van Lentiben, időpont: 2020.12.01, forrás: zaol.hu
Zalaegerszeg: 1294 új eset, Jelenleg 1745 aktív fertőzött van Zalaegerszegen, időpont: 2020.12.01, forrás: zaol.hu
Szombathely: 2 új eset, Két Falco-játékos tesztje is pozitív a válogatottnál, időpont: 2020.12.01, forrás: vaol.hu
Tófej: 1 új eset, December 4-ig zárva tart a tófeji Mesesziget Óvoda, időpont: 2020.12.01, forrás: zaol.hu
Gutorfölde: 1 új eset, Gutorfölde óvodáját is be kellett zárni a dolgozók igazolt fertőzése miatt, az ottani rendkívüli szünetet már október 16-án elrendelték., időpont: 2020.12.01, forrás: zaol.hu
Nagykanizsa: 68 új eset, 219 igazolt koronavírus fertőzött van Nagykanizsán, időpont: 2020.12.01, forrás: zaol.hu
Szárliget: 3 új eset, A polgármester tájékoztatása szerint előreláthatólag december 4-ig marad zárva a Tima Endre Általános Iskola a nagyszámú Covid-megbetegedések miatt., időpont: 2020.12.01, forrás: kemma.hu
Vácrátót: 3 új eset, 3 fő koronavírus fertőzött, időpont: 2020.12.01, forrás: Lakossági bejelentés
Sopron: 154 új eset, 154 koronavírus-fertőzöttet találtak egy soproni idősotthonban, időpont: 2020.11.29, forrás: index.hu
Paks: 3 új eset, Tesztvizsgálók fertőtlenítenek munkavégzés közben a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, 2020. november 23-án. Három pedagógus koronavírus tesztje pozitívnak bizonyult a mai szűrésen, időpont: 2020.11.29, forrás: Paks-Press
Székesfehérvár: 1 új eset, Újabb óvodai csoportot helyeztek hatósági karanténba december 5-ig Székesfehérváron .Ezúttal a Ligetsori Óvoda egy csoportjára vonatkozik a Nemzeti Népegészségügyi Központ döntése, időpont: 2020.11.29, forrás: vorosmartyradio.hu
Zánka: 1 új eset, Rendkívüli szünet a Szivárvány csoportban, időpont: 2020.11.29, forrás: zankaovi.hu
Érd: 3 új eset, Befejezték az intézményi dolgozók tesztelését Érden 3 pozitív eredmény lett, időpont: 44164, forrás: erdmost.hu
Királyhegyes: 3 új eset, Újabb királyhegyesi lett koronavírusos, időpont: 2020.11.29, forrás: makohirado.hu
Sajószentpéter: 2 új eset, Összes óvoda és bölcsöde bezár, időpont: 2020.11.29, forrás: sajoszentpeter.hu
Perkáta: 2 új eset, Rendkívüli szünet a perkátai óvodában, időpont: 2020.11.29, forrás: duol.hu
Budapest: 4 új eset, Rendkívüli szünet a Nyár utcai óvodában (Újpest), időpont: 2020.11.29, forrás: ujpestmedia.hu
Miskolc: 3 új eset, Rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt 3 óvodában, időpont: 2020.11.29, forrás: minap.hu
Hódmezővásárhely: 49 új eset, 34 iskolai dolgozó és 15 diák koronavírusos a vásárhelyi tankerületben, időpont: 2020.11.29, forrás: promenad.hu
Szentendre: 10 új eset, Szentendre Város Egészségügyi Intézményeiben jelenleg három dolgozónál igazolódott be a pozitivitás, sok iskola, óvoda zárt be pontos szám nem ismert, időpont: 2020.11.29, forrás: szentendre.hu
Szarvas: 34 új eset, 34 új eset, köztük egy kétéves gyermek, időpont: 2020.11.29, forrás: korosihircentrum.hu
Budapest: 1 új eset, Csepregi Éva is koronavírusos, időpont: 44164, forrás: atv.hu
Budapest: 1 új eset, Kis Grofót kórházban ápolják, időpont: 2020.11.29, forrás: index.hu
Eger: 14 új eset, 523 koronavírusos-fertőzött van Egerben, időpont: 2020.11.28, forrás: heol.hu
Gyöngyös: 1 új eset, A Dobó Úti Bölcsődében egy alkalmazottnál mutatott pozitív eredményt a teszt, ezért a Csibe csoport december 6-ig karanténban lesz., időpont: 2020.11.28, forrás: heol.hu
Gyöngyös: 2 új eset, A kilenc gyöngyösi óvodában dolgozó 182 alkalmazott közül 90-en kérték az önkéntes Covid-szűrést. Közülük ketten produkáltak pozitív eredményű tesztet, így a Katona József Úti Tagóvoda Maci csoportja tíz napra karanténba vonul., időpont: 2020.11.28, forrás: heol.hu
Gyöngyös: 5 új eset, A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ által működtetett bentlakásos intézmények – az Idősek Bentlakásos Otthona, a Családok és Gyermekek Átmeneti Otthona, valamint a Hajléktalanok Gondozóháza, időpont: 2020.11.28, forrás: heol.hu
Verpelét: 1 új eset, Digitális oktatásra tért át egy verpeléti osztály, időpont: 2020.11.28, forrás: heol.hu
Tatabánya : 4 új eset, Rendkívüli döntés: bezár egy tatabányai bölcsőde a tömeges Covid-megbetegedések miatt, időpont: 2020.11.28, forrás: kemma.hu
Komárom: 3 új eset, 500-ból 3 pedagógus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.11.28, forrás: kemma.hu
Várgesztes: 1 új eset, A COVID járvány pozitív teszt eredménye miatt hétfőn el kellett rendelnem a Német Nemzetiségi Óvoda bezárását 10 napos időtartamra. , időpont: 2020.11.28, forrás: vargesztes.hu
Nyergesújfalu: 4 új eset, Jövő hétre bezárják a nyergesújfalui Benedek Elek Óvodát a nagyszámú felnőtt fertőzött miatt, időpont: 2020.11.28, forrás: hidlap.hu
Pákozd: 1 új eset, Fiatal felnőtt, felgyógyult, jelentős tünetekkel, időpont: 44163, forrás: Lakossági bejelentés
Keszthely: 25 új eset, 139 igazolt aktav koronavírus fertőzött van Keszthelyen, időpont: 2020.11.28, forrás: Polgármester Fb
Kápolnásnyék: 5 új eset, Folyamatosan nő a fertőzöttek száma, megjelent Napsugár Óvodában és a Vörösmarty Iskolában is., időpont: 2020.11.27, forrás: Polgármester FB
Zagyvarékas: 3 új eset, A koronavírus " jelentősen terjes" a településen, időpont: 2020.11.27, forrás: Polgármester Fb
Borosdnádasd: 1 új eset, 1 fő a helyi óvodában, időpont: 2020.11.27, forrás: Polgármester Fb
Mezőcsokonya: 1 új eset, önbejelentős és több ismerős a faluban, időpont: 2020.11.27, forrás: Lakossági bejelentés
Kunsziget: 4 új eset, Egy család 4 tagja, időpont: 2020.11.27, forrás: Lakossági bejelentés
Biharugra: 8 új eset, 8 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.27, forrás: Polgármester FB
Orosháza: 6 új eset, Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatónőjétől megtudtuk, intézményükben hat ember tesztje lett pozitív, két alsós tanítóé, két felsős tanáré és két takarítóé., időpont: 2020.11.27, forrás: oroscafe.hu
Orosháza: 1 új eset, Székács iskolában, időpont: 2020.11.27, forrás: oroscafe.hu
Orosháza: 11 új eset, Több tanár Covid-tesztje pozitív lett a Vörösmartyban, időpont: 2020.11.27, forrás: oroscafe.hu
Edelény: 6 új eset, 6 új eset az elmúlt héthez képest, időpont: 2020.11.26, forrás: Facebook
Kisvarsány: 6 új eset, Kisvarsányi székhely intézményben - minden olyan csoport (felnőtt és gyermek egyaránt) karanténba kerül, ahol van koronavírus pozitív dolgozó (Micimackó, Törp, Cica, Katica, Csipet csapat és Csicsergő csoport)., időpont: 2020.11.26, forrás: Facebook
Dunaegyháza: 1 új eset, Covid fertőzés miatt a rendelés bizonytalan ideig szünetel., időpont: 2020.11.26, forrás: Facebook
Dunakeszi: 3 új eset, Három oktatási intézmény is bezárt a napokban a járvány miatt Dunakeszin. Az Eszterlánc ovi, a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda és a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola is bezárt a járvány miatt. Több pedagógus is megbetegedett és nem voltak elegendően, hogy a szakmai program szerint foglalkozzanak a gyerekekkel., időpont: 2020.11.26, forrás: Facebook
Tiszaújváros: 34 új eset, 34 újabb igazolt koronavírusos eset az elmúlt héten, időpont: 44161, forrás: Facebook
Tiszaújváros: 38 új eset, 38 új koronavírus fertőzött az elmúlt egy héten, időpont: 2020.11.26, forrás: Facebook
Bakonybél: 1 új eset, Egy Bakonybéli tanár koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.11.26, forrás: Facebook
Zirc: 1 új eset, Egy alsós pedagógusnak lett pozitív a koronavírus tesztje, időpont: 2020.11.26, forrás: Facebook
Nemesbikk: 19 új eset, Az összes dolgozó és tíz idős beteg is megfertőződött koronavírussal a nemesbikki Béthel Református Szeretetotthonban, és kivétel nélkül mindannyian meggyógyultak, köztük a 98 éves Marika néni is, időpont: 2020.11.26, forrás: Facebook
Telki: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött a helyi oktatási intézményekben, időpont: 2020.11.26, forrás: telki.hu
Somogyaracs: 3 új eset, 3 új koronavírusos eset, időpont: 2020.11.26, forrás: Lakossági bejelentés
Ózd: 4 új eset, Négy óvodai dolgozó lett pozitív és négy csoportot kellett bezárni az önkormányzathoz tartozó oktatási-nevelési intézményekben az elmúlt két nap koronavírus tesztelésének eredményeként. , időpont: 2020.11.26, forrás: ozd.hu
Borsodnádasd: 1 új eset, 13 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, egy fő kórházban, időpont: 2020.11.26, forrás: Polgármester FB
Vác: 1 új eset, Határozat: 1 hétre bezár a Sirály utcai óvoda, időpont: 44161, forrás: óvoda weboldal
Hajdúhadház: 1 új eset, Hajdúhadházi Városi Óvodában a Maci csoportban oktatási szünet, időpont: 2020.11.26, forrás: hajduhadhaz.hu
Gomba: 1 új eset, Az Oktatási Hivatal az alább idézett határozati rendelkező résszel nyolc napra bezárta az óvoda egyik csoportját a koronavírus terjedésének megakadályozása miatt., időpont: 2020.11.26, forrás: gomba.hu
Nagyatád: 1 új eset, Egy pedagógus és egy bölcsődei gondozónő tesztje lett pozitív, időpont: 2020.11.26, forrás: atadhir.hu
Pomáz: 7 új eset, 54 sashegyis pedagógusból 22 van távol alapvetően egészségügyi okok miatt, az elmúlt 48 órában pedig 7 sashegyis pedagógus igazoltan covid pozitív lett, időpont: 2020.11.26, forrás: pomaz.hu
Százhalombatta: 1 új eset, November 27-ig rendkívüli szünetet rendelt el a bölcsőde egyik csoportjában Vezér Mihály polgármester Százhalombattán, miután az intézményvezető tájékoztatta, hogy az egyik alkalmazott közvetlen COVID-kontakt és tünetei is vannak., időpont: 2020.11.26, forrás: hirtukor.hu
Székesfehérvár: 2 új eset, Holnaptól dolgozói megbetegedések miatt rendkívüli szünetet rendeltek el a Szivárvány Óvoda Püspökkertvárosi Tagóvodájában., időpont: 2020.11.26, forrás: szekesfehervar.hu
Budapest: 1 új eset, Ferencz Csaba ismét koronavírusos, karanténban a válogatott, időpont: 2020.11.26, forrás: vaol.hu
Ózd: 20 új eset, Sok egészségügyi dolgozó esett ki a munkából a koronavírus miatt az ózdi kórházban, ebből csaknem 20-an orvosok, időpont: 2020.11.26, forrás: hirtv.hu
Átány: 1 új eset, Koronavírusos lett Átány polgármestere, időpont: 2020.11.26, forrás: heol.hu
Budapest: 1100 új eset, Eddig 110 katona volt koronavírus fertőzött, 200 jelenleg is aktívan beteg, időpont: 2020.11.26, forrás: hvg.hu
Budapest: 5 új eset, Már öt koronavírusos kosaras van az EB-selejtezőre készülő magyar válogatottnál, időpont: 2020.11.26, forrás: hvg.hu
Debrecen: 10 új eset, A debreceni Árpád Vezér Általános Iskola mintegy ötven fős tantestületéből hétfőn tíz pedagógusnak lett pozitív a tesztje, vagyis a tanári kar húsz százaléka fertőzött volt., időpont: 44161, forrás: 24.hu
Gyula: 1 új eset, Dr. Deli László elhunyt koronavírus fertőzésben, időpont: 2020.11.26, forrás: gyulaihirlap.hu
Esztergom: 1 új eset, A mai napon, november 24-én kedden a tanári kar tesztelésekor egy tünetmentes pedagógus COVID-19 tesztje pozitív lett – közölte Espasa-Sancho Ramon igazgató az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola közösségi oldalán., időpont: 2020.11.25, forrás: hidlap.hu
Vanyarc: 2 új eset, A koronavírus-járvány Vanyarcot is elérte, sajnos egyre több az igazoltan pozitív teszttel rendelkezők száma – jelentették be a település közösségi oldalán, ahol azt is közzétették: a vírus a helyi óvodát sem kerülte el., időpont: 2020.11.25, forrás: nool.hu
Kalocsa: 1 új eset, Minden igyekezet, szigorú rendszabály és védekezési protokoll ellenére megjelent a koronavírus a kalocsai Szociális Központ Bem apó utcai nyugdíjasotthonában is, erősítette meg Rumi László igazgató hétfőn., időpont: 2020.11.25, forrás: baon.hu
Kecskemét: 21 új eset, A önkormányzat által fenntartott idős otthonok közül a Margaréta Otthon érintett a járványban. Itt az igazolt Covid-fertőzött gondozottak száma jelenleg 21 fő, időpont: 2020.11.25, forrás: baon.hu
Kiskunhalas : 3 új eset, Újabb két dolgozó Covid-gyorstesztje lett pozitív a Lomb utcai óvodában, időpont: 2020.11.25, forrás: baon.hu
Sümeg: 1 új eset, A sümegi Kisfaludy Művelődési Központ vezetője is átesett a víruson, időpont: 2020.11.25, forrás: veol.hu
Tata: 40 új eset, Már 40 fertőzöttet találtak a tatai idősotthonokban, időpont: 2020.11.25, forrás: kemma.hu
Budapest: 1 új eset, Papadimitriu Athinának 39 fokos láza volt, majdnem elájult a koronavírustól, időpont: 44160, forrás: origo.hu
Szolnok: 2 új eset, A Toldi Miklós utcai intézményegységben és a Rákóczi úti egységben is két-két óvodai csoport esetében rendelt el a koronavírus kapcsán rendkívüli szünetet az EMMI november 19-től 27-ig., időpont: 2020.11.25, forrás: szoljon.hu
Medgyesegyháza: 10 új eset, A szociális intézményben lakók között nincs fertőzött, de a gondozási központban három dolgozó koronavírusos. A Varázserdő Óvoda munkatársai közül szintén három embernél bizonyosodott be a fertőzés, hárman hatósági karanténba vonultak. Kiemelte, a polgármesteri hivatal egyik munkatársai is megbetegedett, a Schéner Mihály iskola három dolgozójának is pozitív a tesztje, de a tanulók között nincs, aki igazolt fertőzött lenne., időpont: 2020.11.25, forrás: beol.hu
Szarvas: 51 új eset, A felnőtt háziorvosok tájékoztatása szerint az elmúlt héten 66 mintavételt kértek, amiből 51 pozitív lett, a többi eredményére még várnak, időpont: 2020.11.25, forrás: beol.hu
Pázmánd: 26 új eset, 35 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.25, forrás: feol.hu
Pázmánd: 9 új eset, November 27-ig a pázmándi Szent Gellért Általános Iskola valamennyi osztályában online oktatásra álltak át. Az iskolában diákok és pedagógusok is érintettek a koronavírus fertőzésben., időpont: 2020.11.25, forrás: feol.hu
Pusztaszabolcs: 1 új eset, Simonné Zsuffa Erzsébet a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint a Manóvár Óvodában az egyik munkatárs megfertőződött az új típusú koronavírussal,, időpont: 44160, forrás: feol.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos lett a szociális ügyekért felelős államtitkár, időpont: 2020.11.25, forrás: hang.hu
Pécs: 3 új eset, A Pécsi egyetem gyakorló iskolájába hétfőtől már csak az alsósok mehetnek – számolt be róla az ATV. A felsősök digitális oktatásban vesznek részt, amíg olyan sokan betegek, hogy nem tudják biztosítani az oktatást., időpont: 2020.11.25, forrás: eduline.hu
Budapest: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzöttet találtak egy XVIII kerület iskolában a pedagógus tesztelés során, időpont: 2020.11.25, forrás: napi.hu
Szentes: 1 új eset, Koronavírusos Szentes polgármestere, időpont: 2020.11.25, forrás: delmagyar.hu
Őrbottyán: 1 új eset, Hely óvoda egyik dolgozója igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.24, forrás: Polgármester Fb
Zalaszentgrót: 7 új eset, 7 újabb igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.24, forrás: Polgármester Fb
Sárvár: 30 új eset, Sárváron 130 igazolt koronavírus fertőzött van, időpont: 2020.11.24, forrás: Polgármester Fb
Budapest: 3 új eset, Budapest Kerék iskola, pedagógus és diákok is., időpont: 44159, forrás: iskola FB
Ócsa: 1 új eset, Halászy János Iskola karantén koronavírus fertőzés miatt, időpont: 2020.11.24, forrás: iskola FB
Bekecs: 18 új eset, 20 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.24, forrás: iskola FB
Budapest: 12 új eset, Körösi Csoma Kéttannyelvű Iskola: 8 diák, 4 pedagógus, időpont: 2020.11.24, forrás: iskola web
Debrecen: 1 új eset, Mesekert óvoda János utcai telephelyén rendkívüli szünet, időpont: 2020.11.24, forrás: óvoda weboldal
Budapest: 4 új eset, Veres Pálné Gimnázium 4 diák koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.24, forrás: iskola weboldal
Dunaszeg: 1 új eset, Dunaszegi Óvoda és Bölcsöde rendkívüli szünet, időpont: 2020.11.24, forrás: dunaszeg.hu
Alsópáhok: 1 új eset, Egy dolgozó tesztje pozitív lett az alsópáhoki Szivárvány óvodában, időpont: 2020.11.24, forrás: zaol.hu
Budapest: 4 új eset, BP. XVIII. Eötvös Loránd Ált isk. 1 tanuló, 3 pedagógus, időpont: 2020.11.24, forrás: Iskola web
Inárcs: 1 új eset, Tolnay Lajos Ált. Isk: Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a felső tagozaton egyik pedagógusunk COVID tesztjének eredménye pozitív lett, időpont: , forrás: iskola web
Csanádalbert: 1 új eset, Egy hozzátartozó egy időotthon lakójának, időpont: 2020.11.23, forrás: makohirado.hu
Maroslele: 1 új eset, Az elmúlt napokban egy koronavírussal fertőzött beteget diagnosztizáltak Maroslelén – számolt be róla Drimba Tibor polgármester., időpont: 2020.11.23, forrás: makohirado.hu
Pitvaros: 2 új eset, 2 pitvarosi diák koronavírusos, időpont: 2020.11.23, forrás: makohirado.hu
Nagyér: 9 új eset, Összesen 9 ember koronavírus fertőzött Nagyéren, időpont: 2020.11.23, forrás: makohirado.hu
Földeák: 4 új eset, Koronavírus: rendkívüli szünet a földeáki Süni csoportban, időpont: 2020.11.23, forrás: makohirado.hu
Vác: 1 új eset, Pozitív lett Galambos Péter Európa-bajnok, Világbajnoki helyezett magyar válogatott váci evezős koronavírus tesztje október végén. , időpont: 2020.11.23, forrás: bcoolmagazin.hu
Mezőberény: 5 új eset, 5 dolgozó a mezőberényi otthonban, időpont: 2020.11.23, forrás: beol.hu
Pécs: 1 új eset, Bezár két hétre a Deák suli felső tagozata, túl sok a hiányzó mind a tanárok, mind a diákok körében, szám nem ismert, időpont: 2020.11.23, forrás: bama.hu
Hódmezővásárhely: 3 új eset, A Kálvin téri bölcsőde dolgozóinak fele koronavírusos, szám nem ismert, időpont: 2020.11.23, forrás: mcsipos.hu
Győr: 11 új eset, 6 rab és 5 dolgozó a győri börtönben koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.23, forrás: ugytudjuk.hu
Szombathely: 1 új eset, Tóth Kálmán szombathelyi városi képviselő, időpont: 2020.11.23, forrás: ugytudjuk.hu
Budapest: 1 új eset, Varga Vanda már tavasszal, a koronavírus első hazai hullámában is Covid-osztályon dolgozott. Azt mondja, nem az volt a kérdés, hogy elkapja-e maga is a vírust, hanem hogy mikor. Ez a pillanat most jött el, az ápolónő otthonában gyógyul, de még most is a betegeiért aggódik., időpont: 2020.11.23, forrás: ripost.hu
Cegléd: 1 új eset, Elhunyt egy koronavírusos ceglédi mentőtiszt, időpont: 2020.11.23, forrás: nepszava.hu
Budapest: 1 új eset, Merkely Béka is koronavírusos, időpont: 2020.11.23, forrás: portfolio.hu
Szolnok: 2 új eset, Gál Kata influenszer és párja, időpont: 2020.11.23, forrás: szoljon.hu
Mucsony: 10 új eset, 10 igazolt koronavírus fertőzött, ebből 2-en kórházban, időpont: 2020.11.23, forrás: Polgármester FB
Göd: 7 új eset, 7 igazolt koronavírus fertőzött a Kastély óvodaegységben, időpont: 2020.11.22, forrás: god.hu
Oroszlány: 1 új eset, Rendkívüli szünet a Borbála-telepi Óvodában, időpont: 2020.11.22, forrás: oroszlanyiovodak.hu
Csobánka: 1 új eset, Az Oktatási Hivatal által kedd délutáni telefonos értesítés alapján a Borostyán Természetvédő Óvoda 2020. november 18. és november 22. között zárva tart a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt. , időpont: 2020.11.22, forrás: csobanka.hu
Hódmezővásárhely: 1 új eset, Pál utcai óvodában jelent meg akoronavírus, időpont: 2020.11.22, forrás: vasarhely24.hu
Budapest: 2 új eset, Budapest IX. Kerületi Kosztolányi Dezső Általános Iskola egy pedagógus és egy diák, időpont: 2020.11.22, forrás: kdaltisk.hu
Baja: 2 új eset, Több bajai iskolában is digitális oktatás van, időpont: 2020.11.22, forrás: amve.hu
Nagykanizsa: 2 új eset, A Bolyai-iskolában a felsősöknek digitális munkarend, a Hevesi-óvodában rendkívüli szünet van a vírus miatt, időpont: 2020.11.22, forrás: zalakocka.hu
Ballószög: 12 új eset, A ballószögi Aranykor Idősek Otthonában 150 ellátottról gondoskodnak. Ott a közelmúltban minden lakót leteszteltek, és az eredmények nagy részét már meg is kapták. A november 19-i adatok szerint – miként arról a Kecskeméti Médiacentrumot Dudás Csongor intézményvezető tájékoztatta – eddig 12 lakónál igazolták a Covid-fertőzést. , időpont: 2020.11.22, forrás: hiros.hu
Kecskemét: 43 új eset, A Platán Otthonban és az Aranykor Idősek Otthonában is jelen van a koronavírus. A műkertvárosi szociális intézményben 31 gondozottnál, a ballószögi idősotthonban pedig 12 lakónál igazolták a Covid-fertőzést, időpont: 2020.11.22, forrás: hiros.hu
Kecskemét: 34 új eset, A mai adatok szerint 12 koronavírus-fertőzött tanulóról, illetve 22 pozitív teszttel bíró pedagógusról tudnak a Kecskeméti Tankerületi Központ fenntartásában működő kecskeméti általános iskolákban, időpont: 2020.11.22, forrás: hiros.hu
Budapest: 1 új eset, Gór Nagy Mária is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.22, forrás: life.hu
Lenti: 12 új eset, 26 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.22, forrás: zaol.hu
Keszthely: 38 új eset, 114 igazolt koronavírus fertőzött van Keszthelyen, időpont: 2020.11.22, forrás: zaol.hu
Hajdúnánás: 1 új eset, A polgármester koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.22, forrás: dehir.hu
Battonya: 1 új eset, Battonya Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezete (ESZSZ) a hivatalos szervek tájékoztatása alapján úgy fogalmaz csütörtöki közleményében, hogy Battonyán koronavírussal fertőzötteket regisztráltak, számuk nem ismert, de emelkedő, időpont: 2020.11.22, forrás: beol.hu
Békéscsaba: 3 új eset, Egyre nő a megbetegedettek száma, ezért a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium felső tagozatos tanulói is átállnak a digitális oktatásra., időpont: 2020.11.22, forrás: beol.hu
Méhkerék: 15 új eset, Jelenleg 17 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.22, forrás: Polgármester FB
Ács: 3 új eset, Több dolgozó is elkapta a koronavírust az ácsi Gárdonyi-iskolában, időpont: 2020.11.22, forrás: kemma.hu
Gyula: 1 új eset, Koronavírusos a gyulai országgyűlési képviselő, időpont: 2020.11.22, forrás: beol.hu
Kaposvár: 227 új eset, 481 regisztrált koronavírus fertőzött van a városban, időpont: 2020.11.22, forrás: kapos.hu
Sárospatak: 0 új eset, 47 aktív koronavírus fertőzött van, nem tudható, hogy mennyi az új, korábban 50 igazolt aktív fertőzött volt, időpont: 2020.11.22, forrás: Polgármester FB
Kaposvár: 4 új eset, Somogy Megyei Duráczky EGYMI és Kollégium 4 igazolt koronavírus fertőzött dolgozó, időpont: 2020.11.22, forrás: duraczky.hu
Budapest: 1 új eset, A mai naptól rendkívüli szünetet rendeltek el a Megyeri Úti Általános Iskolában az iskola járványügyi érintettsége miatt., időpont: 2020.11.21, forrás: ujpestmedia.hu
Szigetszentmiklós: 1 új eset, A Napraforgó Óvoda Szivárvány Tagóvodájában 2020. november 22-ig nem járnak oviba a gyerekek., időpont: 2020.11.21, forrás: szigetszentniklos.hu
Szigetszentmiklós: 2 új eset, Pitypang óvodában és tagintézményében, a Vadvirág óvodában is megjelent akoronavírus, időpont: 2020.11.21, forrás: szigetszentniklos.hu
Szigetszentmiklós: 1 új eset, A Mocorgó óvoda három csoportjában, koronavírus okozta megbetegedés miatt. A november 22-ig tartó szünet a Mókus, a Cinke és a Süni csoportokra vonatkozik., időpont: 2020.11.21, forrás: szigetszentniklos.hu
Szigetszentmiklós: 2 új eset, A Vackor Bölcsődeében rendkívüli szünetet kellett elrendelni, mert több dolgozó is megbetegedett a Covid - 19 vírustól, ezáltal a többi dolgozó is kontakt személynek minősül,, időpont: 2020.11.21, forrás: szigetszentniklos.hu
Msikolc: 2 új eset, Miskolci Avastetői Óvoda két csoportjának vonatkozásában 2020. november 18-tól november 27-ig szünet az észlelt koronavírusos megbetegedések miatt, időpont: 2020.11.21, forrás: miskolc.hu
Karcag: 1 új eset, A karcagi polgármester családjában van koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.21, forrás: videk.ma
Kisújszállás: 1 új eset, Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda Arany János Általános Iskola Tagintézményében a kialakult helyzetre való tekintettel 2020. november 19-én (csütörtökön) az EMMI határozata alapján rendkívüli tanítási szünet lesz. (Sem a pedagógusok, sem a tanulók nem mehetnek iskolába.), időpont: 2020.11.21, forrás: videk.ma
Veszprém: 3 új eset, Több dolgozó a eszprémi Csolnoky Ferenc Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályon, időpont: 2020.11.21, forrás: index.hu
Sárvár: 65 új eset, Sárváron 100-nál is több igazolt koronavírus fertőzött van., időpont: 2020.11.21, forrás: savariaforum.hu
Siklós: 1 új eset, Köztársaság téri óvodában egy dadusnak lett pozitív a tesztje, időpont: 2020.11.21, forrás: siklosihirek.hu
Nyíregyháza: 2 új eset, Rendkívüli szünet két nyíregyházi óvodában – Egy gyermek és óvónő tesztje lett pozitív, időpont: 2020.11.21, forrás: nyiregyhaza.hu
Szeged: 3 új eset, Bezárták a Felsővárosi Óvodát a koronavírus miatt, több dolgozó érintett, időpont: 2020.11.21, forrás: szegedma.hu
Letkés: 1 új eset, Rendkívüli szünetet rendelt ez az Oktatási Hivatal a letkési óvodában – Óvodavezetői tájékoztató, időpont: 2020.11.21, forrás: letkes.hu
Budapest: 1 új eset, Kautzky Armand, az 56 éves Jászai Mari-díjas színművész és ismert színkronszínész is elkapta a koronavírus-fertőzést, de ezt egészen addig titkolta, míg gyógyulásáról adhatott hírt., időpont: 2020.11.21, forrás: life.hu
Kiskunhalas : 1 új eset, Leállt a védőnői szolgálat egy dolgozó koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.21, forrás: halasinfo.hu
Sümeg: 1 új eset, Barsi Balázs atya is koronavírusos, időpont: 2020.11.21, forrás: 777blog.hu
Érd: 1 új eset, Az Érdioldal.hu Facebook-posztjából derül ki, hogy elkapta a koronavírust Aradszki András, a KDNP parlamenti frakciójának tagja, időpont: 2020.11.21, forrás: hang.hu
Budapest: 1 új eset, Balázs Fecó koronavírusos, lélegeztetőgépen van, időpont: 2020.11.21, forrás: index.hu
Debrecen: 1 új eset, Pozitív lett a koronavírustesztje Somogyi Ádámnak, a DEAC kosárlabdázójának , időpont: 2020.11.21, forrás: ripost.hu
Jánoshalma: 2 új eset, Koronavírus-fertőzés miatt szünetel a tanítás a jánoshalmi iskolában, időpont: 2020.11.21, forrás: baon.hu
Bátaszék: 5 új eset, Legalább két haláleset, számos megbetegedés, időpont: 2020.11.20, forrás: teol.hu
Nagykanizsa: 20 új eset, Tavasszal, az első hullám idején a Teleki utcai idősek otthona falai közé nem sikerült beférkőznie a vírusnak, most azonban a legnagyobb óvintézkedések ellenére is a gondozók és gondozottak közül 20 főnek pozitív lett a tesztje, időpont: 2020.11.20, forrás: zaol.hu
Gyöngyös: 3 új eset, Gyöngyösön több óvoda dolgozója is igazoltan koronavírussal fertőzött, időpont: 2020.11.20, forrás: heol.hu
Oroszlány: 7 új eset, A hat intézményben összesen 120 munkavállalót teszteltünk, közülük hétnek lett pozitív a vírustesztje., időpont: 2020.11.20, forrás: kemma.hu
Ács: 3 új eset, Több dolgozó is elkapta a koronavírust az ácsi Gárdonyi-iskolában, időpont: 2020.11.20, forrás: kemma.hu
Kisbér: 1 új eset, A kisbéri polgármesteri hivatal Facebook-oldalán Varga Melinda, a Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskolájának intézményvezetője tájékoztatta a helyieket. Mint írta, koronavírus-fertőzés, illetve egyéb megbetegedések miatt kellett elrendelni november 18-tól 20-ig a digitális munkarendet a tagintézményben., időpont: 2020.11.20, forrás: kemma.hu
Komárom: 56 új eset, 56 új eset két nap alatt, de naponta átlagban 10 új eset, időpont: 2020.11.20, forrás: kemma.hu
Békéscsaba: 100 új eset, 150 koronavírus fertőzött van a településen ebből 20 gyermek, időpont: 2020.11.20, forrás: Polgármester FB
Békéscsaba: 1 új eset, Békés település háziorovosa is koronavírus fertőzött lett, időpont: 2020.11.20, forrás: beol.hu
Kazincbarcika: 239 új eset, Összesen 381 eset volt már a településen, időpont: 2020.11.20, forrás: kolorline.hu
Gyöngyöspata: 17 új eset, 17 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.20, forrás: Polgármester FB
Gyöngyöspata: 1 új eset, A helyi háziorvos koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.20, forrás: Polgármester FB
Barcs: 2 új eset, Digitális tanrendre állt át a barcsi Szivárvány, időpont: 2020.11.20, forrás: barcsihirek.hu
Dömsöd: 2 új eset, Széchényi István Ált. Iskola: Intézményünkben egy pedagógus és egy tanuló esetében értesültünk igazolt Covid-19 megbetegedésről., időpont: 2020.11.19, forrás: domsodiskola.hu
Budaörs: 1 új eset, Csillagfürt Óvodában is megjelent a COVID-19, időpont: 2020.11.19, forrás: csillagfurt.hu
Balassagyarmat: 3 új eset, A balassagyarmati Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai közül is egyre többen fertőződnek meg, produkálnak pozitív teszteredményt. Mára ez olyan mértékűvé vált, hogy nem tudjuk megtartani a kontaktórákat az 5-8. évfolyamosok számára. Ezért november 18-tól, szerdától november 27-ig, péntekig ők is áttérnek a digitális oktatásra, időpont: 2020.11.19, forrás: nool.hu
Bátonyterenye: 5 új eset, Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere közösségi oldalán jelentette be kedd délután, hogy a II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola 5. osztálya áttért a digitális oktatásra, két óvodai csoportja pedig járványügyi megfigyelés alá került. A Bátonyterenyei Városi Óvoda Őzike Tagóvodájában pedig november 20-ig, péntekig rendkívüli szünetet rendeltek el., időpont: 2020.11.19, forrás: nool.hu
Vásárosnamény: 1 új eset, Rendkívüli szünet az Eötvös Jkózsef Ált. Iskolában, időpont: 2020.11.19, forrás: beregihirek.hu
Budapest: 1 új eset, Gyöngykagyló Óvoda rendkívüli szünetet rendeltek el., időpont: 2020.11.19, forrás: gyongykagylo.kispest.hu
Mikepércs: 1 új eset, Az Oktatási Hivatal az egyik pedagógus pozitív Covid tesztje miatt rendkívüli szünetet rendelt el a Csodavár Óvoda Nyuszi csoportjának., időpont: 2020.11.19, forrás: mikepercs.hu
Nagyvarsány: 1 új eset, Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oktatási Hivatal a Weöres Sándor Óvoda nagyvarsányi intézmény-egységében 2020. november 16. és november 22. között rendkívüli szünetet rendelt el., időpont: 2020.11.19, forrás: dunavarsany.hu
Nagytarcsa: 3 új eset, Az Oktatási Hivatal a dolgozók megbetegedései miatt óvodánkban rendkívüli szünetet rendelt el. Az első nevelési nap november 23-a (hétfő). Az időközben elvégzett PCR tesztek eredménye szerint több dolgozó tesztje pozitív lett, ezért nem tudunk teljes létszámmal nyitni és szükség lesz minimális csoportösszevonásra., időpont: 2020.11.19, forrás: nagytarcsa.hu
Vecsés: 1 új eset, Vecsési Mosolyország óvoda, igazolt koronavírus fertőzés, időpont: 2020.11.19, forrás: mosolyorszagovi.hu
Gyál: 1 új eset, Továbbra is rendkívüli szünet a Gyáli Tátika Óvoda Klapka utcai székhelyén, időpont: 2020.11.19, forrás: gyal.hu
Székesfehérvár: 4 új eset, November 16-tól, hétfőtől egész hétre rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatás Hivatal a Rákóczi Utcai Óvoda négy csoportjában., időpont: 2020.11.19, forrás: szekesfehervar.hu
Dunaújváros: 1 új eset, A Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye arról adott ki tájékoztatást, hogy a járványügyi helyzet miatt november 17-26. között az első és második évfolyamon rendkívüli szünetet, míg a 3-8. évfolyamon tanulók részére digitális oktatást rendelt el az illetékes minisztérium, időpont: 2020.11.19, forrás: duol.hu
Miskolc: 3 új eset, Rendkívüli szünet három újabb miskolci óvodában, időpont: 2020.11.19, forrás: miskolc.hu
Hajdúnánás: 1 új eset, A koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal a Hajdúnánási Óvoda Nikodemusz utcai Szivárvány Tagintézményében, november 16-19 közötti időszakra – tájékoztatott Gyüre Anikó intézményvezető., időpont: 2020.11.19, forrás: dehir.hu
Kiskunmajsa: 3 új eset, Három dolgozó koronavírusos a majsai bölcsődékben és az óvodában, időpont: 2020.11.19, forrás: baon.hu
Gyöngyös: 2 új eset, Tündérkert Tagóvoda Cica csoportja és a Fecske Úti Tagóvoda Csiga csoportja ezen a héten nem fogad gyerekeket, időpont: 2020.11.19, forrás: heol.hu
Kéthely: 3 új eset, Településünkön is több koronavírussal fertőzött személy van, egy idős személy sajnos elhunyt, akinek krónikus alapbetegségei mellett pozitív lett a tesztje., időpont: 2020.11.19, forrás: kethely.hu
Szekszárd : 1 új eset, Zelen Dorina is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.11.19, forrás: teol.hu
Kaposvár: 5 új eset, A Rákóczi FC háza táján is felütötte a fejét a koronavírus-járvány. A kötelező tesztelések során több játékosnak és szakmai stábtagnak is pozitív lett a tesztje. Az érintett csapattagok mind házi karanténba vonultak., időpont: 2020.11.19, forrás: kaposvarmost.hu
Nagyatád: 20 új eset, Sikerült izolálni a nagyatádi kórházban felbukkanó fertőzést. Az Atádhír nevű helyi portálnak az intézmény főigazgatója azt mondta, miután a pszichiátriai részleg két dolgozójának pozitív lett a tesztje, a vírus végigsöpört az osztályon. „18 betegünk fertőződött meg, elkapták egymástól, de szerencsére mindannyian jól vannak, időpont: 2020.11.19, forrás: nepszava.hu
Budapest: 3 új eset, Több tornász is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.11.19, forrás: infostart.hu
Zaránk: 3 új eset, Somogyiné Ambrus Melinda intézményvezető elmonda: azért kérték a honvédség segítségét, mert a gondozási központ lakóinak mintegy kétharmada és több dolgozó is érintett a koronavírus fertőzésben., időpont: 2020.11.19, forrás: honvedelem.hu
Szőc: 1 új eset, Az MH Pápa Bázisrepülőtér fertőtlenítő rajai a Veszprém megyei Ujvári János Református Szeretetotthon idősek otthonát mentesítették november 16-án, hétfőn, Szőc községben, időpont: 2020.11.19, forrás: honvedelem.hu
Nagykáta: 1 új eset, Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár csaknem húsz katonája november 6-án, pénteken fertőtlenítette a nagykátai Tápió-Vidéki Többcélú Társulás Kistérségi Gondozási Központját, ahol a napokban igazoltan koronavírus fertőzés történt., időpont: 2020.11.19, forrás: honvedelem.hu
Kecskemét: 29 új eset, A kecskeméti Margaréta Otthonban 23 idős beteg fertőződött meg, hárman pedig elhunytak, négy bentlakót kórházban ápolnak. Az otthon munkatársai közül hatan lettek koronavírusosak a tesztek szerint. , időpont: 2020.11.19, forrás: index.hu
Tiszabő: 42 új eset, 42 igazolt fertőzött van Tiszabőn a helyi háziorvos tájékoztatása szerint, időpont: 2020.11.18, forrás: Polgármester FB
Szigetújfalu: 3 új eset, 13 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.18, forrás: Polgármester FB
Zadány: 1 új eset, Koronavírusban halt meg egy mentőápoló, időpont: 2020.11.18, forrás: beol.hu
Gyomaendrőd: 22 új eset, 32 igazoltan fertőzött beteg van, időpont: 2020.11.18, forrás: beol.hu
Békéscsaba: 1 új eset, Bogdán Annabella PCR-tesztje pozitív lett, időpont: 2020.11.18, forrás: beol.hu
Parád: 1 új eset, Bendegúz óvoda bezár koronavírus fertőzés miatt, időpont: 2020.11.18, forrás: Polgármester FB
Győr: 4 új eset, Négy győri kézilabdázó, köztük Görbicz Anita is pozitív koronavírustesztet produkált – írja a Győri Audi ETO KC hivatalos honlapja., időpont: 2020.11.18, forrás: index.hu
Budapest: 2 új eset, Elkapta a koronavírust Járai Máté és Járai Kíra, időpont: 2020.11.18, forrás: life.hu
Pusztamonostor: 1 új eset, A Tündérkert Művészeti Óvoda 2020. november 11. napjától zárva tart koronavírus fertőzés miatt., időpont: 2020.11.18, forrás: pusztamonostro.hu
Lőrinci: 2 új eset, A Rákóczi Ferenc utcai óvoda két dolgozója már egy hete nem járt be az intézménybe betegség miatt. A hétvégén elvégezték náluk a koronavírus tesztet, amely pozitív eredményt mutatott., időpont: 2020.11.18, forrás: lorinci.hu
Mende: 1 új eset, Tegnap késő esti hír, hogy sajnos a Mesevár Óvoda-Bölcsőde intézményünkben is megjelent a koronavírus. , időpont: 2020.11.18, forrás: mende.hu
Kiskunmajsa: 5 új eset, A sorozatos megbetegedések miatt november 5-én, két hétre be kellett zárni a Napsugár Óvoda Fő utcai telephelyét Kiskunmajsán, időpont: 2020.11.18, forrás: baon.hu
Balatonfüred: 7 új eset, Ma reggel hazaküldték a tanulókat a Radnóti Miklós Általános Iskolából, a tanintézmény egy hétig átáll az online oktatásra. Két óvoda és a bölcsőde is bezárt a városban. Több pedagógusnak pozitív lett a Covid-tesztje., időpont: 2020.11.18, forrás: hirbalaton.hu
Pécs: 3 új eset, A Bimbó utcai és a Melinda utcai óvodában is felütötte a fejét a koronavírus, erről a pécsi önkormányzat adott ki hétfő kora délután tájékoztatást., időpont: 2020.11.18, forrás: pecsistop.hu
Eger: 1 új eset, Koronavírus: bezár az egri Kertész úti óvoda, időpont: 2020.11.18, forrás: heol.hu
Szigetszentmiklós: 1 új eset, Tájékoztatjuk a Napraforgó Óvodába járó gyermekek szüleit, hogy a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt, az Oktatási Hivatal újabb egy hét rendkívüli szünetet rendelt el, de csak az intézmény Méhecske csoportjában., időpont: 2020.11.18, forrás: szigetszentmiklos.hu
Hódmezővásárhely: 1 új eset, Koronavírus-gyanú több óvodában, a Szabadság tériben bizonyítottan fertőzött egy dolgozó, időpont: 2020.11.18, forrás: hodpress.hu
Dusnok: 2 új eset, Koronavírusos óvónők miatt bezárt a dusnoki bölcsőde, óvoda, időpont: 2020.11.18, forrás: kalohirek.hu
Ikervár: 2 új eset, Bezár a Mesevár óvoda, csak két dolgozó munkaképes, időpont: 2020.11.18, forrás: vaol.hu
Pécs: 3 új eset, Október végén lehetett arról hallani, hogy a pécsi Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpontban többen is megbetegedtek koronavírus-fertőzés miatt., időpont: 2020.11.18, forrás: szabadpecs.hu
Ercsi: 1 új eset, Flór Ferenc igazolt futballista, időpont: 2020.11.18, forrás: 24.hu
Szombathely: 2 új eset, A népegészségügyi hatósággal egyeztetve online oktatásra tért át a Savaria Technikum és Kollégium két 10. osztálya is. , időpont: 2020.11.17, forrás: vaol.hu
Budapest: 1 új eset, Straub Dezső is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.11.17, forrás: ripost.hu
Szolnok: 30 új eset, Nyolcvanöt csoportban összesen három gyerek és huszonhét kolléga betegedett meg eddig, több mint ötvenen voltak karanténban szeptember vége óta., időpont: 2020.11.17, forrás: szoljon.hu
Budapest: 1 új eset, Dukai Regina is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.11.17, forrás: 24.hu
Törökbálint: 1 új eset, A tesztek kiértékelése sajnos a Szérűskert Bölcsőde két dolgozójánál is koronavírus pozitív eredményt mutatott., időpont: 2020.11.17, forrás: torokbalint.hu
Törökbálint: 5 új eset, A Polgármesteri Hivatal több dolgozója igazoltan koronavírus fertőzött; a fertőzöttek száma jelenleg a dolgozók 10 %-át teszi ki, időpont: 2020.11.17, forrás: szonyizeneiskola
Piliscsaba: 8 új eset, Polgármesteri hivatal harmada 8 dolgozó fertőződött meg., időpont: 2020.11.17, forrás: Polgármester Fb
Siklós: 3 új eset, Siklósi kórházban betegeknél és dolgozóknál is kimutatták a koronavírust, időpont: 2020.11.17, forrás: siklosihirek.hu
Hajdúhadház: 1 új eset, Hajdúhadházi Városi Óvodában koronavírus fertőzés, szám ismeretlen, időpont: 2020.11.17, forrás: hajduhadhaz.hu
Letenye: 17 új eset, Összesen 21 koronavírus fertőzött vana településen, időpont: 2020.11.17, forrás: letenyemedia.hu
Gyál: 1 új eset, A Gyáli Tátika Óvoda Klapka utcai székhelyén egy óvodai dajka koronavírus teszteredménye pozitív lett, és több dolgozó megbetegedett., időpont: 2020.11.17, forrás: gyal.hu
Kaba: 40 új eset, 40-nnél is több koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.17, forrás: KabaTV
Tura: 1 új eset, Turai Hevesy György Általános Iskola 6.a osztálya járványügyi zárlat (karantén) alatt áll november 21-ig. Egy igazoltan covid fertőzött tanuló van az osztályban., időpont: 2020.11.17, forrás: Polgármester FB
Győrújbarát: 1 új eset, Pitypang óvoda: Egy óvónőnek pozitív lett a tesztje az intézményen belül, a szülőket arra kérték hétfőn, hogy mihamarabb vigyék el a gyerekeket., időpont: 2020.11.16, forrás: ugytudjuk.hu
Tiszaújváros: 3 új eset, 2 alkalmazott igazolt koronavírus fertőzése, egy további dolgozó családi érintettsége, valamint további egy fő folyamatban lévő tesztelése miatt az Oktatási Hivatal 2020.11.09 - 2011.11.13. között rendkívüli szünetet rendelt el a Szederinda Óvodában., időpont: 2020.11.16, forrás: tiszaujvaros.hu
Dunaharaszti: 1 új eset, dunaharaszti napsugár óvoda 1 fő koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.16, forrás: dunaharasztonline.hu
Székesfehérvár: 6 új eset, November 22-én, vasárnapig rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatás Hivatal a Maroshegyi Óvoda öt csoportjában: az intézkedés oka, hogy 6 dolgozó érintett a vírusfertőzésben., időpont: 2020.11.16, forrás: fmc.hu
Hódmezővásárhely: 1 új eset, Az EMMI rendkívüli szünetet írt elő november 16-23 között a Szabadság téri és az Oldalkosár utca 4 szám alatti óvodákban. , időpont: 2020.11.16, forrás: delmagyar.hu
Siófok: 3 új eset, A gondozási központban a dolgozók között újabb két pozitív eset lett, de már egy idősotthoni lakó is elkapta a kórt. Ő kórházban, további 9 ápolt pedig tesztelésre vár., időpont: 2020.11.16, forrás: siofok.hu
Kunsziget: 3 új eset, A fertőzések magas száma miatt a koronavírus járvány sajnos Kunszigetet sem kerüli el, a fertőzésszám településünkön is egyre nagyobb ütemben emelkedik., időpont: 2020.11.16, forrás: kunsziget.hu
Eger: 1 új eset, IQ-Pont Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola: a koronavírus elleni védekezés érdekében 2020. november 15-ig teljes körűen távoktatási rendszerre állunk át. Az iskola épülete nem látogatható!, időpont: 2020.11.16, forrás: iqpont.hu
Taksony: 1 új eset, A Sünivár Bölcsőde november 9-től bizonytalan ideig, de legalább november 11-ig zárva tart, miután az intézmény egy dolgozójának koronavírus tesztje pozitív lett, időpont: 2020.11.16, forrás: taksony.hu
Diósd: 2 új eset, A Dió óvodában több embernek is pozitív lett a koronavírus-tesztje, de az Oktatási Hivatal egyelőre nem rendelt el rendkívüli szünetet., időpont: 2020.11.16, forrás: erdmost.hu
Kozármisleny : 2 új eset, Két tanító COVID-os a mislenyi iskolában, hét alsós osztály megfigyelés alatt, időpont: 2020.11.16, forrás: szabadpecs.hu
Kazincbarcika: 33 új eset, Jelnleg 142 igazolt koronavírus fertőzött van Kazincbarcikán, időpont: 2020.11.16, forrás: kolorline.hu
Sopronkövesd: 5 új eset, Egyre több a fertőzött beteg, nagyon sok a hiányzó, időpont: 2020.11.16, forrás: Iskola weboldal
Nagykanizsa: 28 új eset, Jelenleg 151 igazolt koronavírus fertőzött van Nagykanizsán, időpont: 2020.11.16, forrás: delzalapress.hu
Budapest: 2 új eset, Viola óvoda 2 fő, időpont: 2020.11.15, forrás: violaovoda.hu
Hódmezővásárhely: 1 új eset, Egy bizonyítottan koronavírusos dolgozója van a Szabadság téri óvodának, az Oldalkosár 4. szám alatti telephelyen pedig 4 dolgozó van otthon önkéntes karanténban, mert tüneteket észleltek magukon, ők tesztelésre várnak, időpont: 2020.11.15, forrás: vasarhely24.hu
Hosszúpály: 10 új eset, A Hosszúpályi Óvoda és Mini Bölcsődében, valamint a Hosszúpályi Roma Nemzetiségi Óvodában történt koronavírusos megbetegedések miatt a mai naptól mindkét intézmény zárva tart 2020. november 9. és november 15. között. Szán nem ismert, de "nagyszámú" megbetegedésről írnak., időpont: 2020.11.15, forrás: hosszupalyi.hu
Füzesabony: 13 új eset, Az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt rendkívüli szünetet rendelt el a Pöttömke Óvodában és Bölcsődében, valamint a Hétszínvirág Óvodában és Bölcsődében, kb 13 fő, időpont: 2020.11.15, forrás: fuzesihirek.hu
Budapest: 2 új eset, Újbuda Önkormányzata tájékoztatást kapott arról, hogy a Szentimrevárosi Óvoda Tücsök csoportjában koronavírus megjelenése miatt november 10-től 12-ig rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal., időpont: 2020.11.15, forrás: ujbuda.hu
Budapest: 1 új eset, Meghalt Horváth Attila, vb-bronzérmes diszkoszvető koronavírusban, időpont: 2020.11.15, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, Erdei Zsolt koronavírusos, időpont: 2020.11.15, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, Nótár Mary koronavírusos, időpont: 2020.11.15, forrás: index.hu
Budapest: 1 új eset, Iványi Gábor koronavírusos, időpont: 2020.11.15, forrás: hvg.hu
Budapest: 13 új eset, 13 óvodai és bölcsődei dolgozó koronavírusos a II. kerületben, időpont: 2020.11.15, forrás: hvg.hu
Eger: 54 új eset, 54 koronavírus-fertőzöttet találtak az egri Idősek Berva-völgyi Otthonában, időpont: 2020.11.14, forrás: egriugyek.hu
Szeged: 3 új eset, Férfi kézi: újabb koronavírusos esetek a Szegednél, időpont: 2020.11.14, forrás: nso.hu
Budapest: 2 új eset, Koronavírusos a Barátok köztös Várkonyi András és Tóth Károly, időpont: 2020.11.14, forrás: nlc.hu
Kozármisleny : 0 új eset, Kórházba kellett szállítani Bíró Károlyt, Kozármisleny polgármesterét, aki október vége óta küzd a koronavírussal., időpont: 2020.11.14, forrás: pecsistop.hu
Mezőkovácsháza: 1 új eset, A Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Tagintézménye a felső tagozaton november 13-ától november 20-áig bevezeti a tantermen kívüli digitális munkarendet, időpont: 2020.11.14, forrás: beol.hu
Szarvas: 31 új eset, Az elmúlt egy hétben összesen 84 mintavételt kértek a szarvasi felnőtt háziorvosok, amik közül eddig 31 lett igazoltan pozitív koronavírusra, sok eredményre azonban még várnak, időpont: 2020.11.14, forrás: beol.hu
Kecskemét: 5 új eset, Az elmúlt napokban két idős lakó elhunyt a kecskeméti Margaréta Otthonban, további négy gondozott került kórházba, közülük hárman igazoltan koronavírusosak., időpont: 2020.11.14, forrás: baon.hu
Szekszárd : 1 új eset, Horváth István felgyógyult a koronavírus-fertőzésből, időpont: 2020.11.14, forrás: teol.hu
Magyarbánhegyes: 1 új eset, A polgármester is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.14, forrás: beol.hu
Nyékládháza: 6 új eset, Jelenleg 23 igazolt koronavírus fertőzött van Nyékládházán, időpont: 2020.11.02, forrás: Polgármester Fb
Nyékládháza: 11 új eset, Jelenleg 18 igazolt koronavírus fertőzött van Nyékládházán, időpont: 2020.11.14, forrás: Polgármester FB
Orosháza: 10 új eset, Orosházi FKSE-Linamar férfi csapatánál 10 igazolt koronavírus fertőzött ismét, időpont: 2020.11.14, forrás: beol.hu
Kaposvár: 56 új eset, Jelenleg 254 aktív fertőzött van Kaposvárott, időpont: 2020.11.14, forrás: kaposvarmost.hu
Bölcske: 5 új eset, 5 igazolt fertőzött, mind tünetmentesek, időpont: 2020.11.14, forrás: Polgármester FB
Hajdúnánás: 52 új eset, 250 igazolt koronavírus fertőzött összesen, ebből 128 aktív, időpont: 2020.11.14, forrás: Polgármester FB
Edelény: 39 új eset, 139 igazolt koronavírus fertőzött van Edelényben, időpont: 2020.11.13, forrás: Polgármester FB
Vecsés: 226 új eset, Összesen 230 koronavírus fertőzött volt Vecsésen, jelenleg kb 50 katív fertőzött vam, időpont: 2020.11.13, forrás: Polgármester FB
Eger: 54 új eset, Egy idősotthonban 60 főből 54 pozitív, időpont: 2020.11.13, forrás: demokrata.hu
Budapest: 1 új eset, Hódi Pamela is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.13, forrás: roviden.hu
Budapest: 4 új eset, Görög Zita teljes családja, időpont: 2020.11.13, forrás: nlc.hu
Székesfehérvár: 6 új eset, 6 igazolt eset a Maroshegyi óvodában, időpont: 2020.11.13, forrás: feol.hu
Kengyel: 3 új eset, Kengyelen is megjelent a koronavírus több betegnél is, időpont: 2020.11.13, forrás: Polgármester FB
Mende: 18 új eset, Mendén, az Oázis Idősek Otthonában az ellátottak közel harmada megfertőződött., időpont: 2020.11.13, forrás: signaltv
Mezőtúr: 32 új eset, 32 aktív fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Devecser: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, nem kapnak többé tájékoztatást, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Tolna: 29 új eset, 21 lakó és 8 dolgozó kapta el a koronavírust a tolnai idősek otthonában., időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Perbál: 15 új eset, 15-20 fő igazoltan pozitív, 50 fő gaynús, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Nagytarcsa: 1 új eset, Koronavírus fertőzés miatt szünetet rendeltek el a helyi óvodában, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Kunhegyes: 29 új eset, 35 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Vértesszőlös: 2 új eset, Polgármesteri hivatal dolgozója és közeli hozzátartozó, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Isaszeg: 1 új eset, Igazolt koronavírus fertőzött a Polgármesteri Hivatalban, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Szűgy: 1 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Budapest: 1 új eset, Fabricius Gábor filmrendező is koronavírusos, kórházban van, időpont: 2020.11.12, forrás: hvg.hu
Kazincbarcika: 1 új eset, Dzurják József heteken át küzdött a koronavírus-fertőzéssel, de volt elég ereje ahhoz, hogy legyőzze ezt a bajt is., időpont: 2020.11.12, forrás: nso.hu
Cegléd: 1 új eset, Csáky András, Cegléd város polgármestere is az új típusú koronavírus által okozott megbetegedésben szenved , időpont: 2020.11.12, forrás: index.hu
Budapest: 5 új eset, Kiss Gergely vizilabdázó és családja, időpont: 2020.11.12, forrás: Kiss gergely FB
Budapest: 7 új eset, 7 igazolt koronavírus fertőzött a Vasas csapatában, időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Edelény: 21 új eset, 121 igazolt koronavírus fertőzött van Edelényben a háziorvosok tájékoztatása szerint., időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Magyarbánhegyes: 118 új eset, Összesen 88 ellátott és 33 dolgozó koronavírus tesztje lett pozitív a Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum Magyarbánhegyesi Fogyatékosok Otthonában., időpont: 2020.11.12, forrás: beol.hu
Szigetújfalu: 2 új eset, Szigetújfalun 10-ra emelkedett az igazoltan koronavírus fertőzöttek száma., időpont: 2020.11.12, forrás: Polgármester FB
Dunabogdány: 4 új eset, A Polgármester és három hivatali dolgozó, időpont: 2020.11.11, forrás: Polgármester Fb
Nyergesújfalu: 1 új eset, Szalézi Középiskola digitális oktatásra áll át koronavírus fertőzés miatt, időpont: 2020.11.11, forrás: Iskola weboldal
Szomor: 1 új eset, egy újabb koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.11, forrás: Polgármester Fb
Szomor: 1 új eset, Sajnos újra van olyan lakótársunk akinek vírustesztje pozitív eredményt hozott., időpont: 2020.10.16, forrás: Polgármester Fb
Nyíregyháza: 1 új eset, Sunshine NYÍKSE egyik játékosának lett pozitív a tesztje, időpont: 2020.11.11, forrás: nyiregyhaza.hu
Pilisborosjenő: 1 új eset, Az óvoda egyik dolgozójának a COVID tesztje pozitív lett, így az Emberi Erőforrások Minisztériuma most bezárja az óvodát október 27-éig., időpont: 2020.11.11, forrás: pilisborosjeno.hu
Üllő: 1 új eset, Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 7.z/a osztály egyik tanulójának az első covid tesztje pozitív lett, ezért a Népegészségügyi Hivatal házi karanténba helyezte az osztályt szeptember 16-tól kezdődően két hétre, időpont: 2020.11.11, forrás: iskolaullo.hu
Miskolc: 1 új eset, Tájékoztatom az iskola közösségét, hogy a középiskola 10.b osztályában egy diákunk COVID tesztje pozitív lett, időpont: 2020.11.11, forrás: klevai.hu
Szentendre: 1 új eset, Pozitív lett a COVID tesztje a Püspökmajor Lakótelepi Bölcsőde egyik munkatársának, időpont: 2020.11.11, forrás: szentendre.hu
Ózd: 10 új eset, Pontos szám nem ismert, legalább 10 fő. Bejutott a koronavírus-fertőzés városunk egyik idősotthonába, és elhunyt egy szép korú bentlakó. Információink szerint az ott dolgozók közel két hete küzdenek azért, hogy megállítsák a betegség továbbterjedését. A szintén helyi fennhatóság alá tartozó óvodák közül kettőben is megjelent a járvány. Korábban az Újváros téri, most pedig a Virág úti intézményben lett valaki pozitív., időpont: 2020.11.11, forrás: ozd.hu
Kecskemét: 1 új eset, Pozitív lett a kecskeméti színház egyik szervezési munkatársának Covid tesztje, időpont: 2020.11.11, forrás: keol.hu
Nagykanizsa: 2 új eset, A Tungsram SE – Nagykanizsa kézilabda csapata, arról értesítette a Marcali VSZSE vezetését, hogy mind az ifi, mind a felnőtt csapatukban megfertőződött játékos a COVID-19 vírussal, ezért lemondták a protokollnak megfelelően a hétvégi bajnoki mérkőzéseket, időpont: 2020.11.11, forrás: marcaliportal.hu
Balatonfüred: 5 új eset, Négy játékos és egy stábtag pozoitív a Füredi kéziseknél, időpont: 2020.11.11, forrás: balatontelevizio.hu
Mátészalka: 30 új eset, 90 aktív fertőzöttről tudnak Mátészalkán, időpont: 2020.11.11, forrás: haromhatar.hu
Ajka: 2 új eset, Az Ajka Városi Óvoda két telephelyét a felnőtt dolgozók egy részének pozitív koronavírus-tesztje után zárták be, időpont: 2020.11.11, forrás: veol.hu
Balassagyarmat: 7 új eset, Az elmúlt napokban a 7 balassagyarmati produkált pozitív tesztet,, időpont: 2020.11.11, forrás: nool.hu
Pusztaszer: 2 új eset, 2 akítv fertőzött van Pusztaszeren, időpont: 2020.11.11, forrás: delmagyar.hu
Debrecen: 1 új eset, Koronavírusos Debrecen polgármestere, időpont: 2020.11.11, forrás: dehir.hu
Budapest: 1 új eset, Kispest polgármestere, Gajda Péter is koronavírusos, időpont: 2020.11.11, forrás: hvg.hu
Veszprém: 1 új eset, Megfertőződött a koronavírussal Jorge Maqueda, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának világbajnok spanyol jobbátlövője., időpont: 2020.11.11, forrás: 24.hu
Budapest: 14 új eset, Budapest, Hatvany Lajos utcában található nyugdíjasotthonban is tesztelték a lakókat. Ott hat embernél mutatták ki a vírus jelenlétét, kettejüknél tünetek is jelentkeztek, több eredményre még várnak., időpont: 2020.11.11, forrás: 24.hu
Budapest: 15 új eset, Pozitív lett a koronavírus-tesztje a budapesti, békásmegyeri Derűs Alkony Gondozóház 15 lakójának – számolt be Kiss László polgármester Facebook-bejegyzése alapján a Népszava, időpont: 2020.11.11, forrás: 24.hu
Mályi: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött van Mályiban, időpont: 2020.10.15, forrás: Polgármester
Üllő: 55 új eset, 56 igazolt eset volt Üllőn tavasz óta, jelenleg 11-12 fő pozitív, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Cserszegtomaj: 1 új eset, A helyi óvodában is megjelent a koronavírus, szünetet rendeltek el, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Nyírbogdány: 2 új eset, A Polgármester közlése szerint Nyírbogdányban is vannak koronavírus fertőzöttek. A szám nem ismert, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Tiszagyenda: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött van Tiszagyendán karanténban, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Inárcs: 36 új eset, Az őszi időszakban 36 igazolt koronavírus fertőzött volt Inárcson, jelenleg is 8 aktív fertőzött van, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Sándorfalva: 9 új eset, Az őszi időszakban 12 igazolt fertőzöttet találtak, tavasszal 4 főt., időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Mezőberény: 21 új eset, Szeptember eleje óta 24 pozitív tesztet produkáló személyről tud Mezőberény polgármestere, időpont: 2020.11.10, forrás: beol.hu
Tápiószele: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Encs: 25 új eset, Az elmúlt 24 órában 5 koronavírussal fertőzöttet regisztráltak, október végén pedig 20-at, amely csak elméleti adat, gyakorlatilag sokkal több fertőzött van a településünkön., időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Pilisborosjenő: 3 új eset, Dr. Kovács Levente háziorvostól és más falunkban működő orvosoktól kapott tájékoztatás alapján jelentősen megnőtt a faluban élő koronavírus fertőzöttek száma. Sokan tünetek nélkül, sokan akár súlyos tünetekkel vannak jelenleg is karanténban, időpont: 2020.11.10, forrás: piliborosjeno.hu
Cece: 2 új eset, Óvodai dolgozó és helyi lakos, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Cibakháza: 5 új eset, Az elmúlt napokban viszont több egymástól független új eset jutott önkormányzatunk tudomására, melyek között már kórházi kezelést is igénylő súlyosságú eset is megjelent., időpont: 2020.11.10, forrás: cibakhaza.hu
Kisbér: 10 új eset, A fertőzöttek és a karanténban lévők száma 20 körüli, napról napra változik és sajnos növekedést mutat, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Borsodnádasd: 2 új eset, egy pedagógus és egy óvodai szülő, időpont: 2020.11.10, forrás: Polgármester
Törökbálint: 27 új eset, Zimándy ignác iskola 16 diák 11 tanár, időpont: 2020.11.10, forrás: zimandy.hu
Kunhegyes: 6 új eset, 6 igazolt koronavírus fertőzött, egy tanárnő elhunyt., időpont: 2020.11.10, forrás: kunhegyes.hu
Dunaújváros: 8 új eset, Újra felütötte fejét a vírus, nyolc DKKA-játékos tesztje pozitív lett, időpont: 2020.11.09, forrás: duol.hu
Budapest: 1 új eset, Potápi Árpád is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.11.09, forrás: mandiner.hu
Budapest: 3 új eset, Három fő koronavírusos az MTK csapatából, időpont: 2020.11.09, forrás: mtkbudapest.hu
Budapest: 1 új eset, Közel két hete kapta el a koronavírust Mohos Gábor püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárságvezetője, időpont: 2020.11.09, forrás: 777blog.hu
Balassagyarmat: 112 új eset, 31 dolgozó és 81 lakó pozítv a Szent Erzsébet Idősek Otthonában, hat lakó elhunyt, időpont: 2020.11.09, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, A II. kerület megkezdte a helyi óvodák, bölcsődék dolgozóinak tesztelését, eddig 1 pozitív esetet találtak, időpont: 2020.11.09, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, Elérte a koronavírus a BEAC-ot: Karanténban az NB I-es csapat, időpont: 2020.11.09, forrás: ujbuda-hu
Budapest: 1 új eset, Marge az imént jelentette be Facebook-oldalán, hogy őt is utolérte a koronavírus-járvány, időpont: 2020.11.09, forrás: 24.hu
Paks: 1 új eset, A paksi főjegyző is megfertőződött, időpont: 2020.11.09, forrás: teol.hu
Hőgyész: 2 új eset, Máté Szabolcs polgármester felhívásában, tájékoztatójában beszámolt arról, hogy településükön is vannak igazoltan koronavírusos betegek, azt pedig nem tudhatják, hogy hányan fertőződtek meg, illetve fertőzhetnek., időpont: 2020.11.09, forrás: teol.hu
Sióagárd: 1 új eset, Gerő Attila polgármester elmondta, hogy az intézmény egyik dolgozójánál a koronavírus-fertőzés tünetei mutatkoztak, tesztje pozitív lett., időpont: 2020.11.09, forrás: teol.hu
Szekszárd : 1 új eset, Studer Ágnes is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.11.09, forrás: teol.hu
Csokonyavisonta: 1 új eset, Önkéntes karanténba vonult Harasztia Attila, csokonyavisontai polgármester, majd pozitív lett a tesztje., időpont: 2020.11.09, forrás: sonline.hu
Szeged: 17 új eset, 17 szegedi játékos fertőződött meg koronavírussal, időpont: 2020.11.09, forrás: delmagyar.hu
Debrecen: 1 új eset, Koronavírus: egy kivétellel minden DEAC-kosaras tesztje negatív lett, időpont: 2020.11.09, forrás: dehir.hu
Balatonfenyves: 1 új eset, Pozitív lett egy vasutas koronavírus-tesztje: leállt a közlekedés ezen a vonalon, időpont: 2020.11.09, forrás: hellovidek.hu
Segesd: 1 új eset, Rendkívüli szünetet rendelt el az oktatási hivatal a segesdi óvoda két telephelyén, ugyanis az egyik gondozó családtagjának pozitív lett a COVID-tesztje, időpont: 2020.11.09, forrás: atadhir.hu
Pápa: 3 új eset, A labdarúgó NB III-ban szereplő Perutz FC több játékosának is pozitív lett a koronavírustesztje, időpont: 2020.11.09, forrás: veol.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos a magyar labdarúgó válogatott egyik tagja, időpont: 2020.11.09, forrás: metropol.hu
Csorna: 4 új eset, „Térdre rogyott” Csorna egészségügyi alapellátása, miután három orvos is koronavírusos lett, egy negyedik elhunyt., időpont: 2020.11.09, forrás: 24.hu
Törökbálint: 2 új eset, Polgármesteri Hivatal 2 munkatársa igazoltan koronavírus fertőzést kapott., időpont: 2020.11.09, forrás: torokbalint.hu
Győr: 27 új eset, Győrben 27 óvodai alkalmazott koronavírusos, a polgármester szerint ez nem okoz nagyobb fennakadást, időpont: 2020.11.09, forrás: index.hu
Tata: 35 új eset, Michl József jó hírrel kezdte pénteki beszámolóját, miszerint a korábbi 122 főről 106-ra csökkent a karanténban levő tataiak száma. Sajnálatos módon ebből 87 fő pozitív, ami viszont arányaiban magasabb, csaknem a duplája a keddi adatnak., időpont: 2020.11.08, forrás: kemma.hu
Bácsalmás: 1 új eset, Koronavírusos lett Bácsalmás plébánosa is, időpont: 2020.11.08, forrás: baon.hu
Kecskemét: 1 új eset, Pozitív lett a koronavírus tesztje Lenkei Róbert választókerületi kabinetfőnöknek, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat képviselőjének., időpont: 2020.11.08, forrás: baon.hu
Celldömölk: 2 új eset, Celldömölki Városi Általános Iskola vezetett be a felsősöknél online oktatást, mivel két tanár megfertőződött, heten pedig karanténban vannak, időpont: 2020.11.08, forrás: vaol.hu
Ják : 1 új eset, Egyre gyakrabban jelenik meg a koronavírus-fertőzés nagyobb közösségekben: múlt héten a jáki óvodát zárták be három napra, időpont: 2020.11.08, forrás: vaol.hu
Sárvár: 15 új eset, Jelenleg 35 igazolt fertőzött van Sárváron, 80-an pedig járványügyi megfigyelés alatt állnak, ugyanis szoros kontaktban voltak koronavírus-fertőzöttel., időpont: 2020.11.08, forrás: vaol.hu
Alsónémedi: 12 új eset, 12 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.08, forrás: alsonemedi.hu
Eger: 0 új eset, Heves megyében a járvány kezdete óta 2166 esetet regisztráltak, jelenleg pedig 1068 aktív koronavírusos beteget tartanak nyilván, közülük Egerben 304 fertőzött személy van, időpont: 2020.11.08, forrás: egerhirek.hu
Hajdúszoboszló: 8 új eset, A fertőzöttek aktuális számáról a legfrissebb információim szerint a korábbi meredek növekedésről lelassult a fertőzés terjedése, a november 3-i 95 főről mára 103 főre emelkedett. , időpont: 2020.11.08, forrás: Polgármester Fb
Dévaványa: 6 új eset, A DÁMK Óvoda és Bölcsőde Intézményegységnél egy dolgozónak pozitív lett a mintája, idősotthonban legalább hat eset, de 29-en elkülönítve pozoitív teszt vagy tünetek miatt, időpont: 2020.11.08, forrás: beol.hu
Makó: 54 új eset, Makón 54 igazolt fertőzöttről tudnak, időpont: 2020.11.08, forrás: delmagyar.hu
Prügy: 1 új eset, Községünkben is megjelent sajnos az új típusú koronavírus fertőzés ! ( Nem hivatalos információk szerint azóta 10 igazolt eset van - lakossági bejelentés, forrás nélkül), időpont: 2020.10.06, forrás: Polgármester FB
Barcs: 45 új eset, Jelenlegi információink szerint 1 fő igazoltan fertőzött., időpont: 2020.11.08, forrás: barcsihirek.hu
Mucsony: 15 új eset, Mucsonyban igazoltan koronavírussal fertőzött személyek száma: /2020.11.06./ 15 fő, időpont: 2020.11.08, forrás: Polgármester Fb
Bicske: 46 új eset, A hatóságok, szakemberek tájékoztatása szerint Bicskén 37 regisztrált fertőzöttet tartanak nyilván és 53 honfitársunk van hatósági karanténban. Az elmúlt egy héten 9 bicskei győzte le a koronavírust., időpont: 2020.11.08, forrás: Polgármester Fb
Kaposvár: 117 új eset, A városvezető kiemelte, hogy jelenleg 198-an rendelkeznek pozitív mintával, ami több mint kétszer annyi, mint egy héttel ezelőtt. , időpont: 2020.11.08, forrás: kapos.hu
Karcag: 1 új eset, Polgármester családjában 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.08, forrás: Polgármester Fb
Keszthely: 31 új eset, A hivatalos adatok szerint a mai napon Keszthelyen 74 igazolt koronavírus fertőzött személy van, járványügyi elkülönítés alatt 14 fő, megfigyelés alá helyezve 44 fő., időpont: 2020.11.08, forrás: Polgármester Fb
Nagykanizsa: 26 új eset, Nagykanizsán jelenleg 200-an állnak aktív járványügyi megfigyelés alatt, közülük 123 főnél mutatták ki a fertőzést, ami az elmúlt néhány napot tekintve is egyértelmű emelkedés., időpont: 2020.11.08, forrás: zaol.hu
Budapest: 1 új eset, Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere a közösségi oldalán írta meg, hogy ő is elkapta a koronavírus-fertőzést., időpont: 2020.11.08, forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Kecskemét: 1 új eset, Koronavírus-fertőzést igazoltak a Margaréta Otthon egyik lakójánál – tudatta közleményben Takács Valentina, Kecskemét MJV Önkormányzata kommunikációs vezetője., időpont: 2020.11.08, forrás: kecskemetilapok.hu
Cegléd: 1 új eset, Ungvári Miklós a koronavírussal harcol, időpont: 2020.11.08, forrás: cegledipanorama.hu
Nyársapáti: 2 új eset, Koronavírus fertőzés miatt bezárt egy hétre a nyársapáti hivatal. „Jelenleg két fő rendelkezik pozitív eredménnyel. Egy óvodai és egy önkormányzati dolgozó., időpont: 2020.11.08, forrás: cegledipanorama.hu
Abony: 1 új eset, Koronavírusos az abonyi polgármester, időpont: 2020.11.08, forrás: cegledipanorama.hu
Cegléd: 6 új eset, Hat személynek lett pozitív a koronavírus tesztje a ceglédi férfi kézilabda csapatnál,, időpont: 2020.11.08, forrás: cegledipanorama.hu
Csorvás: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött 13-an eredményt várnak, időpont: 2020.11.08, forrás: Polgármester Fb
Budapest: 1 új eset, Majka is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.11.08, forrás: index.hu
Békéscsaba: 28 új eset, A Békéscsaba 1912 Előre csapatában jelenleg 28 koronavírus-fertőzött van., időpont: 2020.11.08, forrás: beol.hu
Siklós: 3 új eset, A járvány a siklósi kórházat sem kerülte el: több fekvőbetegnél, illetve az őket ellátó dolgozóknál mutatták ki a Covid–19 vírust., időpont: 2020.11.07, forrás: bama.hu
Pécsvárad: 1 új eset, Megjelent a koronavírus a pécsváradi bölcsődében, két csoportot is bezárattak, időpont: 2020.11.07, forrás: bama.hu
Gyomaendrőd: 5 új eset, Gyomaendrődön a felnőtt és gyermek háziorvosok beszámolója szerint tíz igazoltan Covid-19 fertőzött van, időpont: 2020.11.07, forrás: beol.hu
Szarvas: 10 új eset, 18 mintából 10 lett pozitív az elmúlt egy hét során, időpont: 2020.11.07, forrás: beol.hu
Hajdúszoboszló: 95 új eset, A pénteki 34 fő fertőzött a mai napra 95 főre növekedett. Ez még mindig a megyei átlag felét jeleneti. A kórházban ápoltakról nincs információm, 3 elhunyt polgártársunkról van tudomásom., időpont: 2020.11.07, forrás: Polgármester FB
Budapest: 1 új eset, Orosz Anna a momentum politikusa, időpont: 2020.11.07, forrás: 444.hu
Alsóörs: 0 új eset, Jelenleg 3 aktív fertőzött van, nem világos, hogy a korábbiakhoz képest van-e új eset, időpont: 2020.11.07, forrás: Polgármester Fb
Pápa: 5 új eset, Több dolgozó is megfertőződött a Várkertfürdő gyógyászati részlegén, ezért annak ideiglenes bezárásáról döntött a fürdő vezetése. A bezárás várhatóan november 16-ig tart.A sajtótájékoztatón kiderült, az Egyesített Szociális Intézmény Teveli Úti Idősek Otthonában ismét megjelent a vírus, egy ellátott tesztje lett pozitív, két munkatárs ellenőrzése még folyamatban van., időpont: 2020.11.07, forrás: infopapa.hu
Tiszaújváros: 25 új eset, A polgármester elmondta, hogy a Városháza köztisztviselői között is vannak már érintettek., időpont: 2020.11.07, forrás: Polgármester Fb
Keszthely: 20 új eset, 20 újabb fertőzött az keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény Idősek Otthonában 11 ellátott, 8 dolgozó, időpont: 2020.11.07, forrás: Polgármester Fb
Dunaújváros: 8 új eset, A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NBI-es női felnőtt csapatának tagjain a héten kötelezően elvégzett COVID-teszten 8 játékosunk eredménye lett pozitív., időpont: 2020.11.07, forrás: Sportoldal FB
Mátészalka: 20 új eset, Meghaladja a 60-at az igazolt koronavírus fertőzöttek száma, időpont: 2020.11.06, forrás: haromhatar.hu
Nyíregyháza: 31 új eset, A hétvégén elhunyt a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egyik tanára, távoktatásban folytatják a tanítást keddtől. A tizenkét évfolyamon tizennyolc diák fertőződött meg a vírussal, a 105 pedagógus közül pedig tizenhárom kollégának a koronavírustesztje lett pozitív,, időpont: 2020.11.06, forrás: haromhatar.hu
Eger: 1 új eset, Biztonsági és járványvédelmi megfontolásból az Egri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályával egyeztetve a Gyermekkert Tagóvoda – Eger, Nagyváradi út 1. – vezetője a fenntartóval egyeztetve november 2-a, hétfőtől az óvodát bezáratta – közölte Eger önkormányzata az Egri Ügyek kérdésére, időpont: 2020.11.06, forrás: egriugyek.hu
Eger: 3 új eset, A közelmúltban három koronavírus-fertőzöttet is azonosítottak az egri teátrumban, időpont: 2020.11.06, forrás: egriugyek.hu
Sárospatak: 1 új eset, Sárospatakon egy dolgozó rendelkezik pozitív koronavírusteszttel ( Eszterházy Károly Egyetem), időpont: 2020.11.06, forrás: egriugyek.hu
Eger: 21 új eset, Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona közölte: az egri campuson 25 oktató illetve dolgozó kolléga tartózkodik háziorvosi vagy hatósági megfigyelés alatt, 7-en igazolt pozitív eredménnyel. A hallgatók közül 27 érintett, 14-en fertőzöttek., időpont: 2020.11.06, forrás: egriugyek.hu
Jászberény: új eset, Jászberényben 3 olyan hallgatóról tud az Eszterházy Károly Egyetem, akiknek pozitív lett a tesztje, rajtuk kívül nincs más karanténban, időpont: 2020.11.06, forrás: egriugyek.hu
Szombathely: 1 új eset, Dr. Erdélyi Zsófia gyermekorvos COVID-19 tesztje pozitív lett., időpont: 2020.11.06, forrás: vaol.hu
Mezőkovácsháza: 9 új eset, Hétfői adatok szerint kilencen vannak elkülönítve Kovácsházán, időpont: 2020.11.06, forrás: beol.hu
Szarvas: 14 új eset, A felnőtt háziorvosok tájékoztatása szerint október 28-a és november 4-e között 58 mintavétel történt Covid-19 gyanúja miatt Szarvason, 14 lett pozitív, időpont: 2020.11.06, forrás: beol.hu
Kecskemét: 1 új eset, Csütörtök reggel szerkesztőségünk a kecskeméti Piarista Iskola oldaláról értesült a hírről, miszerint Szabó István tanár úr, piarista atya is a vírus következtében veszítette életét., időpont: 2020.11.06, forrás: baon.hu
Kecskemét: 1 új eset, Elhunyt Balázs Gergely tanár úr, piarista atya, a kecskeméti Piarista Rendház tagja, évtizedekig iskolánk tanára., időpont: 2020.11.06, forrás: baon.hu
Pápa: 3 új eset, Információink szerint három tanár tesztje lett pozitív a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában, több kollégájuk szűrése pedig folyamatban van, ezért karanténba kerültek, időpont: 2020.11.06, forrás: infopapa.hu
Budapest: 2 új eset, Újból elérte a vírus a Vasas csapatát. A klub közleményt adott ki, eszerint pozitív tesztek miatt az összes játékost és stábtagot vizsgálat alá vonják, időpont: 2020.11.06, forrás: vlv.hu
Szeged: 17 új eset, Nem utazott el a Szeged a mai bajnokira – 17 játékos is koronavírusos, időpont: 2020.11.06, forrás: csakfoci.hu
Budapest: 1 új eset, Boros Csabáról is kiderült, hogy megfertőzte a koronavírus, melyről a Talpra magyar keddi műsorában mesélt a zenész-műsorvezető., időpont: 2020.11.06, forrás: propeller.hu
Budapest: 5 új eset, A Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium valamennyi pedagógusát és dolgozóját leteszteltette a fenntartó Budapesti Zsidó Hitközség az Abbott SARS-CoV-2 Antigén gyorsteszttel. Sajnos, a vizsgálat során öt fertőzöttet szűrtek ki, de további két oktató már az iskolai szünet folyamán jelezte, hogy megbetegedés miatt nem tud majd elkezdeni tanítani november 2-án., időpont: 2020.11.06, forrás: Iskola weboldala
Salgótarján: 1 új eset, Salgótarján polgármestere is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.06, forrás: index.hu
Budapest: 1 új eset, Szíjártó Péter külügyminiszter, időpont: 2020.11.06, forrás: index.hu
Méhkerék: 2 új eset, Jelenleg 2 igazolt koronavírus fertőzött van Méhkeréken, időpont: 2020.11.06, forrás: Polgármester Fb
Hajdúnánás: 82 új eset, 198 igazolt koronavírussal fertőzött személy van, ebből 116 aktív fertőzött van. Kórházban 7 személyt ápolnak, gyógyult 80 személy és sajnos van egy újabb elhunyt személy, így kettőre nőtt az elhunytak száma., időpont: 2020.11.06, forrás: Polgármester Fb
Békéscsaba: új eset, Több játékos koronavírus-tesztje az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapatában, időpont: 2020.11.06, forrás: beol.hu
Mezőhegyes: 1 új eset, 17-re emelkedett a fertőzöttek száma, időpont: 2020.11.06, forrás: beol.hu
Orosháza: 15 új eset, Az Orosházi Kórházban is felütötte fejét a koronavírus, 2 orvos, 11 ápoló, 2 takarítónő és egy adminisztratív munkát végző alkalmazott fertőződött meg az újtípusú koronavírussal., időpont: 2020.11.06, forrás: oroscafe.hu
Martonvásár: 4 új eset, A koronavírus korábban elérte a Segítő Szolgálat házi segítségnyújtóit és az óvodát, most pedig a gyermekorvosi praxist, időpont: 2020.11.05, forrás: Martonvásár FB
Verőce: 1 új eset, Verőcén is jelen van a koronvírus ismét, időpont: 2020.11.05, forrás: Polgármester Fb
Becsehely: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött van Becsehelyen, időpont: 2020.11.05, forrás: becsehely.hu
Herceghalom: 10 új eset, 10 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.11.05, forrás: Herceghalom Fb
Sződliget: 22 új eset, 22 igazolt koronavírus fertőzött van Sződligeten, egy beteg elhunyt., időpont: 2020.11.05, forrás: Sződliget FB
Nádudvar: 1 új eset, Ezúton is értesítjük a lakosságot, hogy a Napfény Óvoda és Bölcsőde bölcsődei egységében az egyik dolgozó koronavírus tesztje pozitív lett., időpont: 2020.11.05, forrás: Település FB
Pétfürdő: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött van a településen jelenleg, időpont: 2020.11.05, forrás: Település FB
Kaba: 3 új eset, Több iagzolt koronavírus fertőzött, ketten kórházban, időpont: 2020.11.05, forrás: Település FB
Zalalövő: 6 új eset, Összesen 22 igazolt koronavírusos eset van Zalalövőn., időpont: 2020.11.05, forrás: zalalovo.hu
Leányvár: 1 új eset, Polgármesteri Hivatalban a személyes ügyfélfogadás szünetel koronavírus megbetegedés miatt, időpont: 2020.10.27, forrás: Település FB
Gellénháza: 1 új eset, Gellénházi Óvoda-Bölcsőde a holnapi naptól (2020.10.20) bizonytalan ideig zárva tart, mert az egyik dolgozónál pozitív koronavírus tesztet mutattak ki, időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester Fb
Karcag: 1 új eset, Digitális formában zajlik november 3. és 6. között az oktatás a Karcagi SZC Hámori András Technikum és Szakképző Iskolában., időpont: 2020.11.05, forrás: alfoldihir.hu
Szeged: 8 új eset, Szegedi Vizilabda Egylet 8 játékosa fertőzött, időpont: 2020.11.05, forrás: vlv.hu
Noszvaj: 100 új eset, Mára több, mint 100 főre nőhetett a koronavírussal fertőzött noszvaji lakosok száma – közölte kedd délután a Facebookon a település polgármestere, Szabó Péter., időpont: 2020.11.05, forrás: Polgármester Fb
Eger: 1 új eset, Elhunyt Dr. Hercska Gyula. Az egri Markhot Ferenc Kórház elismert szülész-nőgyógyásza a miskolci kórházban, koronavírus-fertőzésben hunyt el , időpont: 2020.11.05, forrás: egriugyek.hu
Tiszafüred: 1 új eset, A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola egyik pedagógusa sajnálatos módon a koronavírus fertőzés következtében kórházban elhunyt, időpont: 2020.11.05, forrás: nepszava.hu
Nyíregyháza: 14 új eset, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója is megerősítette, hogy a hévégén elhunyt az iskola egyik tanára, 13 tanár megfertőződött, időpont: 2020.11.05, forrás: nepszava.hu
Kozármisleny : 1 új eset, Kozármisleny polgármestere is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.05, forrás: pecsma.hu
Miskolc: 1 új eset, Miskolc Polgármestere is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.05, forrás: 24.hu
Mezőhegyes: 16 új eset, 16 új igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.05, forrás: pecsma.hu
Edelény: 4 új eset, 100 igaolt koronavírus fertőzött Edelényben, időpont: 2020.11.05, forrás: Polgármester FB
Sárospatak: 39 új eset, Több mint 50 igazolt koronavírus fertőzött van, ebből ketten kórházban, időpont: 2020.11.05, forrás: Pol
Kazincbarcika: 24 új eset, 109 igazolt koronavírus fertőzött van Kazincbarcikán, időpont: 2020.11.05, forrás: kolorline.hu
Szigetújfalu: 4 új eset, Szigetújfalun 8-ra emelkedett az igazoltan koronavírus fertőzöttek száűma., időpont: 2020.11.05, forrás: Polgármester Fb
Budapest: 1 új eset, Koronavírus-fertőzött az Óbudai Százszorszép Óvoda egyik alkalmazottja, időpont: 2020.11.05, forrás: obuda.hu
Gyöngyös: 1 új eset, Ubornyák is koronavírusos, nem utazhat a válogatotthoz, időpont: 2020.11.04, forrás: heol.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos a Jászai Mari Színház egyik színésze, több előadás is elmarad, időpont: 2020.11.04, forrás: kemma.hu
Nagykanizsa: 16 új eset, Balogh László: 97 főnél mutatták ki a fertőzést Nagykanizsán, időpont: 2020.11.04, forrás: zaol.hu
Újszász: 1 új eset, Az elmúlt napokban három lakó teszteredménye lett pozitív az újszászi idősek otthonában., időpont: 2020.11.04, forrás: alfoldhir.hu
Budapest: 1 új eset, Fésüs Nelly koronavírusos, időpont: 2020.11.04, forrás: nlc.hu
Pécs: 1 új eset, A Tüke Busz Zrt. egyik, a Nyugati ipari úti telephelyen dolgozó munkatársáról pénteken délelőtt derült ki, hogy igazoltan koronavírus-fertőzött. , időpont: 2020.11.04, forrás: pecsiujsag.hu
Pécs: 1 új eset, Az Uránvárosi Szociális Központ egyik dolgozója pénteken reggel értesült arról, hogy koronavírus-tesztje pozitív lett., időpont: 2020.11.04, forrás: pecsiujsag.hu
Pécs: 15 új eset, A Városközponti Óvoda Belvárosi Tagóvodájában immár 15 főre nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma., időpont: 2020.11.04, forrás: pecsiujsag.hu
Pécs: 4 új eset, A Keleti Városrészi Óvoda Bártfa Utcai Tagóvodájában az Oktatási Hivatal 2020. november 6-ig rendkívüli szünetet rendelt el, miután 4 dolgozó koronavírus-tesztje pozitív lett. , időpont: 2020.11.04, forrás: pecsiujsag.hu
Pécs: 2 új eset, A polgármesteri hivatal két újabb dolgozója kapta kézhez pozitív koronavírus-tesztjét csütörtökön este, időpont: 2020.11.04, forrás: pecsiujsag.hu
Kiskunhalas : 2 új eset, Kollárné dr. Lengyel Linda jegyző és Szűcs Csaba alpolgármester koronavírus-tesztje is pozitívnak bizonyult, időpont: 2020.11.04, forrás: halasmedia.hu
Lovasberény: 3 új eset, A Reményik Sándor Református Általános és Alapfokú Művészeti Iskola vezetése arról tájékoztatott, hogy az intézményben dolgozó három pedagógus koronavírus tesztje pozitív lett, időpont: 2020.11.04, forrás: lovasbereny.hu
Újszász: 1 új eset, Dobozi Róbert polgármester koronavírus tesztje péntek reggelre pozitív lett, időpont: 2020.11.04, forrás: ujszasz.hu
Budapest: 3 új eset, A Magyar Állami Népi Együttes több tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért elhalasztják az Idesereglik, ami tovatűnt - Óda az énekes madárhoz című produkció pénteki és szombati bemutatóját, időpont: 2020.11.04, forrás: webradio.hu
Nagyatád: 1 új eset, Pozitív lett az egyik dolgozó koronavírus-tesztje az Ady Endre Technikum és Gimnáziumban., időpont: 2020.11.04, forrás: kapos.hu
Tiszafüred: 1 új eset, A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola egyik pedagógusa sajnálatos módon a koronavírus-fertőzés következtében kórházban elhunyt , időpont: 2020.11.03, forrás: 444.hu
Piliscsaba: 3 új eset, A Polgármesteri hivatal több dolgozójának tesztje is pozitív lett, pontos szám nem ismert, időpont: 2020.11.03, forrás: dorogimedence.hu
Ercsi: 3 új eset, Eötvös iskola digitális oktatásra áll át, mert sok pedagógus karanténba került mivel a családjukban koronavírus fertőzött van, időpont: 2020.11.03, forrás: Ercsi iskola
Ercsi: 2 új eset, 2 igazolt eset a Hétszínvirág óvodában, időpont: 2020.10.04, forrás: Ercsi iskola
Edelény: 53 új eset, Egy hét alatt 43 fővel 96-ra emelkedett a koronavírus fertőzöttek száma, időpont: 2020.11.03, forrás: Polgármester FB
Esztergom: 2 új eset, Hétfőtől, az őszi szünet után pedig pedagógusok megbetegedése miatt az oktatás digitális formában zajlik, időpont: 2020.11.03, forrás: infoesztergom.hu
Sátoraljaújhely: 28 új eset, 82 aktív fertőzött van Sátoraljaújhelyen, időpont: 2020.11.03, forrás: Polgármester Fb
Szarvas: 10 új eset, 18 mintából 10 lett pozitív az elmúlt egy hét során, időpont: 2020.11.03, forrás: beol.hu
Dévaványa: 4 új eset, 1 elhunyt és három pozitív a dévaványai Margaréta Idősotthonból, időpont: 2020.11.03, forrás: beol.hu
Szigetújfalu: 4 új eset, Összesen 4 ismer koronavírus fertőzött eset, időpont: 2020.11.03, forrás: Polgármester FB
Szendrőlád: 1 új eset, egy 34 éves fitalaember hunyt el koronavírus fertőzésben, időpont: 2020.11.03, forrás: Helyi pap FB
Nógrádsáp: 5 új eset, A településen öt személy igazoltan fertőzött, míg több mint húsz ember tartózkodik hatósági házi karanténban, időpont: 2020.11.03, forrás: nool.hu
Tiszaroff: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött Tiszaroffon, kórházba került, időpont: 2020.11.03, forrás: Háziorvos FB
Oroszlány: 1 új eset, 20 igazolt koronavírus fertőzött van jelenleg Oroszlányban ebből 3-an kórházban, az nem világos, hogy hány új eset van a korábbiakhoz képest, időpont: 2020.11.03, forrás: Polgármester FB
Dunakömlőd: 1 új eset, A dunakömlődi tagóvoda egyik dolgozójának pozitív COVID eredménye miatt az intézmény valamennyi dolgozóját tesztelték, időpont: 2020.11.03, forrás: Polgármester FB
Paks: 1 új eset, A Polgármesteri hivatal egyik dolgozója fertőződött meg, időpont: 2020.11.03, forrás: Polgármester FB
Madocsa: 1 új eset, Településünkön is megjelent a koronavírus, időpont: 2020.11.03, forrás: Polgármester FB
Budapest: 1 új eset, Oláh Gyárfásnak, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökének enyhe tünetei vannak és szombat óta házi karanténban van., időpont: 2020.11.02, forrás: autoszektor.hu
Győr: 1 új eset, A Győr+ Televíziót se kíméli a járvány, hétfőn pozitív lett a koronavírus tesztje a stáb egyik tagjának., időpont: 2020.11.02, forrás: gyorplusz.hu
Budapest: 1 új eset, Hoppál Péter is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.02, forrás: telex.hu
Budapest: 5 új eset, Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium tanári karának 10% koronavírus fertőzött, pontos szám nem ismert, időpont: 2020.11.02, forrás: telex.hu
Makó: 36 új eset, Összesen 45 igazolt koronavírus fertőzött van Makón, az egyik óvoda összes dolgozója is, időpont: 2020.11.02, forrás: delmagyar.hu
Földeák: 2 új eset, 2 dolgozó a földeáki bölcsödében, időpont: 2020.11.02, forrás: delmagyar.hu
Vajszló: 1 új eset, Vajszló polgármestere is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.02, forrás: baranya.ezalenyeg.hu
Szekszárd : 2 új eset, egy képviselő és egy hivatali dolgozó, időpont: 2020.11.02, forrás: teol.hu
Kaposvár: 11 új eset, 81 igazolt koronavírus fertőzöttről ír a Polgármester ebből 12 kórházban, időpont: 2020.11.02, forrás: kaposvarmost.hu
Nagyatád: 20 új eset, 6 igazolt eset, további 1 fő a rendőrkapitányságon, 11 beteg és két dolgozó a kórházban, időpont: 2020.11.02, forrás: atadhir.hu
Segesd: 3 új eset, 3 igazolt pozitív eset a bölcsőde dolgozói, időpont: 2020.11.02, forrás: atadhir.hu
Nagyatád: 4 új eset, 4 eset nevesítve, de ennél jóval magasabb lehet a valós szám, időpont: 2020.11.02, forrás: atadhir.hu
Szendrő: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.02, forrás: Polgármester FB
Sajóvámos: 25 új eset, 25 fő igazolt koronavírus fertőzött. Ebből 2 kórházban, egy fő a bölcsödéből, időpont: 2020.10.13, forrás: Polgármester FB
Edelény: 4 új eset, 4 újabb eset ezzel 43 főre emelkedett az igazolt koronavírus fertőzöttek száma., időpont: 2020.11.02, forrás: Polgármester FB
Várpalota: 42 új eset, 18 újabb igazolt koronavírus fertőzött, az esetszám 42-re emelkedett, időpont: 2020.11.02, forrás: Polgármester FB
Sarkad: 32 új eset, Korábban 16 új eset 10 nap alatt, azt követően ennek többszöröse, időpont: 2020.11.01, forrás: beol.hu
Magyarbánhegyes: 3 új eset, A magyarbánhegyesi otthonban egy dolgozó, két bentlakó lett koronavírusos, időpont: 2020.11.01, forrás: beol.hu
Keszthely: 4 új eset, A hivatalos adatok szerint a mai napon 23 fő igazolt koronavírus fertőzött személy van városunkban, időpont: 2020.11.01, forrás: Polgármester FB
Szolnok: 2 új eset, Elhunyt egy 84 esztendős idős beteg, akit a szolnoki Vízpart körúti otthonból szállítottak a Covid-fertőzés szövődményei miatt a debreceni kórházba, van még egy pozitív e mellett, időpont: 2020.11.01, forrás: szoljon.hu
Pálháza: 3 új eset, Egy kirándulásból hazatérő capat tagjai, több személy, időpont: 2020.11.01, forrás: Polgármester FB
Kazincbarcika: 57 új eset, 85 igazolt koronavírus fertőzött van Kazincbarcikán, időpont: 2020.11.01, forrás: kolorline.hu
Hajdúhadház: 16 új eset, 17 aktív koronavírus fertőzött van Hajdúhadházon, időpont: 2020.11.01, forrás: Polgármester FB
Budapest: 1 új eset, Az Index információi szerint kórházba került Szőcs Géza költő, Orbán Viktor miniszterelnök kulturális főtanácsadója., időpont: 2020.11.01, forrás: index.hu
Ménfőcsanak: 15 új eset, 15 ménfőcsanaki játékosnak pozitív lett a koronavírus tesztje, időpont: 2020.11.01, forrás: nb3foci.hu
Kübekháza: 1 új eset, A portál információi szerint kedden délután otthonában lett rosszul Molnár Róbert Kübekháza polgármestere, majd az este elvégzett koronavírus-teszt pozitív eredményt mutatott., időpont: 2020.11.01, forrás: hellovidek.hu
Vác: 3 új eset, A Váci NKSE hivatalos tájékoztatás szerint a legutóbbi koronavírus teszten a felnőtt játkoskeret három játékosának is pozitív lett az eredménye., időpont: 2020.11.01, forrás: vac.hu
Mátészalka: 1 új eset, A várostervezésért, közbiztonságért és rendészetért felelős alpolgármester csütörtökön adta hírül Facebook-oldalán, hogy pozitív lett a COVID-19 tesztje., időpont: 2020.11.01, forrás: szon.hu
Budapest: 1 új eset, A várostervezésért, közbiztonságért és rendészetért felelős alpolgármester csütörtökön adta hírül Facebook-oldalán, hogy pozitív lett a COVID-19 tesztje., időpont: 2020.11.01, forrás: ujpestmedia.hu
Kiskunhalas : 1 új eset, Szabadságon vannak, illetve otthonról dolgoznak azok, akik kapcsolatba kerülhettek vele. Legalább húsz embert érint ez az óvintézkedés, amelyet kénytelen volt foganatosítani a Kiskunsági Víziközmű - Szolgáltató Kft. Mátyus Zoltán ügyvezető megkeresésünkre elmondta, hogy a vízmérőcseréket végző egyik munkatársuk tesztje lett pozitív, időpont: 2020.11.01, forrás: halasmedia.hu
Budapest: 7 új eset, A lila-fehérek honlapjának pénteki közleménye szerint az együttesnél újra felütötte a fejét a koronavírus, a csapat nagy részét megtámadta a fertőzés, köztük olyanokat is, akik már másfél hónapja is átestek rajta és éppen újra edzésbe álltak., időpont: 2020.11.01, forrás: index.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, időpont: 2020.11.01, forrás: index.hu
Budapest: 1 új eset, Pozitív lett a Derűs Alkony Gondozóház egyik gondozottjának COVID-19 tesztje, időpont: 2020.11.01, forrás: obudamost.hu
Dévaványa: 3 új eset, Napról-napra érkeznek bejelentések új megbetegedésekről, pontos szám nem ismert, időpont: 2020.11.01, forrás: beol.hu
Budapest: 1 új eset, Bochkor Gábor koronavírus fertőzött, időpont: 2020.11.01, forrás: 24.hu
Makó: 1 új eset, Legalább egy igazolt eset a Polgármester hivatal bezár, időpont: 2020.10.31, forrás: delmagyar.hu
Domaszék: 1 új eset, Legalább egy igazolt eset a Polgármester hivatal bezár, időpont: 2020.10.31, forrás: delmagyar.hu
Csongrád: 60 új eset, Csongrád polgármestere sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerinte nehéz hónapok elé néznek a vírus miatt, addig amíg nem lesz védőoltás. Bedő Tamás arra emlékeztetett, hogy nagyjából 60-70 fertőzöttről tudni eddig a településen, de egyharmaduk már meggyógyult, időpont: 2020.10.31, forrás: delmagyar.hu
Kübekháza: 5 új eset, Kübekházán az is kiderült, hogy a hivatal egyik munkatársának pozitív lett a tesztje. Megfertőződött Gyenes Csaba plébános is. Ő már lassan elhagyhatja otthonát, de Kübekháza lakói között három olyan új fertőzöttet is találtak, akik nem voltak kapcsolatban sem a polgármesterrel, sem a hivatallal., időpont: 2020.10.31, forrás: delmagyar.hu
Szerencs: 1 új eset, Nyíri Tibor, Szerencs polgármestere is elkapta a koronavírust. A politikus csütörtökön közölte, hogy pozitív lett a tesztje., időpont: 2020.10.31, forrás: blikk.hu
Kazincbarcika: 2 új eset, A DEAC férfi röpisei a hétvégén a Kazincbarcikát látták volna vendégül, a találkozó vasárnap 17 órakor kezdődne. A borsodiaknál két játékos is elkapta a koronavírust, így halasztást kértek, amibe klubunk belement., időpont: 2020.10.31, forrás: deac.hu
Deszk: 1 új eset, A deszki polgármester is bejelentette, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. Király László közösségi oldalán írta azt, hogy október 26-án lett pozitív a tesztje, időpont: 2020.10.31, forrás: radio7.hu
Budapest: 1 új eset, Takács-Nagy Gábor elkapta a koronavírust, időpont: 2020.10.31, forrás: papageno.hu
Zalaegerszeg: 1 új eset, A ZTE a hivatalos honlapján jelentette be, hogy vezetőedzője, Boér Gábor elkapta a koronavírust, emiatt elkülönítették a csapattól., időpont: 2020.10.31, forrás: nemzetisport.hu
Földeák: 1 új eset, Hajnal Gábor polgármester a település közösségi oldalán számolt be arról, hogy szombaton újabb lakosnál igazolták a koronavírus-fertőzést Földeákon., időpont: 2020.10.31, forrás: szegedma.hu
Balatonfüred: 1 új eset, Pozitív lett Balatonfüred polgármesterének a koronavírus-tesztje, amelyről Facebook-oldalán adott tájékoztatást. , időpont: 2020.10.31, forrás: hellovidek.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos a Madách Színház színésze, egy sor előadás elmarad, időpont: 2020.10.31, forrás: hvg.hu
Ásotthalom: 1 új eset, Toroczkai László is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.10.31, forrás: index.hu
Keszthely: 1 új eset, Megjelent a koronavírus a keszthelyi Egyesített Szociális Intézményben, időpont: 2020.10.31, forrás: zaol.hu
Zalalövő: 8 új eset, 8 aktív fertőzött zalalövői személyt tartanak nyilván, hatósági karanténban pedig még hárman vannak, időpont: 2020.10.31, forrás: zaol.hu
Budapest: 1 új eset, Rosta Andrea operaénekes , időpont: 2020.10.31, forrás: 24.hu
Biharkeresztes: 1 új eset, A biharkeresztesi hivatal egyik dolgozója koronavírusos, nem megerősített források szerint a helyi idősotthonban is vannak betegek, időpont: 2020.10.31, forrás: civishir.hu
Solymár: 1 új eset, Október 27-én a polgármesteri hivatalban egy fő köztisztviselő koronavírustesztje pozitív lett, a köztisztviselő enyhe tünetek mellett hétfő óta otthoni karanténban van., időpont: 2020.10.31, forrás: solymaronline.hu
Nádudvar: 2 új eset, Közben a Nádudvari Református idősotthonban is többen elkapták a fertőzést: az intézmény azonnal értesítette a hozzátartozókat, és megkezdte a fertőtlenítést., időpont: 2020.10.31, forrás: atv.hu
Hajdúnánás: 24 új eset, 116 igazolt koronavírussal fertőzött személy van. Ebből 68 aktív fertőzött van jelenleg. Kórházban 7 személyt ápolnak, gyógyult 48 személy és sajnos van egy elhunyt személy., időpont: 2020.10.31, forrás: Polgármester Fb
Dévaványa: 3 új eset, Több igazolt eset a településen és az idősek otthonában is, de nem ismert a pontos szám, időpont: 2020.10.31, forrás: devavanya.hu
Békéscsaba: 1 új eset, A Békéscsabai Röplabda SE csütörtökön közösségi oldalán számolt be arról, hogy a felnőtt csapat egyik tagja pozitív koronavírustesztet produkált, időpont: 2020.10.31, forrás: beol.hu
Szigethalom: 10 új eset, 10 igazolt koronavírus fertőzött van Szigethalmon , időpont: 2020.10.31, forrás: Település FB
Ráckeve: 9 új eset, 9 Aktív koronavírus fertőzött van jelenleg Ráckevén, időpont: 2020.10.31, forrás: Ráckeve FB
Cserszegtomaj: 7 új eset, Cserszegtomajon 7 igazolt koronavírus fertőzöttről tudunk., időpont: 2020.10.31, forrás: Polgármester FB
Szerencs: 1 új eset, A település polgármester , enyhe tünetekkel, időpont: 2020.10.30, forrás: Globo TV FB
Szombathely: 2 új eset, 2 helyi orvosnál igazolták akoronavírus fertőzést., időpont: 2020.10.30, forrás: vaol.hu
Budapest: 71 új eset, A járvány miatt lezárják a sebészeti osztályt, 52 beteg és 21 dolgozó érintett, 12 műtétet kellett lemondani – közölte a Szent Margit Kórház., időpont: 2020.10.30, forrás: hvg.hu
Halmaj: 14 új eset, A településen 15 igazolt koronavírus fertőzött van, időpont: 2020.10.30, forrás: Polgármester Fb
Szombathely: 1 új eset, Újabb koronavírus pozitív eset A Falco-nál, időpont: 2020.10.30, forrás: vaol.hu
Répcelak: 3 új eset, A Polgármester tájékoztatása szerint többen is megfertőződtek Répcelakon, időpont: 2020.10.30, forrás: vaol.hu
Szentpéterfa: 40 új eset, Negyvenre emelkedett a fertőzöttek száma szerdán, közülük hárman életüket vesztették. A településen egyetlen kisbolt kivételével gyakorlatilag minden zárva van. , időpont: 2020.10.30, forrás: vaol.hu
Tata: 12 új eset, Alpolgármester és egy hivatali dolgozó, valamint 10-en a Fürdő utcai Óvodában, időpont: 2020.10.30, forrás: kemma.hu
Komárom: 12 új eset, A Komárom Idősek Otthona és Otthonházában is megjelent a koronavírus fertőzés. Dr. Molnár Attila polgármester tájékoztatása szerint tizenkét gondozottnál gyorsteszttel mutatták ki a betegséget. , időpont: 2020.10.30, forrás: kemma.hu
Tiszaújváros: 34 új eset, 104 igazolt koronavírus fertőzött, ebből 21 fő gyógyult., időpont: 2020.10.30, forrás: Polgármester FB
Tiszacsege: 1 új eset, Egy újabb koronavírus pozitív eset, időpont: 2020.10.30, forrás: tiszacsege.hu
Alsóörs: 5 új eset, 5 igazolt eset, 1 fő kórházban 5 eset gyanús, időpont: 2020.10.29, forrás: Alsóörs polgármester
Darvastó: 167 új eset, A darvastói intézményben 214 gondozott és 55 dolgozó pozitivitása igazolódott, a legutóbbi adatok szerint közülük mindössze kilenc fő tünetes., időpont: 2020.10.29, forrás: veol.hu
Szabadegyháza: 5 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött négy családban, időpont: 2020.10.29, forrás: feol.hu
Kecskemét: 10 új eset, Kecskemét koronavírus gócponttá vált, jelentette be a polgármester, a konkrét számok nem ismertek, időpont: 2020.10.29, forrás: hvg.hu
Lenti: 14 új eset, Lenti Kolping Otthon, több koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.29, forrás: Egymástól független lakossági bejelentések
Edelény: 13 új eset, 39 koronavírus fertőzöttet tartanak nyilván Edelényben, időpont: 2020.10.29, forrás: Önkormányzat FB
Nyíregyháza: 69 új eset, 41 diák, 18 tanár és 10 óvodai dolgozó tesztje lett pozitív az elmúlt napokban, hetekben, időpont: 2020.10.29, forrás: nyiregyhaza.hu
Budapest: 1 új eset, Rétvári Bence államtitkár is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.29, forrás: index.hu
Pécs: 1 új eset, A Pécsi Nemzeti Színház a Facebook-oldalán közölte, hogy a Csókos asszony című produkciójuk egyik vendégművészének pozitív tesztje miatt elmarad. A járványügyi hatóság által végzett kontaktkutatás alapján a társulat több művésze is karanténba került, időpont: 2020.10.29, forrás: index.hu
Zalaszentgrót: 9 új eset, 36 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.28, forrás: zaol.hu
Zalaegerszeg: 370 új eset, 451 zalaegerszegi koronavírus fertőzött van., időpont: 2020.10.28, forrás: zaol.hu
Nagykanizsa: 22 új eset, Összesen 77 aktív fertőzött van Nagykanizsán, időpont: 2020.10.28, forrás: zaol.hu
Abasár: 1 új eset, Abasár polgármesterének családjában is megjelent a koronavírus, ezért biztonsági okból bezárt a hivatal., időpont: 2020.10.28, forrás: heol.hu
Mátészalka: 21 új eset, Közel 40 aktív koronavírus fertőzött van Mátészalkán, időpont: 2020.10.28, forrás: haromhatar.hu
Csókakő: 1 új eset, A Polgármester fia pozitív a család több tagja tüneteket mutat, időpont: 2020.10.28, forrás: Polgármester Fb
Baktalórántháza: 2 új eset, Jelenleg 3 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.09.23, forrás: Polgármester Fb
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos Pikó András józsefvárosi polgármester, időpont: 2020.10.28, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, Vidnyánszky Attila is koronavírusos, időpont: 2020.10.28, forrás: 24.hu
Békéscsaba: 1 új eset, Bezárták kedden a békéscsabai Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda Tábor utcai telephelyét, az egyik ott dolgozó koronavírus-tesztje ugyanis pozitív lett, időpont: 2020.10.28, forrás: beol.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja, időpont: 2020.10.28, forrás: 24.hu
Berettyóújfalu: 1 új eset, Kórházba került Berettyóújfalu koronavírusos polgármestere, időpont: 2020.10.28, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, Nagy ímea olimpiai bajnok is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.28, forrás: vg.hu
Győr: 1 új eset, A Győri ETO újabb kézilabda játékosa lett koronavírus pozitív., időpont: 2020.10.28, forrás: ugytudjuk.hu
Darvastó: 102 új eset, Rig Lajos képviselő adatai szerint 102 pozitív eset van a darvastói Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményében., időpont: 2020.10.28, forrás: index.hu
Göd: 3 új eset, A gödi Gondviselés Házában dolgozó egyik munkatársunk lett először beteg, aki a háziorvosához fordult. Miután pozitív lett a tesztje, a közvetlen munkatársait megszűrték, közülük több esetben ugyancsak pozitív lett az eredmény., időpont: 2020.10.28, forrás: 24.hu
Karácsond: 4 új eset, 6 koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.28, forrás: Polgármester Fb
Tiszaszentimre: 1 új eset, A település polgármestere koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.28, forrás: Polgármester Fb
Hajdúnánás: 56 új eset, Összesen 92 igazolt koronavírus fertőzött van a városban 56 aktív jelenleg, 6-an kórházban, 1 elhunyt. , időpont: 2020.10.28, forrás: Polgármester FB
Szigetszentmiklós: 9 új eset, 9 aktív koronavírus fertőzött ebből 3 a Napraforgó Óvodában., időpont: 2020.10.27, forrás: Polgármester Fb
Zaránk: 1 új eset, 1 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Visznek: 2 új eset, 2 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Vámosgyőrk: 1 új eset, 1 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Tenk: 4 új eset, 4 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Tarnazsadány: 1 új eset, 1 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Tarnaméra: 1 új eset, 1 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Rózsaszentmárton: 1 új eset, 1 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Petőfibánya: 4 új eset, 4 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Pély: 1 új eset, 1 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Nagyút: 1 új eset, 1 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Nagyréde: 3 új eset, 3 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Nagykökényes: 1 új eset, 1 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Lőrinci: 3 új eset, 3 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Kerekharaszt: 3 új eset, 3 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Karácsond: 2 új eset, 2 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Hort: 3 új eset, 3 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Heves: 10 új eset, 10 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Heréd: 4 új eset, 4 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Hatvan: 30 új eset, 30 aktív koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Gyöngyöshalász: 5 új eset, 5 aktív koronavírus fertőzött , időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Erdőtelek: 4 új eset, 4 aktív koronavírus fertőzött , időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Ecséd: 3 új eset, 3 aktív koronavírus fertőzött , időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Boldog: 3 új eset, 3 aktív koronavírus fertőzött , időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Atkár: 3 új eset, 3 aktív koronavírus fertőzött , időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Adács: 4 új eset, 4 aktív koronavírus fertőzött , időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Eger: 2 új eset, Kórházba került az egri Gárdonyi Géza Színház koronavírusos társulati tagja, 2 fő pozitív, időpont: 2020.10.27, forrás: egriugyek.hu
Budapest: 2 új eset, Ókovács szilveszter és felesége is koronavírusos, időpont: 2020.10.27, forrás: hvg.hu
Hódmezővásárhely: 1 új eset, Grézsa István is kronavírusos, kórházban, időpont: 2020.10.27, forrás: 444.hu
Budapest: 1 új eset, Delhusa Gjon is koronavírusos, kórházba került, időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, Nagy Feró is koronavírusos, időpont: 2020.10.27, forrás: index.hu
Budapest: 3 új eset, Sajnálatos módon, a hosszú hétvégén Intézetünkben több betegünknél is koronavírus fertőzést igazoltak az elvégzett szűrési célú tesztek olvasható az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Facebook-oldalán., időpont: 2020.10.27, forrás: 24.hu
Kunmadaras: 2 új eset, Intézményünk Kálvin úti óvodájában egy dolgozó koronavírus tesztje pozitív. Az érintett dolgozó enyhe tünetekkel otthonában lábadozik. Az Arany János úti óvodában további egy dolgozó tesztje pozitív, időpont: 2020.10.27, forrás: Óvoda FB
Mátramindszent: 3 új eset, A megyei III. osztály, Keleti csoportjának listavezető együttese tíz forduló után a Mátramindszent SE csapata. Az együttesnél három játékos koronavírus tesztje lett a közelmúltban pozitív, továbbá vannak, akik az eredményre várnak., időpont: 2020.10.26, forrás: nool.hu
Paks: 3 új eset, Négy játékosnak lett pozitív a koronavírustesztje az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárcsapatánál, ez 3 új estet jelent, időpont: 2020.10.26, forrás: teol.hu
Sárbogárd: 9 új eset, Október 10-ig 10 igazolt koronavírus fertőzöttet találtak., időpont: 2020.10.26, forrás: teol.hu
Eger: 73 új eset, 246 aktív fertőzött van Egerben ez 73 új esetet jelent, időpont: 2020.10.26, forrás: heol.hu
Gyöngyös: 3 új eset, Minden elővigyázatosság ellenére a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapatát is elérte a koronavírus-járvány. Három játékos teszteredménye lett pozití, időpont: 2020.10.26, forrás: heol.hu
Dunaföldvár: 1 új eset, Dunaföldvári Eszterlánc Óvoda, Bölcsőde és Konyhájának Varázskert Bölcsőde (továbbiakban: Bölcsőde) tagintézményben az egyik dolgozó koronavírus tesztje pozitív lett, időpont: 2020.10.26, forrás: Önkormányzat FB
Budapest: 7 új eset, Vízilabda, honvéd eggyütes: Hét játékosunk tesztje volt pozitív, egy állapota pedig gyanús, időpont: 2020.10.26, forrás: vlv.hu
Budapest: 3 új eset, Leállt Friderikusz műsorának forgatása, koronavírusos lett a stáb., időpont: 2020.10.26, forrás: indirekt.hu
Debrecen: 8 új eset, Több dolgozó koronavírusos lett a kerekestelepi intézményben., időpont: 2020.10.26, forrás: civishir.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírus-fertőzéssel kórházban kezelik a Józsefvárosi Önkormányzat egyik képviselőjét. Balogh István Lajos, a Közösen Józsefvárosért frakció tagja és nemzetiségi tanácsnok a képviselői Facebook oldalán tudatta, hogy kórházba került, időpont: 2020.10.26, forrás: jozsefvaros.hu
Orosháza: 1 új eset, Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust., időpont: 2020.10.26, forrás: hodpress.hu
Veszprém: 1 új eset, Lékai Máté kézilabdázó., időpont: 2020.10.26, forrás: metropol.hu
Balassagyarmat: 1 új eset, Koronavírusos Balassagyarmat polgármestere, időpont: 2020.10.26, forrás: nool.hu
Budapest: 2 új eset, Marsi Anikó és Osvárt Andrea is koronavírusos, időpont: 2020.10.26, forrás: index.hu
Békéscsaba: 3 új eset, Több fertőzött is van a békéscsabai Előre csapatában, időpont: 2020.10.26, forrás: beol.hu
Pécs: 1 új eset, Koronavírusos lett a Belvárosi óvoda egy dolgozója, 12 dolgozó és egy csoport karanténba került, időpont: 2020.10.25, forrás: pecsistop.hu
Székesfehérvár: 1 új eset, Karanténba került a Szárazréti Óvoda egy csoportja, miután az egyik óvónő PCR-tesztje pozitív lett, időpont: 2020.10.25, forrás: fmc.hu
Pécs: 1 új eset, A polgármesteri hivatal egyik munkatársa is koronavírusos, többen karanténba kerültek, időpont: 2020.10.25, forrás: szabadpecs.hu
Győr: 1 új eset, A Győri Audi ETO KC csapata Montenegróba történő utazása előtt az ilyenkor szokásos PCR teszten vett részt 2020. október 22-én reggel a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban Győrben. Sajnos a hétvégi BL meccs elmarad, a delegáció egyik tagja pozitív mintát adott., időpont: 2020.10.25, forrás: Győri ETO
Szeged: 1 új eset, Szegeden jelenleg az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. munkavállalói közül egy dolgozót diagnosztizáltak koronavírussal., időpont: 2020.10.25, forrás: delmagyar.hu
Székkutas: 1 új eset, Koronavírusos a polgármester Székkutason., időpont: 2020.10.25, forrás: delmagyar.hu
Hatvan: 2 új eset, A Hatvani KSzSE férficsapatának egy stábtagja és egy játékosa is koronavírusos lett, időpont: 2020.10.25, forrás: heol.hu
Budapest: 3 új eset, Rövid közleményben jelentette be honlapján a Budapest Honvéd, hogy a klub első csapatánál a legutóbbi vizsgálatok során több játékosuk és edzői stábtaguk koronavírustesztje is pozitív eredményt hozott., időpont: 2020.10.25, forrás: 444.hu
Pécs: 1 új eset, Koronavírus miatt zárt be két napra a Cserepka János iskola felső tagozata és gimnáziuma, időpont: 2020.10.25, forrás: pecsma.hu
Kazincbarcika: 1 új eset, Szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy egy 12. A osztályos tanuló COVID tesztje pozitív lett., időpont: 2020.10.25, forrás: Iskola weboldala
Várpalota: 9 új eset, 24 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.25, forrás: Polgármester Fb
Orosháza: 1 új eset, Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust , időpont: 2020.10.25, forrás: index.hu
Porcsalma: 1 új eset, Helyi háziorvos tájékoztatása zerint 1 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.25, forrás: Háziorvos FB
Keszthely: 12 új eset, A hivatalos adatok szerint a mai napon 19 fő igazolt koronavírus fertőzött van városunkban. Hatósági karanténban 2 fő, járványügyi megfigyelés alatt 26 fő., időpont: 2020.10.24, forrás: Település FB
Szolnok: 1 új eset, Információink szerint a Szandaszőlősi Általános Iskolában az egyik pedagógiai asszisztens pozitív covidos tesztje miatt, illetve a vele való érintettség, a kontaktlehetőség okán négy osztály esetében tíznapos otthoni karantén-intézkedést, egy alsós osztály esetében pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el., időpont: 2020.10.24, forrás: szoljon.hu
Sarkad: 18 új eset, Tavasztól mostanáig 19 sarkadinál mutatták ki igazoltan a koronavírus-fertőzést, ezek jelentős része, 16 eset az elmúlt tíz naphoz köthető, időpont: 2020.10.24, forrás: beol.hu
Gyomaendrőd: 5 új eset, A felnőtt és gyermek háziorvosok tájékoztatása alapján öt igazoltan koronavírussal fertőzött beteg van Gyomaendrődön, időpont: 2020.10.24, forrás: beol.hu
Karcag: 3 új eset, Egy óvodás, egy dolgozó és egy hitoktató Jókai úti óvodájának Pitypang csoportjában, időpont: 2020.10.24, forrás: infokarcag.hu
Budapest: 2 új eset, Eperjes Károly színész és családja is koronavírusos, időpont: 2020.10.24, forrás: indirekt.hu
Kaposvár: 3 új eset, Hazaküldtek négy osztályt és négy csoportot a Munkácsy Mihály Gimnáziumból, miután három pedagógus koronavírus tesztje pozitív lett., időpont: 2020.10.23, forrás: sonline.hu
Szarvas: 13 új eset, 13 új koronavírus fertőzött Szarvason, időpont: 2020.10.23, forrás: beol.hu
Sátoraljaújhely: 23 új eset, 54 igazolt fertőzött saját otthonukban, időpont: 2020.10.23, forrás: Polgármester FB
Nyíregyháza: 1 új eset, Háromnapos rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el koronavírus-fertőzés miatt a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában., időpont: 2020.10.23, forrás: nyiregyhaza.hu
Budapest: 5 új eset, Az Opten Vasas HC bejelentette: jelentős számú pozitív vírustesztet produkáltak a klub részéről, az érintett játékosok és stábtagok otthoni karanténban vannak, kórházi ápolásra egyikük sem szorul., időpont: 2020.10.23, forrás: jegkorongblog.hu
Hajdúböszörmény: 10 új eset, A mai napon is több mint tíz hajdúböszörményi lakosnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, egy általános iskolában pedig két osztályt helyeztek hatósági karanténba, időpont: 2020.10.23, forrás: haon.hu
Geszt: 0 új eset, A település háziorvosa koronavírus pozitív, időpont: 2020.10.23, forrás: Biharugra FB
Biharugra: 1 új eset, A település háziorvosa koronavírus pozitív, időpont: 2020.10.23, forrás: Biharugra FB
Békéscsaba: 3 új eset, Felfüggeszti tevékenységének egy részét a Csabai Mérleget, a Behir.hu-t és a 7.TV-t működtető Békéscsabai Médiacentrum Kft., mivel a szerkesztőség némely tagjának pozitív lett a koronavírus-teszt eredménye., időpont: 2020.10.23, forrás: beol.hu
Kecskemét: 1 új eset, Hamarabb kezdődik az őszi szünet a Corvin Mátyás Általános Iskolában, ugyanis az egyik tanáruk koronavírus tesztje pozitív lett., időpont: 2020.10.23, forrás: hiros.hu
Mohács: 3 új eset, Szünetel a Mohácsi Kórház aneszteziológiai és intenzív osztályán a betegfelvétel, mivel koronavírusos megbetegedés miatt a szakdolgozók karanténba kerültek, időpont: 2020.10.23, forrás: hvg.hu
Budapest: 2 új eset, A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban (1191 Budapest, Simonyi Zs. u. 33.) is érintett COVID-19 fertőzött tanulókkal., időpont: 2020.10.22, forrás: kispest.hu
Budapest: 3 új eset, A Reménység Katolikus Általános Iskola (1196 Budapest, Petőfi u. 56.) tanári karában bekövetkezett nagyszámú megbetegedés miatt (COVID-19/egyéb) az Oktatási Hivatal 10 napos digitális oktatást rendelt el 2020. október 14-én déltől, időpont: 2020.10.22, forrás: kispest.hu
Budapest: 1 új eset, A Kispesti Arany Óvodában (1191 Budapest, Arany János u. 15- 17.) egy gyermek COVID-19 tesztje pozitív lett 2020. október 10-én, időpont: 2020.10.22, forrás: kispest.hu
Budapest: 1 új eset, Kispesti Mese-Vár Óvoda 1196 Budapest, Zrínyi u. 154. alatti tagóvodájában járványügyi megfigyelést rendelt el, mivel az intézmény egyik dolgozójának COVID-19 tesztje pozitív lett., időpont: 2020.10.22, forrás: kispest.hu
Budapest: 1 új eset, A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat egy idős gondozottját is elérte a fertőzés. A szigorú és következetes szabályok betartása ellenére, kórházi kezelés közben derült ki, hogy COVID-19 fertőzés is húzódik alapbetegsége mögött., időpont: 2020.10.22, forrás: kispest.hu
Budapest: 1 új eset, Csepel polgármester is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.22, forrás: hvg.hu
Budapest: 1 új eset, Varga judit igazságügy miniszter, időpont: 2020.10.22, forrás: index.hu
Budapest: 1 új eset, Pozitív lett az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatójának koronavírus-tesztje – ezt az intézmény Facebook-oldalán jelentették be. , időpont: 2020.10.22, forrás: Kórház FB
Edelény: 15 új eset, 26 igazolt koronavírus fertőzött van a városban, időpont: 2020.10.22, forrás: Edelény FB
Pusztadobos: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.22, forrás: Polgármester Fb
Csongrád: 3 új eset, Nem biztató a helyzet sajnos Csongrádon sem. Somogyi Árpád, a Csongrád városi helyi operatív törzs szakmai vezetője arról számolt be, hogy a településükön is egyre több a fertőzött, időpont: 2020.10.21, forrás: delmagyar.hu
Salgótarján: 1 új eset, A salgótarjáni Mackóvár Központi Óvoda közösségi oldalán tették közzé, hogy az egyik dolgozónál regisztrálták a koronavírust., időpont: 2020.10.21, forrás: nool.hu
Veszprém: 1 új eset, A Telekom Veszprém kézilabdacsapatának keddi közleménye szerint egyik játékosuk megfertőződött koronavírussal., időpont: 2020.10.21, forrás: veol.hu
Siófok: 1 új eset, A Magyar Kézilabda Szövetség versenykiírásának megfelelően minden hétfőn PCR-teszten esnek át a női NB I.-ben szereplő Siófok játékosai. A legutóbbi mintavétel után, még aznap későeste kapták meg a hírt, miszerint az egyik sportolójuk megfertőződött., időpont: 2020.10.21, forrás: sonline.hu
Gyöngyös: 13 új eset, 34 aktív fertőzött van Gyöngyösön, időpont: 2020.10.21, forrás: heol.hu
Beregsurány: 2 új eset, Sajnos Beregsurány településen 2 főnek pozitív lett a Covid-19. tesztje - tette közzé Herka István polgármester az Önkormányzat Beregsurány facebook oldalon, időpont: 2020.10.21, forrás: haromhatar.hu
Halmaj: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.21, forrás: halmaj.hu
Dunakeszi: 1 új eset, Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere közösségi oldalán tudatta, hogy pozitív PCR-tesztet produkált, és bár nincsenek tünetei, a továbbiakban otthonról dolgozik., időpont: 2020.10.21, forrás: index.hu
Békés: 50 új eset, 50 körül van az aktív fertőzöttek száma, időpont: 2020.10.21, forrás: Polgármester Fb
Sárospatak: 12 új eset, 12 igazolt aktív fertőzött koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.21, forrás: Polgármester YT
Esztergom: 1 új eset, Koronavírus miatt rendkívüli szünetet rendeltek el a Babits iskolában, a fertőzöttek száma nem ismert, időpont: 2020.10.21, forrás: hidlap.hu
Rétság: 5 új eset, Öt aktív koronavírus fertőzött van Rétságon, eddig összesen 11 esetről tud a polgármester., időpont: 2020.10.20, forrás: nool.hu
Sümeg: 1 új eset, Végh László sümegi polgármester a közösségi oldalon jelentette be vasárnap este, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, emiatt karanténba vonul., időpont: 2020.10.20, forrás: veol.hu
Zalaszentgrót: 8 új eset, 8 újabb eset, ezzel 27-re emelkedetta v árosban az igazolt koronavírus fertőzöttek száma, időpont: 2020.10.20, forrás: zaol.hu
Zalegerszeg: 168 új eset, 249 igazolt koronavírus fertőzött van Zalegerszegen, időpont: 2020.10.20, forrás: zaol.hu
Kaposvár: 5 új eset, Lamping József Technikum és Szakképző Iskolában is pozitív koronavírus tesztek születtek. Két oktató és három technikai dolgozó PCR tesztje lett pozitív. , időpont: 2020.10.20, forrás: sonline.hu
fonyód: 1 új eset, A fonyódi Mátyás Király gimnázium kilencedik nyelvi osztályának 28 tanulója digitális munkarend szerint tanul az őszi szünetig, időpont: 2020.10.20, forrás: sonline.hu
Nagyatád: 1 új eset, Ady Endre Technikum és Gimnáziumban hétfőtől két osztály tanul digitális munkarend szerint a koronavírus járvány miatt, időpont: 2020.10.20, forrás: sonline.hu
Komárom: 1 új eset, A komáromi Feszty Árpád Általános Iskola egyik tanárának lett pozitív a PCR tesztje, így a vele kontaktba került diákok számára karantént rendeltek el., időpont: 2020.10.20, forrás: kemma.hu
Pétervására: 1 új eset, Az általános iskola és a bölcsőde is bezárt Pétervásárán vélhetően a koronavírus járvánnyal összefüggésben, időpont: 2020.10.20, forrás: petervasara.hu
Galgaguta: 6 új eset, 2 újabb fertőzött, így összesen 6 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.20, forrás: Polgármester Fb
Tiszaújváros: 2 új eset, 2 új igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester Fb
Tokaj: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött, egy kórházban, egy gyógyul, időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester FB
Nagykáta: 2 új eset, Kistérségi Gondozási Központban is koronavírus fertőzött lett egy ellátott és egy dolgozó, időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester FB
Nagykáta: 7 új eset, 7 igazolt koronavírus fertőzött, köztük egy óvodai dolgozó, időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester FB
Péteri: 2 új eset, Több hivatali dolgozó fertőzödött meg, már meggyógyultak., időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester FB
Diósd: 1 új eset, A Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár egyik dolgozója koronavírussal való fertőzöttsége miatt, kötelező járványügyi megfigyelés alá került., időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester FB
Csetény: 4 új eset, Sajnos minket is elért az ami minden közösséget veszélyeztet lassan egy éve. Az elmúlt héten már településünkön azonosításra került 2 fő, akiknek Covid-19 teszt eredményük pozitív lett. A mai napon újabb 2 főnél igazolódott be, hogy a vírus megfertőzte őket. , időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester FB
Kistelek: 1 új eset, Kisteleken is kimuatták már a koronavírust., időpont: 2020.10.19, forrás: Polgármester FB
Sopron: 1 új eset, Pozitív lett a koronavírustesztje Határ Bernadettnek, az NB I-ben tavaly bajnok Sopron Basket kosárlabdázójának., időpont: 2020.10.19, forrás: gyorplusz.hu
Tótkomlós: 2 új eset, A tótkomlósi polgármesteri hivatalban is megjelent a COVID-fertőzés. Két munkatárs tesztje pozitív lett., időpont: 2020.10.19, forrás: beol.hu
Peresznye: 15 új eset, Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ Vas megyében található peresznyei telephelyén összesen 15 fő esetében mutatták ki igazoltan a SARS-CoV-2 vírust. Közülük négy gondozott kórházi ápolásra szorul, tíz lakót pedig elkülönítve gondoznak., időpont: 2020.10.19, forrás: vaol.hu
Ivánc: 9 új eset, Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc telephelyén van jelen az új koronavírus-fertőzés, összesen 9 fő, 3 dolgozó, 2 lakó kórházban, 4-en az otthonban elkülönítve., időpont: 2020.10.19, forrás: vaol.hu
Tófej: 2 új eset, Több igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.19, forrás: zaol.hu
Siófok: 1 új eset, Hétfőtől digitális munkarend szerint tanulnak a Siófoki Szakképzési Centrum Mathiász János Technikum és Gimnázium tanulói mivel az egyik pedagógus koronavírus tesztje pozitív lett., időpont: 2020.10.19, forrás: sonline.hu
Eger: 173 új eset, Egerben 173 aktív koronavírus fertőzött van, időpont: 2020.10.19, forrás: heol.hu
Oroszlány: 22 új eset, 22 igazolt koronavírus fertőzött van Oroszlányban, időpont: 2020.10.18, forrás: kemma.hu
Neszmély: 1 új eset, Neszmélyen, a Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Művészeti Szakgimnázium négy osztálya is karanténba került pénteken, időpont: 2020.10.18, forrás: kemma.hu
Hajdúnánás: 7 új eset, Összesen 34 igazolt eset ez 7 újabb fertőzöttet jelent akorábbiakhoz képest, időpont: 2020.10.18, forrás: Polgármester Fb
Újszász: 1 új eset, Covidos lett az újszászi bölcsőde egyik dolgozója, időpont: 2020.10.18, forrás: szoljon.hu
Nádudvar: 11 új eset, Több mint 11 aktív koronavírus fertőzött Nádudvaron, időpont: 2020.10.18, forrás: civishir.hu
Barcs: 16 új eset, 13 dolgozó és 32 lakó tesztje pozitív a barcsi idősotthonban, egy 93 éves gondozott elhunyt, ez 16 új eset a korábbihoz képest, időpont: 2020.10.18, forrás: barcsihirek.hu
Keszthely: 5 új eset, 7 igazolt koronavírus fertőzött van a városban jelenleg, időpont: 2020.10.18, forrás: Polgármester FB
Budakeszi: 3 új eset, Koronavírusos lett a Budakeszin található Nagy Sándor József Gimnázium egyik tanára és valószínűleg több diákja is, időpont: 2020.10.17, forrás: blikk.hu
Pécs: 2 új eset, Péntekre közvetlenül is elérte a PEAC-Pécs NB I. A-csoportos felnőtt csapatát a koronavírus-járvány, áll a klub közleményében. A pécsiek karanténba vonultak, s ugyanerre kényszerül az NKA Pécs-PEAC női amatőr NB I. Piros csoportos együttese is, időpont: 2020.10.17, forrás: pecaktual.hu
Szentlőrinc: 3 új eset, Csütörtökön az MLSZ előírásainak megfelelően teszteltette játékosait a Szentlőrinc NB II-es labdarúgócsapata, s több játékos is pozitív eredményt produkált., időpont: 2020.10.17, forrás: pecaktual.hu
Karcag: 4 új eset, Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégiumban több pedagógus és diák is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.17, forrás: szoljon.hu
Kaposvár: 70 új eset, 70 pozitív koronavírus fertőzött egyetlen hét alatt, időpont: 2020.10.17, forrás: kaposvarmost.hu
Sátoraljaújhely: 15 új eset, 31 igazolt koronavírus fertőzött aktuálisan, időpont: 2020.10.17, forrás: Polgármester FB
Nagycserkesz: 1 új eset, Nagycserkeszen is megjelent a koronavírus, időpont: 2020.10.17, forrás: Önkormányzat FB
Paks: 1 új eset, Koronavírusos lett az Atomerőmű SE NB I-es férficsapatának egyik játékosa. Erről a klub számolt be közösségi oldalán, időpont: 2020.10.16, forrás: teol.hu
Vasvár: 2 új eset, Egy-két fertőzöttről van tudomása a polgármesternek, időpont: 2020.10.16, forrás: vaol.hu
Őriszentpéter: 2 új eset, A település polgármester összesen 3 fertőzöttről tud, időpont: 2020.10.16, forrás: vaol.hu
Répcelak: 1 új eset, 1 Répcelaki lakos, akinek lejár a karanténja, Győrben él, időpont: 2020.10.16, forrás: vaol.hu
Szombathely: 100 új eset, 100 aktív fertőzöttről van tudomása a Polgármesternek, időpont: 2020.10.16, forrás: vaol.hu
Kőszeg: 1 új eset, A kőszegi Központi Óvoda és Bölcsőde Többcélú KIKI Felsővárosi Tagóvodájában az óvodások és a dolgozók is koronavírusos fertőzöttel kerültek kapcsolatba múlt héten, így mindegyikük karanténba került, időpont: 2020.10.16, forrás: vaol.hu
Mohács: 25 új eset, 2 orvos, 7 beteg és 15 ápoló, illetve egyéb munkakörben alkalmazott munkatársunk PCR tesztje lett pozitív a Mohácsi Kórházban, időpont: 2020.10.16, forrás: bama.hu
Pécs: 2 új eset, A Kertvárosi Óvoda Testvérvárosok téri tagóvodájában pozitívnak bizonyult egy gyermek és az egyik dolgozó új koronavírus tesztje, időpont: 2020.10.16, forrás: bama.hu
Szarvas: 25 új eset, Az elmúlt héten 35 esetben kértek tesztet, ebből 25 pozitív lett., időpont: 2020.10.16, forrás: beol.hu
Tatabánya : 12 új eset, Két kivétellel a komplett keret elkapta a koronavírust a tatabányai kézicsapatnál, időpont: 2020.10.16, forrás: m4sport.hu
Debrecen: 1 új eset, Koronavírusos a DEAC egyik játékosa, karanténba került az egész csapat, időpont: 2020.10.16, forrás: haon.hu
Rakamaz: 2 új eset, Pozitív lett két alkalmazott koronavírus tesztje az Aranyévek Szociális Gondozási Központban Rakamazon, időpont: 2020.10.16, forrás: szon.hu
Pilisvörösvár: 2 új eset, Pilisvörösvár polgármestere és az alpolgármester is elkapta a koronavírust. A város vezetői egy születésnapi partin fertőződtek meg., időpont: 2020.10.16, forrás: budapestkornyeke.hu
Eger: 1 új eset, A miskolci kórházban fekszik koronavírus-fertőzés miatt az egri Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium egyik tanára , időpont: 2020.10.16, forrás: egriuygek.hu
Salgótarján: 2 új eset, Kodály Zoltán tagiskola egyik nyolcadik osztálya, illetve a Bolyai János Gimnázium egyik tizedik osztályának tanulói kerültek házi karanténba szerdán, időpont: 2020.10.16, forrás: nool.hu
Balassagyarmat: 2 új eset, Kedden a balassagyarmati Központi Óvoda Csillag csoportjában az egyik gyermeknek pozitív lett a tesztje, aki valószínűleg szintén a koronavírusos édesapjától kapta el a fertőzést, időpont: 2020.10.16, forrás: nool.hu
Máriapócs: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött is van Máriapócson, időpont: 2020.10.16, forrás: szabolcsihir.hu
Érd: 1 új eset, az érdi kézilabdacsapatban is van koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.16, forrás: behir.hu
Albertirsa: 8 új eset, 8 aktív koronavírus fertőzött van jelenleg a városban, időpont: 2020.10.09, forrás: Önkormányzat Fb
Nagymágocs: 1 új eset, A mai napon értesültünk arról, hogy az intézményben is igazoltan megjelent a Covid-19. Egy pedagógus esetén mutatták a koronavírus fertőzést. (Hunyagdi János Iskola), időpont: 2020.10.15, forrás: Polgármester Fb
Gyömrő: 1 új eset, Weöres Sándor Általános Iskolában is megjelent akoronavírus, időpont: 2020.10.15, forrás: Önkormányzat Fb
Hugyag: 1 új eset, Hugyagon is megjelent a vírus, egyelőre a fertőzött tünetmentes, időpont: 2020.10.15, forrás: Polgármester FB
Csopak: 1 új eset, Csopaki Református Általános Iskola egyik diákja lett koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.15, forrás: veol.hu
Nagyvázsony: 3 új eset, A Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola arról értesíti a szülőket közösségi oldalán, hogy az alkalmazottak körében végzett Covid-19-mintavétel eredménye több kollégánál pozitív lett., időpont: 2020.10.15, forrás: veol.hu
Szolnok: 2 új eset, Két játékos a Szolnoki Olajbányásznál is pozitív tesztet produkált., időpont: 2020.10.15, forrás: teol.hu
Őriszentpéter: 1 új eset, Az Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatalból is tegnap érkezett hír koronavírus-fertőzésről., időpont: 2020.10.15, forrás: vaol.hu
Szombathely: 1 új eset, A Brenner-iskolás 12. osztályos tanulójának pozitív lett a koronavírus tesztje., időpont: 2020.10.15, forrás: vaol.hu
Kaposmérő: 2 új eset, kaposmérői Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában két pedagógus koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.10.15, forrás: sonline.hu
Kaposvár: 1 új eset, Rendkívüli szünetet rendelt el a Népegészségügyi Szerv a héten a Duráczky iskola két osztályában, mert az egyik pedagógus koronavírus tesztje pozitív lett., időpont: 2020.10.15, forrás: sonline.hu
Kozármisleny : 1 új eset, A Népegészségügyi hatóság jelzése alapján a mai naptól, október 14-től október 22-ig a Kozármislenyi Óvoda Süni csoportjába járó gyermekek otthoni házi karantén alá kerültek,, egy gyermek lett koronavírusos., időpont: 2020.10.15, forrás: bama.hu
Tarnazsadány: 1 új eset, Eljött ez a nap is, amikor arról kell beszámolni, hogy regisztráltuk az első koronavírusos személyt Tarnazsadányban. Jelenleg egy főről van szó, akit a Füzesabonyi ÁNTSZ azonnali hatállyal karanténba helyezett családjával, időpont: 2020.10.15, forrás: heol.hu
Átány: 1 új eset, Sajnos településünkön is van egy igazolt koronavírus-fertőzött. Az érintett személy és családja karanténban van az önkormányzat biztosítja az ellátásukat, időpont: 2020.10.15, forrás: heol.hu
Tarnalellesz: 3 új eset, Három igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.15, forrás: heol.hu
Budapest: 1 új eset, Milák Kristóf úszó is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.15, forrás: hirlklikk.hu
Tiszacsege: 1 új eset, Tiszacsege településen is megjelent a koronavírus. , időpont: 2020.10.15, forrás: tiszacsege.hu
Sárvár: 1 új eset, A vírus megjelent már a Sárvári Csicsergő Óvoda 3. számú csoportjában is, az ezzel kapcsolatos veszélyhelyzet miatt 2020. október 12. napjától 2020. október 15. napjáig rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal., időpont: 2020.10.15, forrás: ugytudjuk.hu
Kazincbarcika: 19 új eset, 19 új eset összesn 26 aktív eset ezen a napon, időpont: 2020.10.15, forrás: kolorline.hu
Kiskunfélegyháza : 55 új eset, 44 lakó és 11 dolgozó lett koronavírusos egy idősotthonban, időpont: 2020.10.15, forrás: 444.hu
Tiszaújváros: 14 új eset, Újabb 14 koronavírus fertőzés a Polgármester tájékoztatása szerint, időpont: 2020.10.14, forrás: Település FB
Atkár: 1 új eset, A főzőkonyha egyik dolgozójának lett pozitív a koronavírus tesztje, időpont: 2020.10.14, forrás: Település Fb
Kiskunmajsa: 1 új eset, egy igazolt koronavírus fertőzött hivatali dolgozó, időpont: 2020.10.14, forrás: Település Fb
Bodroghalom: 1 új eset, egy koronavírus fertőzött a család karanténba került, időpont: 2020.09.21, forrás: Bodroghalom Fb
Sáránd: 1 új eset, Helyi óvoda egyik dolgozójának tesztje lett pozitív, időpont: 2020.10.14, forrás: Sáránd FB
Taksony: 1 új eset, Helyi Művelődési Ház dolgozójának tesztje let pozitív, időpont: 2020.10.14, forrás: Takosny FB
Kömló: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.14, forrás: Kömlő FB
Gyál: 47 új eset, 47 igazolt koronavírus fertőzött ezidáig, ebből 2 elhunyt, 6 aktív eset van, időpont: 2020.10.14, forrás: Gyál FB
Tiszakeszi: 1 új eset, 1 igazoltkoronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.14, forrás: Tiszakeszi Fb
Úri: 1 új eset, 1 fő esetében lett pozitív a koronavírus teszt, időpont: 2020.10.14, forrás: Úri Önkormányzat Fb
Halásztelek: 12 új eset, 11 aktív eset, egy gyógyul koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.14, forrás: Polgármester Fb
Sárrétudvari: 1 új eset, Pozitív koronavírus-teszt Sárrétudvariban, egy szociális dolgozó, időpont: 2020.10.14, forrás: haon.hu
Karancskeszi: 1 új eset, Karancskesziben is felütötte fejét a koronavírus, időpont: 2020.10.14, forrás: nool.hu
Salgótarján: 1 új eset, Koronavírust mutattak ki a salgótarjáni Acélgyári úti Hétszínvirág Tagóvoda egyik óvónőjénél, időpont: 2020.10.14, forrás: nool.hu
Békéscsaba: 1 új eset, A hétfőn elvégzett kötelező koronavírus tesztelés pozitív eredményt hozott a Békéscsabai Előre Női Kézilabda SE egyik játékosánál, időpont: 2020.10.14, forrás: beol.hu
Csepreg: 1 új eset, Bezárták egy hétre az óvodát, mert az intézmény egyik alkalmazottja koronavírus-fertőzött, és karanténba kerültek a dolgozók., időpont: 2020.10.14, forrás: vaol.hu
Pécs: 8 új eset, A legutóbbi COVID-vizsgálat eredményeként fény derült arra, hogya PMFC négy felnőtt játékosa és négy stábtagja is érintetté vált a járványban, időpont: 2020.10.14, forrás: bama.hu
Gyöngyös: 7 új eset, 21-re emelkedett az aktív koronavírus fertőzöttek száma Gyöngyösön, időpont: 2020.10.14, forrás: heol.hu
Mátészalka: 3 új eset, Összesen 19 aktív fertőzött van a városban ezen a napon, időpont: 2020.10.14, forrás: haromhatar.hu
Perkupa: 1 új eset, Perkupán is megjelent a koronavírus, 1 fő, a család hzi karanténban van, időpont: 2020.10.14, forrás: Település Fb
Zalagerszeg: 83 új eset, 164 igazolt eset van a településen, időpont: 2020.10.13, forrás: Polgármester Fb
Zalaszentgrót: 5 új eset, 5 újabb eset a településen, ezzel 19 igazolt eset van már, időpont: 2020.10.13, forrás: Polgármester Fb
Galgaguta: 5 új eset, 5 igazolt eset, 3-an óvodai dolgozók, egy fő kórházban, időpont: 2020.10.13, forrás: Galgaguta Fb
Kecskemét: 1 új eset, A Polgármesterasszony kisebbik, 2 éves gyermeke, tünetekkel, időpont: 2020.10.13, forrás: Polgármester Fb
Szolnok: 4 új eset, Egy pedagógus és több diák eredménye is pozitív eredményt mutatott a koronavírus-teszteken, így a jelenlegi tizenhatból hat osztálynak rendeltek el digitális oktatást a héten a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban, időpont: 2020.10.13, forrás: szoljon.hu
Várpalota: 6 új eset, 6 új eset ezzel 15-re emelkedett az aktív fertőzöttek száma, 2-en kórházban, időpont: 2020.10.13, forrás: Polgármester Fb
Székesfehérvár: 3 új eset, Több pozitív, de tünetmentes eset a Fehérvári Titánoknál, időpont: 2020.10.13, forrás: Titánok
Nagykanizsa: 12 új eset, Összesen 54 igazolt koronavírus fertőzött van a településen , időpont: 2020.10.13, forrás: zaol.hu
Zalaszentgrót: 11 új eset, 14 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.13, forrás: zaol.hu
Budapest: 13 új eset, Tizenegy lakó és két dolgozó koronavírustesztje lett pozitív a Fővárosi Önkormányzat Baross utcai idősotthonának Csokonai utcai telephelyén, időpont: 2020.10.13, forrás: index.hu
Pásztó: 24 új eset, 18 bentlakó és 6 gondozó is elkapta a koronavírust a pásztói idősek otthonában, időpont: 2020.10.13, forrás: nool.hu
Bátonyterenye: 2 új eset, A Váci Mihály Gimnáziumban két személynél is kimutatták a fertőzést., időpont: 2020.10.13, forrás: nool.hu
Komló: 6 új eset, 11 kézilabda játékos lett pozitív, mostanra mindannyian negatívak, időpont: 2020.10.12, forrás: bama.hu
Felcsút: 3 új eset, Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskolában a megszaporodó koronavírusos esetek miatt bezárásra került, időpont: 2020.10.12, forrás: hang.hu
Kaposvár: 1 új eset, Koronavírusos a Fino Kaposvár röplabdacsapat egyik játékosa, időpont: 2020.10.12, forrás: blikk.hu
Hajdúböszörmény: 1 új eset, A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium egy - több napja távollévő - tanulójánál koronavírus-fertőzést igazoltak október 9-én., időpont: 2020.10.12, forrás: civishir.hu
Budapest: 1 új eset, Társulatunk körében történt pozitív COVID-19 teszt miatt a színház legnagyobb sajnálatára lemondja az október 09-i La Mancha lovagja előadását., időpont: 2020.10.12, forrás: operett.hu
Budapest: 1 új eset, Koronavírusos lett Ganxsta Zolee, időpont: 2020.10.12, forrás: infostart.hu
Hajdúnánás: 18 új eset, Összesen 27 igazolt koronavírus fertőzött a településen, időpont: 2020.10.12, forrás: Hajdúnánási TV
Kiskunfélegyháza : 55 új eset, Eddig 44 ellátott és 11 dolgozó, vagy kontaktszemély PCR tesztje lett pozitív a kiskunfélegyházi Csanyi úti idősek otthonában, időpont: 2020.10.12, forrás: felegyhazikozlony.hu
Kiskunfélegyháza : 1 új eset, Kiskunfélegyházi háziorvos, koronavírus fertőzött, otthon lábadozik, időpont: 2020.10.12, forrás: felegyhazikozlony.hu
Dunavarsány: 3 új eset, 5 fő áll járványügyi elkülönítés alatt és 6-an megfigyelés alatt, időpont: 2020.10.11, forrás: Önkormányzat Fb
Polgár: 1 új eset, Zárva lesz a polgári polgármesteri hivatal, koronavírusos egy dolgozó, időpont: 2020.10.11, forrás: hon.hu
Egyek: 1 új eset, A település egyik lakója fertőződött meg a koronavírussal, és családjával együtt karanténban van, egyikőjüknek sincsenek betegségre utaló tünetei. , időpont: 2020.10.11, forrás: haon.hu
Debrecen: 1 új eset, Pozitív eredményt mutatott a DVSC SCHAEFFLER egyik játékosának koronavírus tesztje, időpont: 2020.10.11, forrás: haon.hu
Hajdúböszörmény: 17 új eset, Újabb tizenhét fertőzöttet találtak Hajdúböszörményben, időpont: 2020.10.11, forrás: haon.hu
Hajdúböszörmény: 21 új eset, A koronavírus–járvány második hulláma elérte Hajdúböszörményt is. Jelenleg több mint húsz fertőzöttről van tudomásunk, akik közül többen kerültek kórházba állapotuk súlyossága miatt, időpont: 2020.10.11, forrás: haon.hu
Hajdúdorog: 9 új eset, 10 igazolt koronavírus fertőzött, egy fő kórházban., időpont: 2020.10.11, forrás: haon.hu
Salgótarján: 1 új eset, Csütörtökön a salgótarjáni Táncsics Mihály technikumban tanuló egyik diáknak pozitív lett a koronavírus-tesztje, időpont: 2020.10.10, forrás: nool.hu
Sárvár: 16 új eset, Sárváron 20 igazolt fertőzött van, és 31-en vannak hatósági karanténban, időpont: 2020.10.10, forrás: zaol.hu
Keszthely: 2 új eset, Két személy igazoltan koronavírus-fertőzött a keszthelyi Zöldmező Utcai EGYMI Intézményben, időpont: 2020.10.10, forrás: zaol.hu
Zalaszentgrót: 3 új eset, Városunkban jelen pillanatban 3 igazolt, koronavírus fertőzött van, akik járványügyi elkülönítés alatt állnak, időpont: 2020.10.10, forrás: zaol.hu
Zalalövő: 2 új eset, Gyarmati Antal zalalövői polgármester tájékoztatása szerint családját is elérte a koronavírus járvány. Élettársa, illetve idősebb fia teszteredményei bizonyultak pozitívnak, időpont: 2020.10.10, forrás: zaol.hu
Hidas: 1 új eset, Koronavírus megbetegedés miatt elmarad a vasárnapi istentisztelet, közölte a hírt a Hidasi Református Egyházközség a saját Facebook-oldalukon, időpont: 2020.10.10, forrás: bama.hu
Pécs: 1 új eset, A pécsi Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ (ECSGYK) egyik iskolai és óvodai szociális segítőjének új koronavírus tesztje pozitív lett. , időpont: 2020.10.10, forrás: bama.hu
Siklós: 1 új eset, Koronavírusos Siklós polgármestere, tünetekkel., időpont: 2020.10.10, forrás: bama.hu
Esztergom: 10 új eset, 10 igazolt eset az esztergomi Szent Erzsébet Gimnáziumban, köztük van már gyógyult is., időpont: 2020.10.10, forrás: Iskola FB
Várpalota: 3 új eset, 9 aktív eset van ( a korábbiakhoz képest ez +3), időpont: 2020.10.10, forrás: Polgármester Fb
Barcs: 1 új eset, Minden diákot hazaküldtek ma a harmadik tanóra után a Dráva Völgye Technikum és Gimnáziumból – közölte a Kaposvári Szakképzési Centrum, egy 9.es diák tesztje lett pozitív, időpont: 2020.10.10, forrás: barcsihirek.hu
Bátonyterenye: 66 új eset, 66 dolgozó és idő egy idősotthon két telephelyén, időpont: 2020.10.10, forrás: index.hu
Tiszaújváros: 10 új eset, 10 újabb eset ezzel az aktív esetszám 54-re emelkedett, időpont: 2020.10.10, forrás: Polgármester Fb
Tiszadob: 2 új eset, Több helyi lakosnál is kimutatták akoronavírus fertőzést, pontos sztám nem ismert, időpont: 2020.10.10, forrás: Polgármester Fb
Szögliget: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött házi karanténban, időpont: 2020.10.09, forrás: Polgármester FB
Keszthely: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött van Keszthelyen, időpont: 2020.10.02, forrás: Polgármester Fb
Szarvas: 21 új eset, Elmúlt héten 40 mintavételből 21 lett pozitív, időpont: 2020.10.09, forrás: Polgármester FB
Budapest: 8 új eset, Zugligeti bölcsiben egy csoport van bezárva, Városmajori oviban – mind a székhelyen, mind a tagóvodában – jelenleg rendkívüli szünet van., időpont: 2020.10.09, forrás: infostart.hu
Salgótarján: 1 új eset, Hazaküldték a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium egyik hetedik évfolyamos osztályának tanulóit, ugyanis az egyik diáknál kimutatták a koronavírus-fertőzést, időpont: 2020.10.09, forrás: nool.hu
Szombathely: 1 új eset, Hungast Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia játékosai között van koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.09, forrás: vaol.hu
Letenye: 3 új eset, 3 új koronavírus fertőzött a településen, időpont: 2020.10.09, forrás: zaol.hu
Tata: 1 új eset, 47 talentumos és Színes iskolás diák került karanténba Tatán egy fertőzött miatt, időpont: 2020.10.09, forrás: kemma.hu
Miskolc: 13 új eset, PannErgy-MVLC szakmai igazgatója, Bachner András, aki elmondta, az elmúlt időszakban volt, hogy egy tucat játékos mellett edzők is pozitív tesztet produkáltak. Mostanra annyi változott, hogy már „csak” öten minősülnek fertőzöttnek, időpont: 2020.10.09, forrás: vlv.hu
Nyíregyháza: 1 új eset, A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, Adorján Gusztáv koronavírus-fertőzés miatt kórházi ellátásra szorul, időpont: 2020.10.09, forrás: index.hu
Barcs: 29 új eset, Három dolgozó és huszonhat lakó esetében mutattak ki pozitív Covid fertőzést a Barcsi Szociális Központban., időpont: 2020.10.09, forrás: barcsihirek.hu
Sátoraljaújhely: 16 új eset, 16 igazolt koronavírus fertőzött van a városban, ebből 3-an kórházban, időpont: 2020.10.09, forrás: borsod24.hu
Székesfehérvár: 1 új eset, járványügyi hatósági zárlat alá került a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény Maroshegyi Gondozási Központja. Az egyik dolgozó tesztje lett igazoltan pozitív, időpont: 2020.10.09, forrás: Polgármester Fb
Dunaújváros: 2 új eset, Két játékos koronavírus-tesztje pozitív lett, így karanténba vonult a DKKA felnőtt kézilabda csapata, időpont: 2020.10.09, forrás: dunaujvaros.com
Ózd: 1 új eset, Béke Telepi Óvodák Újváros Téri székhelyóvodájában 1 fő igazolt koronavírusos dolgozót találtak, időpont: 2020.10.09, forrás: Polgármester Fb
Tiszaújváros: 5 új eset, 5 újabb eset Tiszaújvárosban, időpont: 2020.10.08, forrás: Polgármester Fb
Tiszaújváros: 19 új eset, 19 újabb eset ezzel 39-re emelkedett a fertőzöttek száma, időpont: 2020.10.08, forrás: Polgármester Fb
Halmaj: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fetőzött, karanténba került, időpont: 2020.10.08, forrás: Halmaj FB
Mezőkövesd: 2 új eset, Helyi óvodában és a önkormányzatnál is van pozitív fertőzött - nincs hivatalosan megeresőítve, időpont: 2020.10.08, forrás: Mezőkövesd Képekben
Kázsmár: 1 új eset, Legalább egy fertőzött a Kázsmárki Óvoda és Konyha összes dolgozója és a gyerekek karanténba kerültek, időpont: 2020.10.08, forrás: Óvoda FB
Gyömrő: 1 új eset, Weöres Sándor Általános Iskola Erzsébet telepi egységének egyik osztályában koronavírus fertőzés miatt digitális tanrendre állnak át., időpont: 2020.10.08, forrás: Polgármester FB
Gyömrő: 4 új eset, 4 igazolt, azóta gyógyult koronavírus fertőzött a Fekete István Iskolában, időpont: 2020.10.08, forrás: Iskola weboldala
Gyöngyös: 0 új eset, Aktuálisan 13 igazolt fertőzött van a városban, ami 10 fővel kevesebb mint korábban, de nem ismert, hogy van-e azóta új eset, időpont: 2020.10.08, forrás: heol.hu
Hódmezővásárhely: 3 új eset, Egy koronavírus-fertőzött diák és két tanár van Vásárhelyen. Ezt a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ megbízott vezetője közölte., időpont: 2020.10.07, forrás: promenad.hu
Balatonalmádi: 9 új eset, 19 az aktuális koronavírus fertőzöttek száma, ez 9 újabb eset a korábbihoz képest., időpont: 2020.10.07, forrás: balatonalmadi.hu
Tököl: 6 új eset, Összesen hét igazolt koronavírus fertőzött ( a büntetésvégrehajtáson kívül), időpont: 2020.10.07, forrás: Önkormányzat FB
Szigetszentmiklós: 6 új eset, Legalább hat újabb eset, 16 aktív fertőzött van 57-en hatósági karanténban, időpont: 2020.10.07, forrás: Önkormányzat Fb
Gyula: 1 új eset, Két osztály került karanténba a gyulai Karácsonyi János Katolikus Általános Iskolában miutn egy dolgozó tesztje pozitív lett, időpont: 2020.10.07, forrás: beol.hu
Kaposvár: 7 új eset, Kaposvár Táncsics Gimnázium a gimnázium weboldalán arról tájékoztatott, hogy a keddi, megerősített adatok alapján igazoltan fertőzött diákból hat fő, míg dolgozóból egy főt tartanak számon, időpont: 2020.10.07, forrás: sonline.hu
Mád: 7 új eset, 7 igazolt koronavírus fertőzött, küztük a település polgármestere is., időpont: 2020.10.07, forrás: Polgármester FB
Csorvás: 1 új eset, A helyi polgármesteri hivatal egyik köztisztviselője – aki egyébként nem csorvási lakos – koronavírussal fertőződött meg, időpont: 2020.10.07, forrás: beol.hu
Orosháza: 1 új eset, A Táncsics gimnázium egyik pedagógusa az elmúlt héten a Covid tüneteit észlelte magán, tesztje pozitív lett. Karanténban van jelenleg, időpont: 2020.10.07, forrás: beol.hu
Győr: 3 új eset, Győri Révai Gimnáziumban is vannak pozitív esetek, időpont: 2020.10.06, forrás: Győrplusz Fb
Sopron: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött a soproni Hunyadi Iskolában, időpont: 2020.10.06, forrás: Hunyadi Iskola
Sopron: 2 új eset, Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiában 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.06, forrás: sopronmedia.hu
Szerencs: 9 új eset, igazolt fertőzöttek száma aktuálisan 9 fő, időpont: 2020.10.06, forrás: Polgármester Fb
Bekecs: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött a településen, időpont: 2020.10.06, forrás: Település FB
Vizslás: 6 új eset, Három fiatalkorú, két szülő, illetve egy nagyszülő lett koronavírus fertőzött a településen., időpont: 2020.10.06, forrás: nool.hu
Aparhant: 1 új eset, Az aparhanti közös hivatal jegyzője, dr. Dobai Sándor kigyógyult a koronavírus okozta betegségből., időpont: 2020.09.05, forrás: teol.hu
Kőszeg: 1 új eset, A Jurisich Miklós Gimnázium egyik kollégiumi nevelőtanárának pozitív tesztje miatt ürítették ki vasárnap az intézmény kollégiumát., időpont: 2020.10.06, forrás: vaol.hu
Zalaegerszeg: 39 új eset, Összesen 81 fertőzött van Zalaegerszegen, időpont: 2020.10.06, forrás: zaol.hu
Mátészalka: 8 új eset, az aktuális fertőzöttek száma 16 ez a korábbi bejelentéshez képest 8 új esetet jelent., időpont: 2020.10.06, forrás: haromhatar.hu
Budapest: 1 új eset, Kobuci Kert egyik dolgozója koronavírus fertőzött lett, időpont: 2020.10.06, forrás: 24.hu
Tiszaújváros: 200 új eset, A Mol új gyárának építésekor a munkások között, jelentős részben külföldi., időpont: 2020.10.06, forrás: 444.hu
Sopronkőhida: 1 új eset, Legalább egy igazolt egyet a helyi börtönben - vélhetően Tökölre szállították, időpont: 2020.10.05, forrás: 444.hu
Pálhalma: 1 új eset, Legalább egy igazolt egyet a helyi börtönben - vélhetően Tökölre szállították, időpont: 2020.10.05, forrás: 444.hu
Márianosztra: 1 új eset, Legalább egy igazolt egyet a helyi börtönben - vélhetően Tökölre szállították, időpont: 2020.10.05, forrás: 444.hu
Kiskunhalas : 1 új eset, Legalább egy igazolt egyet a helyi börtönben - vélhetően Tökölre szállították, időpont: 2020.10.05, forrás: 444.hu
Oroszlány: 1 új eset, Oroszlányi kosárlabdázonál lett 1 pozitív teszt, időpont: 2020.10.05, forrás: kemma.hu
Sándorfalva: 1 új eset, Egy újabb igazolt eset a művelődési ház egyik dolgozója, időpont: 2020.10.05, forrás: Sándorfalva Fb
Sándorfalva: 1 új eset, Egy koronavírus fertőzött ismét Sándorfalván, időpont: 2020.09.10, forrás: Sándorfalva FB
Sándorfalva: 1 új eset, Egy új eset Sándorfalván, időpont: 2020.09.15, forrás: Sándorfalva FB
Zalaegerszeg: 6 új eset, Hat pozitív eset a Zalakerámia ZTE KK csapatában, időpont: 2020.10.04, forrás: zaol.hu
Budakeszi: 1 új eset, Szemző Áron a Momentum képviselője, időpont: 2020.10.04, forrás: propeller.hu
Hajdúsámson: 1 új eset, Koronavírus fertőzött Hajdúsámson polgármestere, időpont: 2020.10.04, forrás: haon.hu
Budapest: 3 új eset, Az Újpest több labdarúgója és dolgozója is koronavírus fertőzött, pontos szám nem ismert., időpont: 2020.10.04, forrás: telex.hu
Csurgó: 14 új eset, Összesen 19 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.10.03, forrás: csurgo.hu
Tar: 1 új eset, A település polgármesterének tesztje lett pozitav, időpont: 2020.10.03, forrás: tarközseg.hu
Szegvár: 1 új eset, Egy fiatal tünetek nélkül, időpont: 2020.09.08, forrás: szegvar.hu
Gödöllő: 1 új eset, Települési képviselő koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.03, forrás: Képviselő Fb
Tiszaújváros: 2 új eset, 18 aktív fertőzött van a városban és két új esetet jelent, időpont: 2020.10.03, forrás: Tiszaújváros
Daruszentmiklós: 2 új eset, Két alsós tanárnő koronavírus pozitív, időpont: 2020.10.03, forrás: Daruszentmiklós Fb
Előszállás: 2 új eset, Óvoda dolgozójának két tagja lett koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.03, forrás: Előszállás Fb
Iváncsa: 3 új eset, Iváncsa focicsapat, több tagja., időpont: 2020.10.03, forrás: duol.hu
Tiszavasvári: 7 új eset, "Tucaton felül van a koronavírus fertőzöttek száma", időpont: 2020.10.03, forrás: Polgármester Yt
Tatabánya : 4 új eset, 4 kézilabdázó koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.10.03, forrás: kemma.hu
Győr: 3 új eset, Több eset a Győri Nemzeti Színházban, időpont: 2020.10.03, forrás: gyorplusz.hu
Kótaj: 1 új eset, A kótaji háziorvos is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.10.03, forrás: szabolcsihir.hu
Székesfehérvár: 4 új eset, 4 új eset az Alba Fehérvár kosárlabdacsapatáná, időpont: 2020.10.03, forrás: szoljon.hu
Dabas: 6 új eset, Aktuálisan 16 koronavírus fertőzött van, ez 6-tal több mint a korábbi, időpont: 2020.10.03, forrás: Dabas TV
Nagykanizsa: 13 új eset, Összesen 42 koronavírus fertőzött van Nagykanizsán, z a korábbi számokhoz képest 13 új eset, időpont: 2020.10.02, forrás: zaol.hu
Kiskunlacháza: 1 új eset, Egy korábbi eset, a beteg elhunyt, időpont: 2020.10.02, forrás: kiskunlachaza.hu
Tatabánya : 3 új eset, A Grundfos Tatabánya KC a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a MOL-Pick Szeged, a Telekom Veszprém és a Csurgói KK elleni meccseket el kell halasztaniuk, miután több játékosuk koronavírusos lett, időpont: 2020.10.02, forrás: kemma.hu
Körmend: 3 új eset, Egis Körmend – Három játékos koronavírustesztje pozitív lett, időpont: 2020.10.02, forrás: vaol.hu
Egyházasgerge: 3 új eset, Egy általános iskolai tanuló és két másik családban egy-egy fő, időpont: 2020.10.01, forrás: nool.hu
Vép: 4 új eset, Négy Covid-pozitív személyről van tudomása és tíz olyan vépiről, akik hatósági házi karanténban vannak, írta a polgármester, időpont: 2020.10.01, forrás: vaol.hu
Budapest: 1 új eset, Békefi Viki is elkapta a koronavírust, időpont: 2020.10.01, forrás: borsonline.hu
Budapest: 2 új eset, A magyar férfi kézilabdaválogatott több tagja is koronavírus fertőzött., időpont: 2020.10.01, forrás: nso.hu
Veszprém: 12 új eset, A férfi kézilabda NB I újonca, a Veszprémi KKFT rossz hírt közölt szerdán: tíz játékos és két stábtag koronavírus-tesztje is pozitív lett., időpont: 2020.10.01, forrás: veol.hu
Szentes: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött a szentesi férfi vizilabdacsapatban, időpont: 2020.10.01, forrás: vizipolo.hu
Szarvas: 22 új eset, Újabb 22 igazolt fertőzött az elmúlt héten vett 39 minta közül, időpont: 2020.10.01, forrás: beol.hu
Edelény: 4 új eset, 11 igazolt koronavírus fertőzött van a háziorvos összesítése alapján, időpont: 2020.10.01, forrás: Edelény FB
Gyomaendrőd: 4 új eset, Jelenleg négy koronavírussal fertőzött beteg van Gyomaendrődön – adta hírül kedden Toldi Balázs polgármester, időpont: 2020.10.01, forrás: beol.hu
Kazincbarcika: 2 új eset, 9 főre emelkedett az aktív koronavírus fertőzöttek száma, időpont: 2020.10.01, forrás: kolorline.hu
Komló: 1 új eset, egy édesanya koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.30, forrás: Háziorvos FB
Veszprém: 1 új eset, A Veszprémi KKFT NB I-es férfi kézicsapata, legalább egy játékos ugyanis megfertőződött a koronavírussal., időpont: 2020.09.30, forrás: veol.hu
Szombathely: 6 új eset, A szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolába 3 diák és három tanár tsztje lett pozitív, időpont: 2020.09.30, forrás: vaol.hu
Barcs: 1 új eset, Széchényi Ferenc Gimnázium egy diák tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.30, forrás: sonline.hu
Tata: 1 új eset, A Bartól Béla úti Óvodában az egyik dadus lett koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.30, forrás: kemma.hu
Ács: 1 új eset, Ácsi polgármesteri hivatalban is egy dolgozó koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.30, forrás: kemma.hu
Komárom: 1 új eset, Szent Imre iskola egyik pedagógusa, időpont: 2020.09.30, forrás: kemma.hu
Nyírmada: 1 új eset, A Polgármester koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.30, forrás: haromhatar.hu
Szolnok: 6 új eset, Szolnok Városi Óvodák Hétszínvirág tagintézményének kettes épületében "szinte az összes dolgozó érintett", pontos szám nem ismert, időpont: 2020.09.30, forrás: szoljon.hu
Budapest: 50 új eset, 50 börtönör fertőződött meg eddig, pontos helyszínek nem ismertek, időpont: 2020.09.30, forrás: napi.hu
Tököl: 48 új eset, 48 fogvatartott került eddig a tököli börtönkórházba, időpont: 2020.09.30, forrás: napi.hu
Szombathely: 5 új eset, A szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola három pedagógusánál is koronavírus-fertőzést állapítottak meg, de több diák is érintett ( pontos szám nem ismert), időpont: 2020.09.30, forrás: nyugat.hu
Szentes: 1 új eset, A szentesi Pollák technikumban is megjelent a koronavírus, időpont: 2020.09.30, forrás: hodpress.hu
Hatvan: 18 új eset, Összesen 18 aktív fertőzött van a városban ezen a napon, időpont: 2020.09.30, forrás: Horváth Richárd polgármester
Nagykanizsa: 1 új eset, A miklósfai tagóvodában két dolgozó lett koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.30, forrás: kanizsaujsag.hu
Rétság: 2 új eset, 2 új koronavírus fertőzött két család került karanténba, időpont: 2020.09.30, forrás: Rétság FB
Gödöllő: 1 új eset, Gödöllői Röplabda Club egyik játékosa koronavírus fertőzöt enyhe tünetekkel, időpont: 2020.09.30, forrás: grcvolley.hu
Gödöllő: 1 új eset, Gödöllői Premontrei Gimnázium diákja, időpont: 2020.09.30, forrás: premontrei.hu
Gödöllő: 1 új eset, Gödöllői Református líceum egy diákja koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.30, forrás: grl.hu
Borsosberény: 1 új eset, Borsosberényben szeptember hónapban egy pozitív COVID-19 tesztről van tudomásunk. A betegnél egy kórházi tesztelés során derült ki, hogy jelen van a szervezetében a vírus., időpont: 2020.09.29, forrás: nool.hu
Ács: 1 új eset, A helyi Gárdonyi Géza Általános Iskola intézményvezetője a múlt héten jelentette be, hogy az egyik pedagógusnak pozitív lett a koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.29, forrás: kemma.hu
Mátészalka: 4 új eset, 4 újabb eset, az aktív fertőzöttek száma 8 fő, többen meggyógyultak, időpont: 2020.09.29, forrás: haromhatar.hu
Orosháza: 1 új eset, Az Orosházi Táncsics Gimnázium egyik végzős diákja is megbetegedett, ám a tünetek megjelenésekor már nem ment iskolába, később a pozitív teszt megerősítette a gyanút., időpont: 2020.09.29, forrás: beol.hu
Nagykörős: 15 új eset, 15 igazolt koronavírus fertőzött, feltételezhetően új esetek, időpont: 2020.09.29, forrás: Önkormányzat Fb
Balatonboglár: 2 új eset, Két női kézilabdázó koronavírus tesztje lett pozitív , időpont: 2020.09.29, forrás: nso.hu
Nyíregyháza: 2 új eset, Két labdarúgó lett koronavírusos, időpont: 2020.09.29, forrás: nemzetisport.hu
Balatonalmádi: 7 új eset, 10-re emelkedett az igazolt koronavírus fertőzöttek száma, időpont: 2020.09.28, forrás: balatonalmadi.hu
Budapest: 1 új eset, Lipcsei Péter a soroksár edzője, időpont: 2020.09.28, forrás: origo.hu
Petőfibánya: 1 új eset, Az általános iskola felső tagozat egyik osztálya karanténba került, mert az egy tanulónak pozitív lett a COVID tesztje, időpont: 2020.09.28, forrás: Önkormányzat FB
Miskolc: 2 új eset, A Miskolci Nemzeti színház több dolgozója is koronavírus fertőzött, a most levett tesztek alapján, időpont: 2020.09.28, forrás: profitline.hu
Tahitótfalu: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Pócsmegyer: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Pilisszentlászló: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Pilisszentkereszt: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Kisoroszi: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Dunabogdány: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Csobánka: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Visegrád: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Pomáz: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Budakalász: 1 új eset, A leányfalu polgármester közlése szerint minden településen a szentendrei járásban van már igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Leányfalu: 3 új eset, Több fertőzött pontos számuk nem ismert, de a szövegkörnyezet alapján több mint kettő., időpont: 2020.09.28, forrás: leanyfalu.hu
Szeged: 1 új eset, 1 újabb fertőzött a szegedi férfi kézilabdacsapatban, időpont: 2020.09.27, forrás: leanyfalu.hu
Bánhida: 2 új eset, A Bánhidai Református Egyházközség lelkipásztora tájékoztatta híveit, hogy feleségével elkapták a koronavírust, így elmaradnak az istentiszteletek., időpont: 2020.09.27, forrás: Bánhidai egyházközség
Barcs: 1 új eset, Egy osztály online folytatja a tanulást a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban mától, mivel az osztály egy diákjának koronavírus tesztje pozitív lett. A fiú és szülei is karanténba kerültek., időpont: 2020.09.27, forrás: barcsihirek.hu
Jászkisér: 1 új eset, A járási tiszti főorvos utasítására a Jászkiséri Városi Óvoda a Bocskay úti épületét határozatlan időre bezárja egy dolgozó koronavírus (COVID-19) fertőzése miatt., időpont: 2020.09.27, forrás: Szolnok TV
Solymár: 2 új eset, 25-en karanténban és "egyre több a fertőzött", de apontos szám nem ismert, időpont: 2020.09.27, forrás: Polgármester Fb
Budapest: 3 új eset, A Rádió 1 3 munkatársa, köztük Vadon Jani és Rákóczi Ferenc, időpont: 2020.09.27, forrás: index.hu
Budapest: 2 új eset, Kuncze Gábor és felesége, Kuncze intenzív osztályra került, de gyógyul, időpont: 2020.09.27, forrás: index.hu
Kiskunhalas : 1 új eset, A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum egyik 13. osztályos tanulójának pozitív lett a koronavírustesztje, időpont: 2020.09.26, forrás: baon.hu
Kalocsa: 1 új eset, Kalocsán a Kertvárosi Általános Iskolában az egyik tanárnál mutatta ki a teszt a koronavírus-fertőzést., időpont: 2020.09.26, forrás: kalohirek.hu
Egyházasgerge: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött a helyi óvodában, ami emiatt bezárt, időpont: 2020.09.26, forrás: nool.hu
Szeged: 1 új eset, Megjelent a koronavírus, ezért zárlat alá került a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Szívsebészeti Osztálya, időpont: 2020.09.26, forrás: nepszava.hu
Szombathely: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött a szombathelyi Sberbank dolgozói köött, időpont: 2020.09.26, forrás: vaol.hu
Budapest: 1 új eset, Balla Virág kajak-kenus koronavírusos, időpont: 2020.09.26, forrás: 24.hu
Vámospércs: 1 új eset, Egy igazolt koronavírus fertőzött, enhye tünetekkel, időpont: 2020.09.26, forrás: dehir.hu
Tata: 20 új eset, Közel 40 fertőzött van Tatán, közel 200 személy van karanténban, időpont: 2020.09.26, forrás: kemma.hu
Domaszék: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött jól vannak., időpont: 2020.09.07, forrás: Polgármester Fb
Mezőhegyes: 1 új eset, 1 újabb koronavírus fertőzött a településen, időpont: 2020.09.26, forrás: beol.hu
Méhkerék: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, 3-an karanténban, időpont: 2020.09.26, forrás: Polgármester Fb
Nyékládháza: 7 új eset, Jelenleg 7 igazolt beteg, 1 kórházban más alapbetegsége miatt., időpont: 2020.09.26, forrás: Polgármester FB
Letenye: 1 új eset, Letenyén is van igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.25, forrás: kanizsaujsag.hu
Csurgó: 3 új eset, Összesen 5 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.09.25, forrás: csurgo.hu
Szurdokpüspöki: 1 új eset, Pozitív lett Pintér Miklós Ervin, Szurdokpüspöki polgármesterének koronavírus tesztje – közölték a nógrádi település honlapján., időpont: 2020.09.25, forrás: concretemedia.hu
Kiskunhalas : 1 új eset, Újabb eset a Kiskunhalasi Bibó Gimnáziumban, időpont: 2020.09.25, forrás: halasinfo.hu
Szigetmonostor: 2 új eset, Újabb lakos tesztje lett pozitív a korábbi már negatív, időpont: 2020.09.25, forrás: szigetmonostor.hu
Győrzámoly: 2 új eset, "Napról-napra emelkedik a településen a pozitív esetek száma" a konkrét esetszám nem ismert, időpont: 2020.09.25, forrás: gyorzamoly.hu
Újlengyel: 1 új eset, Legalább egy igazolt koronavírus fertőzött Újlengyelben, időpont: 2020.09.25, forrás: Önkormányzati oldal
Dömsöd: 8 új eset, 8 igazolt koronavírus fertőzött a településen 24 óra alatt duplázódott a számuk, időpont: 2020.09.25, forrás: domsod.hu
Makó: 6 új eset, Összesen nyolc koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.09.25, forrás: Makói TV
Tápióság: 1 új eset, Tápióság: egy helyi lakosánál kimutatták a vírust, kórházba került., időpont: 2020.09.25, forrás: Tápióság FB
Zalalövő: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött van a mmásodik hullámban, időpont: 2020.09.25, forrás: zalalovo.hu
Mátraszőlős: 2 új eset, 2 igazoltkoronavírus fertőzött enyhébb tünetekkel, otthon gyógyul, időpont: 2020.09.25, forrás: matraszolos.hu
Zalakomár: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött Zalakomárban, időpont: 2020.05.07, forrás: zalakomar.hu
Eger: 60 új eset, Összesen 77 igazolt koronavírus fertőzött van Egerben, időpont: 2020.09.25, forrás: heol.hu
Székesfehérvár: 5 új eset, Négy játékos és egy stábtag koronavírustesztje lett pozitív a Hydro Fehérvár AV19-nél, időpont: 2020.09.25, forrás: propeller.hu
Budapest: 10 új eset, 10 igazolt koronavírus fertőzött az SZFE-n, időpont: 2020.09.25, forrás: 888.hu
Budapest: 1 új eset, Csonka András, enyhébb tünetekkel koronavírusos, időpont: 2020.09.25, forrás: life.hu
Rétság: 1 új eset, A rétsági polgármesteri Hivatal egyik dolgozója lett kronavírusos, időpont: 2020.09.25, forrás: nool.hu
Budapest: 1 új eset, Leáll az Éjjel-Nappal Budapest forgatása pozitív teszt miatt, időpont: 2020.09.25, forrás: 24.hu
Budapest: 6 új eset, 6 személy fertőzött a Vasas futbalcsapatához kapcsolódóan., időpont: 2020.09.25, forrás: vasasfc.hu
Budakeszi: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött van a városban, időpont: 2020.09.25, forrás: Budakeszi Hírmondó FB
Edelény: 7 új eset, 7 igazolt koronavírus fertőzött vana településen, időpont: 2020.09.25, forrás: Polgármester Fb
Nagyatád: 1 új eset, Első igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.25, forrás: atadhir.hu
Dabas: 10 új eset, Aktuálisan 10 igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.25, forrás: Dabas TV
Szarvas: 13 új eset, 13 igazolt új koronavírus fertőzött van a városban , időpont: 2020.09.24, forrás: beol.hu
Kaposvár: 39 új eset, A városban összesen 49 igazolt koronavírus fertőzött van, időpont: 2020.09.24, forrás: sonline.hu
Fehérgyarmat: 2 új eset, Több igazolt koronavírus fertőzött, konkrét szám nem ismert, időpont: 2020.09.24, forrás: haromhatar.hu
Kaposvár: 3 új eset, 3 igazolt diák a kaposvári Munkácsy Gimnáziumban, időpont: 2020.09.24, forrás: Iskola weboldal
Pécs: 1 új eset, Több középiskolai osztály is karanténba került a pécsi Pollack Mihály Technikumban, mert hétfőn kiderült, hogy az egyik pedagógus koronavírusos, időpont: 2020.09.24, forrás: szabadpecs.hu
Pécs: 1 új eset, Az Árpád Fejedelem Gimnázium egyik diákja is vírusos, két osztály áll át digitális tanrendre, időpont: 2020.09.24, forrás: pecsma.hu
Pécs: 1 új eset, A Janus Pannonius Gimnáziumban is találtak egy vírusos diákot, két osztályt hazaküldtek, időpont: 2020.09.24, forrás: pecama.hu
Rózsaszentmárton: 1 új eset, Egy igazolt koronavírus fertőzött, egy gyermek, időpont: 2020.09.24, forrás: Polgármester Fb
Eger: 1 új eset, Az egri Neumann gimnázium diákjának is pozitív lett a tesztje, időpont: 2020.09.24, forrás: heol.hu
Pécs: 1 új eset, A pécsi Széchenyi István Gimnáziumban is felbukkant a koronavírus, időpont: 2020.09.24, forrás: bama.hu
Kaposvár: 1 új eset, Pozitív lett egy városházi dolgozó munkavállaló koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.24, forrás: sonline.hu
Sárvár: 1 új eset, Szent László Katolikus Általános Iskolában egy tanár tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.24, forrás: vaol.hu
Kőszeg: 1 új eset, egy diák koronavírus tesztje lett pozitív a Jurisich Gimnáziumban, időpont: 2020.09.24, forrás: vaol.hu
Tiszaújváros: 6 új eset, 6 újabb eset ezzel 16 főre emelkedett az igazolt koronavírus fertőzöttek száma., időpont: 2020.09.24, forrás: Polgármester Fb
Encs: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött van a városban, időpont: 2020.09.23, forrás: borsodihir.hu
Tiszaújváros: 4 új eset, 4 újabb eset ezzel 10 főre emelkedett az igazolt koronavírus fertőzöttek száma, időpont: 2020.09.23, forrás: Polgármester Fb
Szolnok: 1 új eset, Ligeti úti Iskolában is van koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.23, forrás: SzolnokTV Fb.
Szolnok: 1 új eset, A szolnoki Verseghy Gimnáziumban is van pozitív fertőzött, időpont: 2020.09.23, forrás: SzolnokTV Fb.
Törökszentmiklós: 2 új eset, A törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Általános Iskola több osztályközössége számára digitális oktatát rendeltek el pozitív fertőzöttek miatt, időpont: 2020.09.23, forrás: SzolnokTV Fb.
Szolnok: 1 új eset, A Szolnoki SZC Pálfy-Vízügyi Technikum jelentette be közleményben, hogy két évfolyamon digitálisan oktatnak tovább a héten, miután egy pedagógusnál kimutatták a koronavírus-fertőzöttséget., időpont: 2020.09.23, forrás: szoljon.hu
Gyöngyös: 23 új eset, Gyöngyösön 23 igazolt koronavírus fertőzött van (járványügyi elkülönítés), időpont: 2020.09.23, forrás: heol.hu
Verpelét: 1 új eset, Már Verpeléten is megjelent a koronavírus, időpont: 2020.09.23, forrás: heol.hu
Miskolc: 1 új eset, Koronavírusos az egyik színész a Miskolci Nemzeti Színházban, időpont: 2020.09.22, forrás: 24.hu
Szeged: 20 új eset, Közel 40 igazolt koronavírus fertőzött a zsegedi Csillagbörtönben a korábbi 19 után, időpont: 2020.09.22, forrás: index.hu
Karácsond: 6 új eset, 6 igazolt koronavírus fertőzött Földi Csaba tájékoztatása alapján., időpont: 2020.09.22, forrás: Polgármester Fb
Körmend: 1 új eset, Pozitív lett a Körmendi polgármester koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.22, forrás: vaol.hu
Zalaegerszeg: 19 új eset, Összesen 36 igazolt koronavírus fertőzött Zalegerszegen, időpont: 2020.09.22, forrás: zaol.hu
Kaposvár: 1 új eset, Pozítiv lett a kaposvári Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola egyik diákjának koronavírus-tesztje, időpont: 2020.09.22, forrás: sonline.hu
Nagyréde: 1 új eset, Egy helyi lakos járványügyi elkülönítését rendelték el a településen., időpont: 2020.09.22, forrás: heol.hu
Eger: 1 új eset, Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola egy tanulója is pozitív tesztet produkált., időpont: 2020.09.22, forrás: heol.hu
Mátészalka: 1 új eset, Egy nem a városban lakód, de ott dolgozó gyermekorvos tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.22, forrás: haromhatar.hu
Győr: 2 új eset, A győri jégkorongklub hétfői közleménye szerint a Győri ETO HC munkavállalói közül ketten is pozitív koronavírustesztet produkáltak, időpont: 2020.09.22, forrás: sport365.hu
Siófok: 1 új eset, Koronavírusos lett az egyik tanár a Krúdy Gyula Technikum és Gimnáziumban., időpont: 2020.09.22, forrás: kapos.hu
Budapest: 4 új eset, Ferencváros női kézilabdacsapatának 4 újabb játékosa lett pozitív, időpont: 2020.09.22, forrás: infostart.hu
Maglód: 4 új eset, Bezárnak egy maglódi (Napsugár) óvodát két hétre, ugyanis nyolc dolgozó beteg, négyüknek már pozitív is lett a tesztje, időpont: 2020.09.22, forrás: budapestkornyeke.hu
Eger : 1 új eset, A Harlekin Bábíszínház egyik dolgozójának koronavírus tesztje pozitív lett, időpont: 2020.09.22, forrás: heol.hu
Ebes: 2 új eset, Legalább két dolgozó elkapta a koronavírust a helyi óvodában és iskolában, több eset gyanús, időpont: 2020.09.22, forrás: dehir.hu
Orosháza: 2 új eset, Két koronavírus-fertőzést igazoltak a hatóságok az Orosházi FKSE-Linamar NB I.-es férfi kézilabda-csapatánál., időpont: 2020.09.22, forrás: beol.hu
Kaba: 2 új eset, Két iagzolt koronavírus fertőzött, kapcsolat nélkül, időpont: 2020.09.22, forrás: Orvosi Rendelő FB
Berekfürdő: 1 új eset, 1 igazolt eset a háziorvos lánya, időpont: 2020.09.22, forrás: Háziorvos FB
Szolnok: 1 új eset, Kassai úti általános iskola igazgatója megerősítette, hogy a hatodik évfolyamban egy pozitív eset , időpont: 2020.09.22, forrás: szoljon.hu
Jászapáti: 2 új eset, Margaréta Óvodában észleltek koronavírus fertőzést, időpont: 2020.09.22, forrás: szoljon.hu
Szolnok: 1 új eset, Szolnok, Hétszínvirág óvodában egy dolgozó tesztje pozitív, időpont: 2020.09.22, forrás: szoljon.hu
Abony: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, 15-en karanténban, időpont: 2020.09.22, forrás: Abony Fb
Tószeg: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, ebből egy gyógyul, időpont: 2020.09.22, forrás: Polgármester Fb
Budakeszi: 1 új eset, Ebben az időpontban összesen 4 igazolt koronavírus fertőzött, nem lehet tudni pontosan hány gyógyul és hány új eset van, időpont: 2020.09.22, forrás: Budakeszi FB
Létavértes: 1 új eset, Koronavírusos a létavértesi polgármester, enyhe tünetekkel., időpont: 2020.09.22, forrás: Polgármester Fb
Szeged: 19 új eset, 19-en fertőzödtek meg a szegedi Csillagbörtönben, időpont: 2020.09.22, forrás: hodpress.hu
Szombathely: 1 új eset, Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egyik tanára is megfertőződött a Covid vírussal., időpont: 2020.09.21, forrás: vaol.hu
Marcali: 3 új eset, 3 igazolt koronavírusos beteg, egyikük labdarúgó, időpont: 2020.09.21, forrás: sonline.hu
Budapest: 1 új eset, Pély Barna koronavírus testje is pozitív lett, lázas, időpont: 2020.09.21, forrás: index.hu
Orosháza: 4 új eset, Több diák és tanár koronavírus tesztje is pozitív lett ( a fogalmazás alapján minimum 4), időpont: 2020.09.21, forrás: koroshircentrum.hu
Balatonfüred: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött a női kézilabda csapatban, időpont: 2020.09.21, forrás: index.hu
Kapuvár: 7 új eset, A Páli Szent Vince-iskolaközpont újabb 7 diák koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.21, forrás: kisalfold.hu
Sopron: 3 új eset, A Soproni Egyetemen három hallgató vírustesztje pozitív, harmincöten karanténban vannak, időpont: 2020.09.21, forrás: kisalfold.hu
Kaposvár: 2 új eset, Egy -egy diák a a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnáziumban és a Munkácsy Mihály Gimnáziumban akiknek koronavírus tesztjük pozitív lett., időpont: 2020.09.08, forrás: sonline.hu
Vecsés: 5 új eset, 6 igazolt koronavírus fertőzött összesen június 30-ig, időpont: 2020.06.30, forrás: vecses.hu
Siófok: 1 új eset, A Siófoki Szakképzési Centrum helyi Baross középiskolája ma lépett a nyilvánosság elé azzal az információval, hogy egy diákjuk koronavírusos, időpont: 2020.09.20, forrás: Iskola FB
Felsőpakony : 1 új eset, Legalább egy igazolt koronavírus fertőzött (09.14), vélhetően korábban is volt egy a fogalmazás alapján ., időpont: 2020.09.20, forrás: felsopakony.hu
Cegléd: 16 új eset, 16 igazolt koronavírus fertőzött, köztük egy diák a Kossuth Gimnáziumban és egy pedagógus a Lövécs utcai Óvodában, időpont: 2020.09.20, forrás: cegled.hu
Mátraszele: 1 új eset, A települési is elérte a koronavírus járvány 1 személynek lett pozitív a koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.20, forrás: nool.hu
Csemő: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, többen karanténban (bejelentés 09.07), időpont: 2020.09.20, forrás: csemo.hu
Letkés: 2 új eset, Vélhetően több , de pontos szám nem ismert koronavírus fertőzött Letkésen a Polgármester bejelentése alapján, időpont: 2020.09.20, forrás: Huszár Tamás polgármester
Tápiószele: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött egy háztartásban élnek, időpont: 2020.09.20, forrás: Polgármester FB
Nyírbodgány: 0 új eset, A településen a polgármester bejelentése alapján nincs igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.20, forrás: nyirbogdany.hu
Mende: 2 új eset, Több (pontosan nem ismert számú) koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.20, forrás: mende.hu
Mezőhegyes: 5 új eset, A minap lezárult a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. teljes személyi állományának tesztelése. A vizsgált kilencszáz személyből öt esetében mutattak pozitív értékeket a tesztek., időpont: 2020.09.20, forrás: beol.hu
Óbuda: 1 új eset, Óbudai Meseerdő Óvoda Szivárvány Tagóvodája egy dolgozójának lett pozitív a koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.20, forrás: obuda.hu
Óbuda: 1 új eset, 1 óvodás koronavírus tesztje lett pozitív a Pitypang Művészeti Óvodábában, időpont: 2020.09.20, forrás: 444.hu
Szolnok: 8 új eset, 2 tanár, 2 takarító, és 4 diák koronavírus tesztje pozitív a Széchenyi István Gimnáziumban, időpont: 2020.09.20, forrás: Szolnok TV
Kazincbarcika: 6 új eset, Újabb hat eset, ezzel 7-re emelkedett a z igazolt esetke száma, időpont: 2020.09.19, forrás: kolorline.hu
Veszprém: 2 új eset, Újabb koronavírusos esetek a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskolában újabb osztályok kerültek karanténba, időpont: 2020.09.19, forrás: veol.hu
Veszprém: 2 új eset, NB III-ban szereplő VLS Veszprém csapatában újabb fertőzöttek, pontos szám nem ismert, időpont: 2020.09.19, forrás: veol.hu
Pécs: 7 új eset, Hét játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje a férfi kosárlabda NB I.-ben szereplő PVSK-Veolia csapatánál, időpont: 2020.09.19, forrás: bama.hu
Eger: 1 új eset, Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium egyik tanulójánál is igazolták a koronavírus-fertőzést., időpont: 2020.09.19, forrás: heol.hu
Komárom: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött a Magyarock társulatban, időpont: 2020.09.19, forrás: kemma.hu
Győr: 25 új eset, 23 diák és 2 pedagógus koronavírus fertőzött, összesen 8 iskolában, időpont: 2020.09.19, forrás: magyarnarancs.hu
Szeged: 1 új eset, 1 újabb fertőzött a Mol-Pick játékosai között, időpont: 2020.09.19, forrás: nso.hu
Dunavarsány: 2 új eset, Dunavarsányban jelenleg 10 fő járványügyi megfigyelés alatt álló személyről és 2 fő járványügyi elkülönítés alatt álló személyről van tudomásunk., időpont: 2020.09.18, forrás: Dunavarsány FB
Kazincbarcika: 1 új eset, A Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium egyik munkatársának és családjának pozitív lett a koronavírus-tesztje, időpont: 2020.09.18, forrás: borsodihir.hu
Orosháza: 1 új eset, Fertőzött diákot találtak Orosházán a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, időpont: 2020.09.18, forrás: beol.hu
Mezőberény: 3 új eset, A városban három pozitív koronavírus-teszt eredménnyel rendelkező személyről tudnak – közölte Facebook oldalán Siklósi István polgármester., időpont: 2020.09.18, forrás: beol.hu
Mezőhegyes: 3 új eset, Három lakosnál mutatták ki Mezőhegyesen a koronavírust. Mind a hárman karanténban vannak., időpont: 2020.09.18, forrás: beol.hu
Karcag: 1 új eset, A karcagi Sportegyesület labdarúgója, időpont: 2020.09.18, forrás: KarcagTv
Pálháza: 1 új eset, Legalább egy fertőzött a helyi Óvoda és bölcsöde bezár, időpont: 2020.09.18, forrás: Pálháza FB oldal
Pálháza: 1 új eset, Egy diák igazoltan koronavírus fertőzött a helyi iskolában, időpont: 2020.09.18, forrás: Pálháza FB oldal
Veszprém: 1 új eset, A Vetési gimnázium öt osztályában rendelt el digitális munkarendet az operatív törzs a fertőzöttek száma nem ismert, időpont: 2020.09.18, forrás: veol.hu
Szombathely: 1 új eset, A szombathelyi Herman mezőgazdasági technikum egy tizedik osztályos kollégista diákjáról derült ki, hogy koronavírusos., időpont: 2020.09.18, forrás: vaol.hu
Csepreg: 0 új eset, Nincs fertőzött a városban a konkrét időpontban, időpont: 2020.09.18, forrás: vaol.hu
Vép: 0 új eset, Nincs fertőzött a városban a konkrét időpontban, időpont: 2020.09.18, forrás: vaol.hu
Bük: 0 új eset, Nincs fertőzött a városban a konkrét időpontban, időpont: 2020.09.18, forrás: vaol.hu
Répcelak: 0 új eset, Nincs fertőzött a városban a konkrét időpontban, időpont: 2020.09.18, forrás: vaol.hu
Jánosháza: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött a múlt héten, időpont: 2020.09.18, forrás: vaol.hu
Szentgotthárd: 5 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött, 18-an karanténban, időpont: 2020.09.18, forrás: vaol.hu
Sárvár: 1 új eset, 3 igazolt fertőzött, vélhetően +1 az egy héttel ezelőttihez képest, többen karanténban, időpont: 2020.09.18, forrás: vaol.hu
Tokodaltáró: 2 új eset, 2 családnál van igazolt eset, pontosan nem lehet tudni hány fertőzött., időpont: 2020.09.18, forrás: kemma.hu
Tiszavasvári: 6 új eset, 6 fő koronavírus fertőzöttet jelentett be, ebből 2fő a helyi felnőtt férfi kézilabdacsapatból. Emiatt 2 napra bezárt és teljes fertőtlenítésen esett át a városi sportcsarnok. Koronavírus fertőzött járt a Találkozások házában (Művelődési ház), Városi könyvtárban és a helyi múzeumban, ezért ezek bezártak., időpont: 2020.09.15, forrás: Polgármester FB
Budapest: 1 új eset, Várkonyi Andrea három hét után is komoly tünetekkel, időpont: 2020.09.18, forrás: indirekt.hu
Budapest : 1 új eset, Koronavírus fertőzött a XXIII. Kerület polgármester, lázzal, köhögéssel, időpont: 2020.09.18, forrás: atv.hu
Tiszalök: 1 új eset, 1 diák koronavírus tesztje lett pozitav í Tiszalöki Iskolában, időpont: 2020.09.18, forrás: Polgármester FB
Szerencs: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött 10-en állnak hatósági megfigyelés alatt, időpont: 2020.09.17, forrás: Polgármester FB
Veszprém: 2 új eset, Hatósági házi karanténba vonult a BFKA Veszprém U22-es csapata 2 pozitív esetük van, időpont: 2020.09.17, forrás: veol.hu
Tihany: 2 új eset, A tihanyi óvoda több dolgozója is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.17, forrás: veol.hu
Békéscsaba: 1 új eset, Pozitív lett egy tizenegyedik évfolyamos fiú koronavírus-tesztje, aki a Gészi, a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium tanulója , időpont: 2020.09.17, forrás: beol.hu
Nagykanizsa: 28 új eset, 28 koronavírus fertőzött, egyik sem igényel kórházi ellátást, 110-en megfigyelés alatt, időpont: 2020.09.17, forrás: zaol.hu
Eger: 1 új eset, Koronavírus jelenlétét észlelték az Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolájának egyik tanulójánál, időpont: 2020.09.17, forrás: heol.hu
Mátészalka: 6 új eset, 6 igazolt koronavírus fertőzött, az egyik egy diák, időpont: 2020.09.17, forrás: haromhatar.hu
Nagydobos: 1 új eset, Egy helyi lakos Covid 19 tesztje pozitív lett - értesítette települése lakóit Kovács Gábor Nagydobos polgármestere., időpont: 2020.09.17, forrás: haromhatar.hu
Szeged: 5 új eset, A Mol Pick 5 játékosa, tünetekkel., időpont: 2020.09.17, forrás: origo.hu
Csurgó: 2 új eset, Több igazolt koronavírus pozitív a Csurgói kézilabdásoknál, időpont: 2020.09.17, forrás: nso.hu
Csongrád: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött van a településen, időpont: 2020.09.17, forrás: csongrad.hu
Hort: 3 új eset, Hort Nagyközségben 3 fő koronavírus fertőzött van és 11 fő van járványügyi megfigyelés alatt, időpont: 2020.09.17, forrás: Hort Nagyközség Fb
Sátoraljaújhely: 2 új eset, Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában az első osztály, a két pedagógus, és a pedagógiai asszisztens maradt otthon, miután kiderült az egyik gyermek tesztje pozitív lett, Jókai Mór Tagiskolában az egyik pedagógus tesztje lett pozitív., időpont: 2020.09.17, forrás: borsod24.hu
Pápa: 3 új eset, 1 újabb eset a Pápai Televízióban, valamint két további pozitív eset, időpont: 2020.09.17, forrás: infopapa.hu
Budapest: 2 új eset, "Sorozatos" megbetegedések az intézményben, leáál az Operaház, időpont: 2020.09.17, forrás: 24.hu
Budapest: 2 új eset, A Testnevelési egyetem naponta több halgatójáról derül ki, hogy koronavírus fertőzött. Számuk nem ismert, időpont: 2020.09.17, forrás: 24.hu
Balatonfüred: 3 új eset, A balatonfüredi Szent Benedek iskolában 2 diák és 1 tanár koronavírustesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.17, forrás: hirbalaton.hu
Miskolc: 3 új eset, Egy miskolci óvodás is koronavírus fertőzött, egy másik intézményben pedig két szülő eredménye pozitív, időpont: 2020.09.17, forrás: borsodihir.hu
Budapest: 2 új eset, A TV2 mintaapák sorozatának több stábtagja is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.17, forrás: media1.hu
Dunaharaszti: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött a Dunaharaszti óvodákban és bölcsödékben 221 tesztelt személy közül, időpont: 2020.09.17, forrás: dunaharaszti.hu
Szigetszentmiklós: 10 új eset, 10 igazolt koronavírus fertőzött, 87-en vannak karanténban, időpont: 2020.09.17, forrás: Polgármester Fb
Abaújszántó: 19 új eset, 19 igazolt koronavírus fertőzött a Polgármester tájékoztatása szerint, időpont: 2020.09.17, forrás: Polgármester Fb
Nyíregyháza: 2 új eset, 2 tanuló koronavírus fertőzött a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, 41-en hatósági karanténban, időpont: 2020.09.17, forrás: Zrinyi Iskola weboldala.
Újléta: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött a polgármester tájékoztatása szerint, időpont: 2020.09.14, forrás: Újléta FB
Balatonfűzfő: 1 új eset, 1 aktív fertőzött, 3-an járványügyi megfigyelés alatt, időpont: 2020.09.17, forrás: balatonfuzfo.hu
Kaposvár: 1 új eset, Szeptember 11-én, pénteken a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum egyik 13. évfolyamos diákjának pozitív eredményt mutatott a koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.17, forrás: Kapospont.hu
Várpalota: 3 új eset, Összesen 6 igazolt koronavírus fertőzött van várpalotán a Polgármester tájékoztatáss szerint, időpont: 2020.09.17, forrás: Polgármester FB
Hajdúnánás: 8 új eset, Összesen 9 igazolt fertőzött ( korábbihoz képest 8 új) egy gyógyult, időpont: 2020.09.17, forrás: Polgármester FB
Újhartyán: 1 új eset, Német Nemzetiségi sikolát érintő koronavírusos eset, időpont: 2020.09.17, forrás: Iskola tájékoztatója
Mözs: 2 új eset, Helyi házaspár lett koronavírus fertőzött, tünetekkel, időpont: 2020.09.17, forrás: teol.hu
Eger: 1 új eset, Az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium egyik tanulóját hazaküldték az iskolából, mert pozitív lett a koronavírustesztje., időpont: 2020.09.17, forrás: heol.hu
Tata: 6 új eset, Összesen 19 fertőzőtt és 176-an vannak karanténban, Az Eötvösben a 11. évfolyam 79 diákja kényszerült karanténba, itt egy tanár és egy diák tesztje lett pozitív. A Vaszary János és a Kőkúti általános iskolákban is felbukkant a vírus. Előbbiben, ahogy arról mi is beszámoltunk, egy tanár kapta el a Covidot. A Kőkútiban pedig két diák és egy tanár esetében már igazolódott a fertőzés, három tanárnál pedig várják a teszt eredményét. , időpont: 2020.09.17, forrás: kemma.hu
Tata: 1 új eset, Szeptember 15-én egy bláthys diáknál is igazolták a koronavírus-fertőzöttséget., időpont: 2020.09.17, forrás: kemma.hu
Salgótarján: 1 új eset, Kimutatták a koronavírust a salgótarjáni Gyermekkert Tagóvoda egyik óvónőjénél – jelentette be a város polgármestere közösségi oldalán. , időpont: 2020.09.17, forrás: concretemedia.hu
Makó: 2 új eset, Több ( nem tudni mennyi) koronavírus fertőzött van Makón, időpont: 2020.09.17, forrás: makohirado.hu
Győrújfalu: 1 új eset, Egy újabb pozitív eses a győrújfalu általános iskolában, egy tanárnő, időpont: 2020.09.17, forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Tokaj: 0 új eset, Kórházba került Tokaj polgármester, akinek korábban pozitív lett a koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.17, forrás: baznyesz-miskolc.hu
Kiskunhalas : 1 új eset, Úgy tudjuk a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium egyik diákjánál pozitív lett a korinavírus teszt. Ezt erősítette meg közösségi oldalán Fülöp Róbert polgármester is., időpont: 2020.09.17, forrás: halasmedia.hu
Jászapáti: 2 új eset, Polgármester és a fia, a polgármester kórházba került, mert állapota gyorsan romlott, időpont: 2020.09.17, forrás: hellovidek.hu
Szomor: 1 új eset, egy helyi lakos koronavírus tesztje lett pozitív, tünetmentes, időpont: 2020.09.17, forrás: Polgármester bejelentés
Budapest: 3 új eset, Három pozitív eset a magyar gyorskorcsolya válogatottban, időpont: 2020.09.17, forrás: hunskate.hu
Budapest: 1 új eset, az Edda billenytűse Gömöry Zsolt (58) koronavírusos, Korányiban kezelik, időpont: 2020.09.17, forrás: metropol.hu
Budapest: 15 új eset, 15 koronavírus fertőzött az Országos Onkológiai Intézetben, mind dolgozó, külső helyszínen kapták el a vírust, többségében tünetmentesek., időpont: 2020.09.17, forrás: index.hu
Pápa: 1 új eset, A Petőfi Sándor Gimnázium tíz tanára és 42 diákja esetében rendeltek el karantént, mert az egyik tanuló koronavírustesztje pozitív lett., időpont: 2020.09.16, forrás: veol.hu
Tótkomlós: 23 új eset, 29 igazolt koronavírus fertőzött Tótkomlóson egyik a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat bentlakásos otthonának dolgozója, időpont: 2020.09.16, forrás: beol.hu
Békéscsaba: 1 új eset, járványügyi megfigyelés alá került egy egész osztály a békéscsabai Andrássy Gyula gimnáziumban, miután egy diákról kedd este kiderült, hogy koronavírus-fertőzött., időpont: 2020.09.16, forrás: beol.hu
Győr: 1 új eset, A Győri ETO egyikjátékosa koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.16, forrás: beol.hu
Szombathely: 4 új eset, 4 tanár fertőzött, 68-an kerültek karanténba, időpont: 2020.09.16, forrás: vaol.hu
Szombathely: 1 új eset, A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban egy hete került karanténba másfél osztálynyi diák és néhány tanár., időpont: 2020.09.16, forrás: vaol.hu
Körmend: 1 új eset, A körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskolából egy tanár koronavírus-fertőzéséről kaptunk hírt, enyhe tünetekkel., időpont: 2020.09.16, forrás: vaol.hu
Szombathely: 1 új eset, A Szombathelyi Neumann János Általános Iskolában egy 3. osztályos tanuló esetében igazolódott be a fertőzés, az osztály és 10 érintett pedagógus vonatkozásában rendeltek el hatósági karantént., időpont: 2020.09.16, forrás: vaol.hu
Tatabánya : 1 új eset, A Tatabányai Szakképzési Centrum több diákja is karanténba került. Emellett szeptember második hétvégéjén kiderült, hogy a Péch Antal – Bánki Donát Technikum egyik diákjának koronavírus tesztje pozitív lett., időpont: 2020.09.16, forrás: kemma.hu
Komárom: 1 új eset, A komáromi Kultsár István Szakgimnázium és Szakközépiskola egyik diákjánál is igazolták a vírust, időpont: 2020.09.16, forrás: kemma.hu
Dorog: 1 új eset, A dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnáziumban is felütötte fejét a vírus, összesen 167-en vannak a városban járványügyi megfigyelés alatt, időpont: 2020.09.16, forrás: kemma.hu
Matészalka: 2 új eset, 2 újabb fertőzött, a korábbi 3 személy meggyógyult, időpont: 2020.09.16, forrás: haromhatar.hu
Budapest: 2 új eset, Polyák Lilla színésznő és férje koronavírusos, időpont: 2020.09.16, forrás: nlc.hu
Budapest: 1 új eset, Az Operettszínház egyik vendége, egy hétre leáál a színház, időpont: 2020.09.16, forrás: hirado.hu
Budapest: 2 új eset, Az RTL Klub Barátok közt és Keresztanyu sorozataiban újabb fertőzöttek, leáll a forgatás, időpont: 2020.09.16, forrás: media1.hu
Nyíregyháza: 21 új eset, Nyírgehyáza tündérkert Szeretetotthon 67 lakóból 21 fertőzött, időpont: 2020.09.16, forrás: debreceninap.hu
Budapest: 1 új eset, Liptai Kludia műsorvezető koronavírus tesztje is pozitív lett, időpont: 2020.09.16, forrás: hvg.hu
Eger: 1 új eset, A Szent Imre általános iskolában 1 tünetmentes diák tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.16, forrás: egriugyek.hu
Budapest: 10 új eset, Kedden digitális tanrendet rendelt el az operatív törzs a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium nyolc osztálya esetében, a HVG információi szerint 10 fertőzött diák van, időpont: 2020.09.16, forrás: hvg.hu
Budapest: 2 új eset, A Vasas két játékosa is koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.16, forrás: atv.hu
Székesfehérvár: 1 új eset, A MOL székesfehérvár 1 labdarúgója koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.16, forrás: debreceninapilap.hu
Debrecen: 2 új eset, A másodosztályú DEAC 2 labdragújója koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.16, forrás: nso.hu
Budapest: 34 új eset, Az Országos Rendőrfőkapitányság közlése szerint jelenleg 34 rendőr koronavírus fertőzött, többen a Teve utcai központból, időpont: 2020.09.16, forrás: blikk.hu
Fegyvernek: 1 új eset, igazolt koronavírus fertőzött a Móra Ferenc Iskolában, a harmadikosok osztályfőnöke, időpont: 2020.09.16, forrás: szoljon.hu
Siófok: 4 új eset, Négy NBII-es siófoki futballistának lett pozitív a koronavírus tesztje., időpont: 2020.09.16, forrás: hirbalaton.hu
Hódmezővásárhely: 2 új eset, Két tanár lett koronavírusos a Varga Tamás iskolában , időpont: 2020.09.16, forrás: promenad.hu
Miskolc: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött a Miskolci Kaffka iskolában, időpont: 2020.09.16, forrás: hang.hu
Budapest: 1 új eset, Az ombudsmani Hivatal egyik dolgozója, időpont: 2020.09.15, forrás: napi.hu
Győr: 24 új eset, A Szécsényi istván egyetem 24 hallgatója koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.15, forrás: kisalfold.hu
Soroksár : 1 új eset, Soroksár polgármesterének is pozitív lett a koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.15, forrás: soroksar.hu
Balatonalmádi: 2 új eset, 2 újabb igazolt fertőzött, ezzel 3-ra emelkedett a fertőzöttek száma, időpont: 2020.09.15, forrás: balatonalmadi.hu
Tiszaújváros: 1 új eset, Egy újabb igazolt koronavírus ferőzött, ezzel 6-ra emelkedett a számuk, időpont: 2020.09.15, forrás: Polgármester Fb
Debrecen: 2 új eset, Több Loki focistának pozitív lett a koronavírustesztje, időpont: 2020.09.15, forrás: dehir.hu
Debrecen: 1 új eset, A debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban is koronavírus miatt vannak járványügyi intézkedések, időpont: 2020.09.15, forrás: civishir.hu
Debrecen: 1 új eset, Az Ady Endre Gimnázium két osztály tanulói és tanárok kerültek karanténba, időpont: 2020.09.15, forrás: civishir.hu
Budapest: 4 új eset, Ferncváros 4 diáknál azonosították a koronavírus-fertőzést a ferencvárosi Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnáziumban, időpont: 2020.09.15, forrás: 24.hu
Budakeszi: 1 új eset, Koronavírusos egy hatodikos diák a Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskolában, időpont: 2020.09.15, forrás: Budakeszi Hírmondó FB
Budapest: 1 új eset, Kékvirág óvoda, Kőbány került járványügyi zárlat alá, időpont: 2020.09.15, forrás: kekvirag.hu
Székesfehérvár: 2 új eset, 2 fertőzött a 4000 főt alkalmazó Denso autóipari beszállítónál, időpont: 2020.09.15, forrás: feol.hu
Pusztaszabolcs: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött (dolgozó) a Manóvár Óvodában, időpont: 2020.09.15, forrás: duol.hu
Kőszeg: 1 új eset, A Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskolában az egyik pedagógus koronavírus-tesztje lett pozitív., időpont: 2020.09.14, forrás: vaol.hu
Szombathely: 1 új eset, Bolyai iskola egyik diákja 2 osztály és 13 tanár került karanténba, időpont: 2020.09.14, forrás: vaol.hu
Szombathely: 1 új eset, A Vas Megyei Kormányhivatal egyik munkatársa lett pozitív, időpont: 2020.09.14, forrás: vaol.hu
Bak: 1 új eset, Széchenyi István Technikum diákja, időpont: 2020.09.14, forrás: zaol.hu
Nagylengyel: 1 új eset, Diák Zalaegerszegen a Deák Ferenc Technikumban, időpont: 2020.09.14, forrás: zaol.hu
Becsvölgye: 1 új eset, Diák Zalaegerszegen a Deák Ferenc Technikumban, időpont: 2020.09.14, forrás: zaol.hu
Lenti: 1 új eset, Diák Zalaegerszegen a Deák Ferenc Technikumban, időpont: 2020.09.14, forrás: zaol.hu
Mihályfa: 1 új eset, Diák Zalaegerszegen a Deák Ferenc Technikumban, időpont: 2020.09.14, forrás: zaol.hu
Bocfölde: 2 új eset, Diák Zalaegerszegen a Deák Ferenc Technikumban, időpont: 2020.09.14, forrás: zaol.hu
Zalaegerszeg: 17 új eset, 17 koronavírus fertőzött van a városban, de nem mind helyi lakos, 9 egyetemista, 7 diák, 1 önkormányzati dolgozó, időpont: 2020.09.14, forrás: zaol.hu
Pécs: 1 új eset, A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolájában az egyik tanár elkapta a koronavírus-fertőzést., időpont: 2020.09.14, forrás: bama.hu
Komló: 5 új eset, 5 kézilabdakátékos lett koronavírusos, tünetekkel ( láz, szaglásvesztés, stb.), időpont: 2020.09.14, forrás: bama.hu
Tata: 1 új eset, A tatai Vaszary János Általános Iskolában is megjelent a járvány, az elsősök osztályfönkö lett koronavírusos, már táppénzen volt., időpont: 2020.09.14, forrás: kemma.hu
Dorog: 1 új eset, Pozitív lett a koronavírus-tesztje a Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola egyik pedagógusának, a felső tagozat karanténba került, időpont: 2020.09.14, forrás: kemma.hu
Szeged: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött a szegedi mikrobiológiai laborban, ahol a koronavírus mintákat is vizsgálják, időpont: 2020.09.14, forrás: hvg.hu
Pécs: 1 új eset, A pécsi Integrált Nappali Szociális Intézmény (INSZI) egyik dolgozója hétfőn délután kapta kézhez pozitív koronavírus tesztjét, közölte a pécsi önkormányzat, időpont: 2020.09.14, forrás: pecsiujsag.hu
Soltvadkert: 1 új eset, Bezár a bölcsöde miután az egyik dolgozó koronavírus tesztje pozitív lett., időpont: 2020.09.14, forrás: 444.hu
Budapest: 30 új eset, Lauder Javne Iskolában tömegesen tesztelik a diákokat, eddig 30 pozitív eredményük lett. A diákoknál náthás tünetek, felnőteknél életkor arányában súlyosabb tünetek., időpont: 2020.09.14, forrás: 24.hu
Törökszentmiklós: 2 új eset, Több pedagógus a Kölcsey Ferenc Iskolában az iskola jelentős része digitális oktatásra ál át., időpont: 2020.09.14, forrás: Polgármester Fb
Tinnye: 1 új eset, A háziorvos lett koronavírusos, belázasodott, de már jobban van., időpont: 2020.09.14, forrás: Tinnye FB
Kübekháza: 1 új eset, Kübekházán is megjelent a koronavírus, az egész települést lefertőtlenítik., időpont: 2020.09.14, forrás: Kübekháza hírszolgálat
Budapest: 3 új eset, Szent Margit Gimnázium – három diák fertőzött, péntekig négy osztálynak digitális oktatás, időpont: 2020.09.14, forrás: 24.hu
Polgár: 1 új eset, Polgár, Berettyóújfalui Szakképzési Centrum József Attila Szakképző Iskolája került karanténba koronavírus miatt, időpont: 2020.09.14, forrás: debreciner.hu
Diósd: 5 új eset, 5 igazolt eset a Diósdi Eötvös József Általános Iskola egyik osztálya járványügyi megfigyelés alá került., időpont: 2020.09.14, forrás: infostart.hu
Szekszárd : 1 új eset, A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskolában egyik diák édesapjának lett pozitív a koronavírus tesztje., időpont: 2020.09.14, forrás: hang.hu
Bicske: 1 új eset, Egy ötödik osztályos diák koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.14, forrás: Polgármester Fb
Piliscsaba: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött van Piliscsabán, 14-en hatósági karanténban, időpont: 2020.09.14, forrás: Polgármester FB
Tokaj: 5 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött, köztük a Polgármester Posta György, időpont: 2020.09.14, forrás: Polgármester Fb
Hódmezővásárhely: 1 új eset, Legalább 1 igazolt koronavírus fertőzés a Bethlen iskolában, egy osztály került karanténba, időpont: 2020.09.14, forrás: hodpress.hu
Püspökladány: 1 új eset, Tóth Lajos jelenetette be, hogy van a településen koronavírusos beteg, a számuk nem ismert, időpont: 2020.09.14, forrás: Polgármester FB
Budapest: 1 új eset, Pozitív lett a kispesti Berzsenyi utca 3. szám alatti gyermekorvosi rendelő egyik dolgozója , időpont: 2020.09.13, forrás: atv.hu
Káptalanfa: 1 új eset, Koronavírus -vészhelyzet miatt rendeltek el oktatási szünetet a Pusztai Ferenc Általános iskolában, időpont: 2020.09.13, forrás: veol.hu
Veszprém: 2 új eset, Egy pedagógus és egy szülő koronavírus tesztje lett pozitív a Báthory iskolában, egy alsós osztály került karanténba, időpont: 2020.09.12, forrás: veol.hu
Celldömölk: 1 új eset, 1 pedagógus lett fertőzött a celldömölki Általános Iskolában, öt osztály került karanténba, időpont: 2020.09.13, forrás: vaol.hu
Szombathely: 1 új eset, 1 újabb eset a Derkovits Gyula Általános iskolában. 7 osztály nem mehet iskolába, időpont: 2020.09.13, forrás: nyugat.hu
Székesfehérvár: 2 új eset, 2 újabb eset a Fehérvári Titánok jégkorongcsapat egy tagja és a stáb tagja, időpont: 2020.09.13, forrás: Titánok
Keszthely: 6 új eset, 6 újabb esettel bővült a koronavírus fertőzöttek listája Nagy Bálint polgármester bejelentése alapján, időpont: 2020.09.13, forrás: Polgármesteri bejelentés
Felcsút: 4 új eset, 4 újabb labdarúgó koronavírus tesztje lett pozitív a Puskás Akadémiánál, időpont: 2020.09.13, forrás: index.hu
Tiszaújváros: 1 új eset, 1 újabb igazolt koronavírus fertőzött ezzel a betegek száma 5 főre emelkedett., időpont: 2020.09.13, forrás: Polgármester FB
Berettyóújfalu: 1 új eset, Berettyóújfaluban a Maurizio pizzéria egyik dolgozójának koronavírus tesztje lett pozitív, a többi tünetmentes, de a pizzéria bezárt., időpont: 2020.09.13, forrás: Pizzéria FB
Ebes: 1 új eset, A polgármester jelentette be, hogy már Ebesen is va koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.13, forrás: civishir.hu
Hajdúhadház: 1 új eset, Csáfordi Dénes polgármester bejelentése alapján egy igazolt koronavírus fertőzött van Hajdúhadházon, időpont: 2020.09.13, forrás: civishir.hu
Szombathely: 1 új eset, A Nyitra utcai Általános Iskolában is pozitív lett egy diák koronavírus-tesztje, időpont: 2020.09.12, forrás: vaol.hu
Szombathely: 2 új eset, A Brenner-iskolában is megjelent a koronavírus. Az intézmény egy pedagógusának és az iskolába járó gyermekének koronavírus-tesztje lett pozitív., időpont: 2020.09.12, forrás: vaol.hu
Pécs: 1 új eset, Elkapta a koronavírust a PVSK-Mecsek Füszért vízilabdacsatának egyik játékosa, tünetei vannak, időpont: 2020.09.12, forrás: bama.hu
Pécs: 1 új eset, A pécsi Babits Mihály Gimnáziumban is megjelent a koronavírus, időpont: 2020.09.12, forrás: bama.hu
Tata: 1 új eset, Tatai Eötvös József Gimnázium egyik diák tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.12, forrás: kemma.hu
Budapest: 2 új eset, Egy felnőtt és egy ifjúsági öttusázó koronavírus tesztje lett pozitív, jelenleg 70 főt ellenőriznek, időpont: 2020.09.12, forrás: kemma.hu
Nyergesújfalu: 1 új eset, Egy gyermek koronavírus tesztje lett pozitív jelentette be Mihelik Magdolna polgármester, időpont: 2020.09.12, forrás: kemma.hu
Baktalórántháza: 1 új eset, Egy fő teszje lett pozitív jelentette be a Polgármester Facebookon, időpont: 2020.09.12, forrás: Polgármester FB
Nyíregyháza: 2 új eset, A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház több tagja is koronavírus fertőzött, előadások maradnak el., időpont: 2020.09.12, forrás: szabolcsihir.hu
Tar: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött és további 4 személy karanténban, időpont: 2020.09.12, forrás: tarkozseg.hu
Orszlány: 5 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött, 92-en hatósági karanténban, időpont: 2020.09.12, forrás: kemma.hu
Budapest: 1 új eset, Vígszínház egyik tagja lett pozitív, időpont: 2020.09.12, forrás: propeler.hu
Budapest: 1 új eset, MTK női futballjátékosa pozitív, időpont: 2020.09.12, forrás: nso.hu
Gyöngyös: 23 új eset, 23 igazolt koronavírus fertőzött a város portálja szerint, időpont: 2020.09.12, forrás: gyongyos.hu
Sárvár: 2 új eset, 2 fő áll járványügyi elkülönítés alatt, azaz igazoltan fertőzött., időpont: 2020.09.11, forrás: Polgármester Fb
Hatvan: 3 új eset, 3 igazolt fertőzött és 20-an vannak karanténban, időpont: 2020.09.11, forrás: Youtube
Alsónémedi: 8 új eset, 8 igazolt koronavírus fertőzött, iskola 25 diákja és még 15 személy van karanténban, időpont: 2020.09.11, forrás: Youtube
Nagyrécse: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, helyi általános iskola tanára, időpont: 2020.09.11, forrás: 24.hu
Eger: 6 új eset, 6 igazolt fertőzött az egri női kézilabdacsapatban, időpont: 2020.09.11, forrás: 24.hu
Pécs: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, a OBI-es férfi vizilabdacsapatban, tünetekkel., időpont: 2020.09.11, forrás: vizipolo.hu
Szarvas: 1 új eset, 1 igazolt eset a GYSZC Székely Mihály Technikum egyik diákja, időpont: 2020.09.11, forrás: korohircentrum.hu
Nyíregyháza: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházban egy urológus, időpont: 2020.09.11, forrás: hvg.hu
Balatonalmádi: 1 új eset, 1 igazolt eset a dátumban megadott időpontban és 29-en karanténban, időpont: 2020.09.11, forrás: balatonalmadi.hu
Csopak: 2 új eset, Legalább 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.11, forrás: Polgármester Fb
Szabadszállás: 1 új eset, legalább 1 igazolt koronavírus fertőzött, nincs pontos szám, időpont: 2020.09.11, forrás: Polgármester Fb
Bonyhád: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött (iskola és sportegyesület)., időpont: 2020.09.11, forrás: Polgármester Fb
Békéscsaba: 1 új eset, 1 ötödikes diák fertőzött a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában 25 diák és 7 tanár került karanténba, időpont: 2020.09.11, forrás: korohircentrum.hu
Szarvas: 4 új eset, 4 eset a háziorvosok tájékoztatása szerint, időpont: 2020.09.11, forrás: Polgármester Fb
Veszprém: 1 új eset, Hatósági karanténba került a Lovassy gimnázium egyik osztálya és hat pedagógusa, miután egy diáknak pozitív lett a koronavírustesztje., időpont: 2020.09.11, forrás: veol.hu
Székkutas: 1 új eset, Egy igazolt koronavírus fertőzött székkutason polgármesteri bejelentés alapján, időpont: 2020.09.11, forrás: Polgármester Fb
Budapest: 29 új eset, 29 igazolt fertőzött a Kamaraerdei idősek otthona két telephelyén, 25 lakó, 4 dolgozó, időpont: 2020.09.11, forrás: index.hu
Kiskőrös: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött egy diák, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban., , időpont: 2020.09.11, forrás: baon.hu
Székkutas: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, polgármesteri bejelentés, , időpont: 2020.09.11, forrás: Polgármester FB
Nagykőrös: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.11, forrás: Önkormányzat Fb
Kiskőrös: 1 új eset, A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium egy tizedikes tanulójánál végeztek el egy tesztet, mely pozitív lett., időpont: 2020.09.10, forrás: baon.hu
Székesfehérvár: 1 új eset, Jáky József Technikumban is egy diáknál kimutatták a koronavírust, időpont: 2020.09.10, forrás: Polgármester Fb
Kaposvár: 3 új eset, Újabb három felnőtt vizilabdajátékosnak lett pozitív a tesztje., időpont: 2020.09.10, forrás: sonline.hu
Hajdúdorog: 1 új eset, Egy igazolt koronavírusos eset enyhe tünetekkel, időpont: 2020.09.10, forrás: Polgármester Fb
Záhony: 2 új eset, Záhonyban 2 igazolt fertőzött került házi karanténba, időpont: 2020.09.10, forrás: Polgármester Fb
Budapest: 2 új eset, A magyar női birkózóválogatott két tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje., időpont: 2020.09.10, forrás: hirklikk.hu
Gyula: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, egy orvos, aki Horvátországban nyaralt, időpont: 2020.09.10, forrás: magyarjelen.hu
Budapest: 3 új eset, Három dolgozó lett koronavírusos a János kórházban, időpont: 2020.09.10, forrás: 24.hu
Hajdúdorog: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött enyhe tünetekkel. , időpont: 2020.09.10, forrás: Hajdúdorog FB
Gerjen: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, a háziorvos. , időpont: 2020.09.10, forrás: Paks-Press Fb
Záhony: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.10, forrás: Záhony FB
Budapest: 2 új eset, két válogatott női birkózó, , időpont: 2020.09.10, forrás: hirklikk.hu
Gyula: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, egy orvos, aki Horvátországban nyaralt., , időpont: 2020.09.10, forrás: magyarjelen.hu
Székesfehérvár: 1 új eset, A Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik tanulójának pozitív lett a Covid-19 tesztje, időpont: 2020.09.09, forrás: feol.hu
Gerjén: 1 új eset, A helyi háziorvos lett koronavírus fertőzött, tünetmentes, időpont: 2020.09.09, forrás: Polgármester Fb
Szeged: 1 új eset, Deák Ferenc Gimnáziumban találtak kornavírusos diákot, időpont: 2020.09.09, forrás: szegedma.hu
Budapest: 2 új eset, 2 cselgáncsozónak lett pozitív a koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.09, forrás: nemzetisport.hu
Budapest: 2 új eset, Semmelweis kórház: több dolgozó is fertőzött, számuk nem ismert. , időpont: 2020.09.09, forrás: 24.hu
Kecskemét: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, a Kandó Kálmán Technikum diákja, , időpont: 2020.09.09, forrás: hiros.hu
Budapest: 2 új eset, 2 cselgáncsozónak lett pozitív a koronavírus tesztje, , időpont: 2020.09.09, forrás: nso.hu
Budapest: 1 új eset, Operettszínház: a társulat 1 tagja igazolt fertőzött, időpont: 2020.09.09, forrás: operettszínház
Szécsény: 1 új eset, Egy új koronavírus fertőzött a második hullámban, időpont: 2020.09.09, forrás: nool.hu
Nyékládháza: 1 új eset, 1 igazolt eset, enyhe tünetekkel, , időpont: 2020.09.09, forrás: Polgármester FB
Veszprém: 1 új eset, A Veszprém NBIII-as labdarúgójának tesztje lett pozitív, időpont: 2020.09.08, forrás: kemma.hu
Tiszaújváros: 2 új eset, 2 újabb igazolt koronavírus fertőzött Tiszaújvárosban , időpont: 2020.09.08, forrás: Polgármester Fb
Székesfehérvár: 1 új eset, Fehérvári Vörösmarty Színház egyik tagjánál azonosították a fertőzést, időpont: 2020.09.08, forrás: Polgármester Fb
Kecskemét: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, a Kandó Kálmán Technikum diákja, időpont: 2020.09.08, forrás: hiros.hu
Esztergom: 1 új eset, 1 igazolt eset a Balassa Bálint Középiskolában, külföldről hazatért diák, időpont: 2020.09.08, forrás: Esztergomi FB csoport
Balatonboglár: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött egy fonyódra járó diák, , időpont: 2020.09.08, forrás: sonline.hu
Demecser: 1 új eset, legalább 1 igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.08, forrás: haromhatar.hu
Tuzsér: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.08, forrás: haromhatar.hu
Méhkerék: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, Pesten karanténban, , időpont: 2020.09.08, forrás: Polgármester FB
Kerecsend: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.08, forrás: heol.hu
Budapest: 1 új eset, Újpest, József Attila Gimnázium két tanulója igazoltan koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.08, forrás: hvg.hu
Budapest: 1 új eset, ELTE Radnóti Gimnáziumában egy pozitív eset, digitális oktatásra állnak át, , időpont: 2020.09.08, forrás: hvg.hu
Tata: 1 új eset, Tatai Református gimnázium egyik tanára lett pozitív, időpont: 2020.09.07, forrás: kemma.hu
Székesfehérvár: 1 új eset, Pozitív lett a koronavírus tesztje a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium egyik diákjának, kontaktkutatás alapján, időpont: 2020.09.07, forrás: feol.hu
Kaposvár: 1 új eset, Kaposvári vizilabda csapat egyik játékosa, időpont: 2020.09.07, forrás: vlv.hu
Szeged: 2 új eset, 2 szegedi iskolában (Radnóti, SZTE gimnázium és ált. isk.), időpont: 2020.09.07, forrás: index.hu
Paks: 2 új eset, Több Paksi NB1-es focista, időpont: 2020.09.07, forrás: origo.hu
Hajdúszoboszló: 1 új eset, Egy diák, bezár a Gönczy Pál Általános Iskola, időpont: 2020.09.07, forrás: haon.hu
Kapuvár: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, közel 100 diák került karanténba, , időpont: 2020.09.07, forrás: life.hu
Szolnok: 1 új eset, Szolnoki Szakképzési Centrum Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium egyik oktatója, időpont: 2020.09.07, forrás: szoljon.hu
Barcs: 1 új eset, Barcsi polgármester fia fertőzött, időpont: 2020.09.07, forrás: sonline.hu
Budaörs: 10 új eset, Bezár a budaörsi az 1. Számú Általános Iskola és 9 fertőzött a helyi színházban, időpont: 2020.09.07, forrás: budapestkornyeke.hu
Barabás: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.07, forrás: Haromhatar.hu
Nyírmada: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, több teszteredményre várnak. , időpont: 2020.09.07, forrás: haromhatar.hu
Budapest, Kőbánya: 2 új eset, A polgármester és alpolgármester igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.07, forrás: atv.hu
Balatonfüred: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött egy helyi református iskolában, az iskolát bezárták. , időpont: 2020.09.07, forrás: Füred TV
Paks: 2 új eset, Pozitív lett a Paksi Gyógyászati Központ két dolgozójának a koronavírus-tesztje, időpont: 2020.09.06, forrás: teol.hu
Tótkomlós: 5 új eset, 5 igazolt fertőzött, az összes oktatási intézmény bezárt, időpont: 2020.09.06, forrás: Polgármester FB
Salgótarján: 1 új eset, 1 igazolt eset a polgármesteri hivatal egyik dolgozója, időpont: 2020.09.06, forrás: 24.hu
Torony: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, önkormányzati dolgozó, , időpont: 2020.09.06, forrás: vaol.hu
Rácalmás: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött óvodát, bölcsödét bezárták, , időpont: 2020.09.06, forrás: feol.hu
Eger: 2 új eset, 2 eset egy önkormányzati dolgozó és fia, aki gólyatáborból tért haza, időpont: 2020.09.06, forrás: egriugyek.hu
Vásárosnamény: 4 új eset, 4 igazolt fertőzött a második hullámban, időpont: 2020.09.05, forrás: Polgármester FB
Pannonhalma: 1 új eset, Egy a Bencés gimnázium diákja, időpont: 2020.09.05, forrás: magyarkurir.hu
Kalocsa: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, a helyi kórházban, , időpont: 2020.09.05, forrás: baon.hu
Aszód: 1 új eset, legalább 1 igazolt koronavírus fertőzött, polgármesteri bejelentés. , időpont: 2020.09.05, forrás: Aszód FB
Balatonfűzfő: 1 új eset, 1 igazolt koronavírusos eset, , időpont: 2020.09.05, forrás: Település FB
Csákvár: 8 új eset, 8 igazolt koronavírus fertőzött, edző, klubvezető, 6 focista., , időpont: 2020.09.05, forrás: rangado.24.hu
Szentmártonkáta: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, házi karanténban vannak. , időpont: 2020.09.05, forrás: Szentmártonkáta FB.
Salgótarján: 1 új eset, Táncsics Mihály Technikum bezárt, egy fő koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.04, forrás: nool.hu
Eger: 2 új eset, 2 új koronavírus fertőzött egerben , időpont: 2020.09.04, forrás: heol.hu
Budapest, Kamaraerdei Idősotthon: 3 új eset, 1 dolgozó és 2 lakó tesztje lett pozitív, , időpont: 2020.09.04, forrás: 444.hu
Hajdúsámson: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött polgármesteri bejelentés alapján, , időpont: 2020.09.04, forrás: Polgármester FB
Győr: 2 új eset, 2 koronavírusos hallgató a Szent István Egyetemen, időpont: 2020.09.04, forrás: kisalfold.hu
Budapest, Kőbánya: 1 új eset, a Kőbányai Polgármesteri Hivatal egyik dolgozója, , időpont: 2020.09.04, forrás: ittlakunk.hu
Budapest: 2 új eset, 2 igazolt eset a Vasas vízilabda játékosainál, , időpont: 2020.09.04, forrás: vlv.hu
Hódmezővásárhely: 1 új eset, A Nádor utcai óvodában találtak egy fertőzöttet, időpont: 2020.09.04, forrás: vasarhely24.com
Hajdúböszörmény: 3 új eset, 3 igazolt eset, egy óvodai dolgozó fertőzése miatt be kellett zárni a Napsugár Óvoda Polgári utcai telephelyét, időpont: 2020.09.03, forrás: 24.hu
Budapest: 10 új eset, az OSC vízilabda egyesület 10 tagja koronavírus fertőzött, tünetekkel, , időpont: 2020.09.03, forrás: penzcentrum.hu
Budapest: 4 új eset, a magyar párbajtőr válogatott 4 tagja, , időpont: 2020.09.03, forrás: nepszava.hu
Budapest: 2 új eset, XVIII. kerület, egy momentumos helyi képviselő, lázas, , időpont: 2020.09.03, forrás: balramagyar.hu
Lakitelek: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött a település polgármestere, , időpont: 2020.09.03, forrás: hiros.hu
Fertőd: 3 új eset, 3 fő, képviselő, felesége és gyermeke igazolt koronavírus fertőzött., , időpont: 2020.09.03, forrás: nyugat.hu
Budapest: 1 új eset, 1. kerület, Lisznyai Utcai Általános Iskola, 1 igazolt fertőzött egy tábor után, , időpont: 2020.09.03, forrás: hvg.hu
Füzesabony: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.03, forrás: fuzesabony.hu
Budapest, Erzsébetváros: 1 új eset, Erzsébetváros, a hivatal egyik dolgozója lett koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.09.03, forrás: erzsebetvaros.hu
Kunfehértó: 1 új eset, 1 igazolt eset, eü-i dolgozó, Budapesten fertőződhetett meg, , időpont: 2020.09.03, forrás: halasinfo.hu
Komárom: 1 új eset, 1 igazolt eset, egy helyi focista, , időpont: 2020.09.03, forrás: Komárom városi Sportegyesület
Gencsapáti: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, labdarúgó., , időpont: 2020.09.03, forrás: vaol.hu
Szigetvár: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, nyaralás után tünetekkel, , időpont: 2020.09.03, forrás: szigetvar.hu
Mezőberény: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, házi karanténban, , időpont: 2020.09.03, forrás: koroshircentrum.hu
Budapest: 1 új eset, 5. kerület, Egyesített Bölcsődék Balaton utcai tagintézményének egyik dolgozója lett koronavírusos, , időpont: 2020.09.03, forrás: ATV
Geszteréd: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, az egyik a polgármester, aki tünetmentes. , időpont: 2020.09.03, forrás: Polgármester FB
Mohács : 6 új eset, Egy tanár a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban, időpont: 2020.09.03, forrás: Iskola FB
Budapest: 2 új eset, 2 új eset a Ferencváros jégkorongozói, időpont: 2020.09.03, forrás: 24.hu
Budapest: 12 új eset, 12 hallgató pozitív 35-en vannak karanténban nemzeti Közszolgálati Egyetem, időpont: 2020.09.03, forrás: Magyar Hang
Budapest: 2 új eset, A Budapesti Gazdasági Egyetem két karán több (nem ismert számú) hallgató tesztje is pozitív lett., időpont: 2020.09.03, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, 10. kerület, Gépmadár óvoda egyik dolgozója lett koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.03, forrás: 444.hu
Budapest: 10 új eset, az OSC vízilabda egyesület 10 tagja koronavírus fertőzött tünetekkel, időpont: 2020.09.03, forrás: penzcentrum.hu
Budapest: 4 új eset, a magyar párbajtőr válogatott 4 tagja, időpont: 2020.09.03, forrás: nepszava.hu
Budapest: 1 új eset, XVIII. kerület, egy momentumos helyi képviselő, lázas, időpont: 2020.09.03, forrás: balramagyar.hu
Lakitelek: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött a település polgármestere, időpont: 2020.09.03, forrás: hiros.hu
Fertőd: 3 új eset, 3 fő, képviselő, felesége és gyermeke igazolt koronavírus fertőzött., időpont: 2020.09.03, forrás: nyugat.hu
Budapest: 1 új eset, 1. kerület, Lisznyai Utcai Általános Iskola, 1 igazolt fertőzött egy tábor után, időpont: 2020.09.03, forrás: hvg.hu
Füzesabony: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.03, forrás: fuzesabony.hu
Budapest: 2 új eset, Újpest, Babits Mihály Gimnázium egyik munkatársa és a Liget óvodában az egyik óvodás édesanyja koronavírus fertőzött. , időpont: 2020.09.03, forrás: Újpest FB
Budapest: 1 új eset, Erzsébetvárosa hivatal egyik dolgozója lett koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.03, forrás: erzsebetvaros.hu
Kunfehértó: 1 új eset, 1 igazolt eset, eü.-i dolgozó, Budapesten fertőződhetett meg, időpont: 2020.09.03, forrás: halasinfo.hu
Nábrád: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött, kórházban kezelik, óvodát bezárták, időpont: 2020.09.03, forrás: szabolcsihir.hu
Nábrád: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött, kórházban kezelik, óvodát bezárták, időpont: 2020.09.03, forrás: nabrad.hu
Veszprém: 3 új eset, 3 igazolt eset, , időpont: 2020.09.03, forrás: index.hu
Komárom: 1 új eset, 1 igazolt eset, egy helyi focista, időpont: 2020.09.03, forrás: Komárom városi Sportegyesület
Gencsapáti: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, labdarúgó., időpont: 2020.09.03, forrás: vaol.hu
Tata: 1 új eset, Egy új eset, TAC labdarúgója, , időpont: 2020.09.03, forrás: TAC FB
Szigetvár: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, nyaralás után tünetekkel, időpont: 2020.09.03, forrás: szigetvar.hu
Tótkomlós : 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, egy óvodai dolgozó, a tótkomlósi Ligeti Óvodát bezárták, időpont: 2020.09.03, forrás: Polgármester FB
Mezőberény: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, házi karanténban, időpont: 2020.09.03, forrás: koroshircentrum.hu
Budapest: 1 új eset, 5. kerület Egyesített Bölcsődék Balaton utcai tagintézményének egyik dolgozója lett koronavírusos, időpont: 2020.09.03, forrás: ATV
Geszteréd: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, az egyik a polgármester, aki tünetmentes. , időpont: 2020.09.03, forrás: Polgármester FB
Mohács: 1 új eset, egy tanár a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban., időpont: 2020.09.03, forrás: Iskola FB
Budapest: 1 új eset, Budafoki NB1-es labdarúgó klub játékosa lett fertőzött, időpont: 2020.09.03, forrás: budafokite
Budapest: 2 új eset, 2 új eset a Ferencváros jégkorongozói, időpont: 2020.09.03, forrás: 24.hu
Budapest: 12 új eset, 12 hallgató pozitív 35-en vannak karanténban, időpont: 2020.09.03, forrás: Magyar Hang
Budapest: 2 új eset, A Budapesti Gazdasági Egyetem két karán több (nem ismert számú) hallgató tesztje is pozitív lett., időpont: 2020.09.03, forrás: 24.hu
Veszprém: 1 új eset, Az Algida egyik dolgozójának lett pozitív a koronavírus tesztje, időpont: 2020.09.02, forrás: veol.hu
Eger: 8 új eset, 8 igazolt koronavírus fertőzött van a városban, időpont: 2020.09.02, forrás: egerhirek.hu
Gyöngyös: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött egy helyi képviselő felesége, időpont: 2020.09.02, forrás: kekesonline.hu
Tata: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött a TAC futballcsapatánál, időpont: 2020.09.02, forrás: TAC FB
Eger: 14 új eset, összesen 14 fő, 8 új eset a második hullámban, korábban: legújabb egy fiatal egri vízilabdázó, korábban 1 fő koronavírus fertőzött, majd 4 fő helyi idősotthonban, időpont: 2020.09.02, forrás: egerhirek.hu
Budapest, X. kerület, Kőbánya: 1 új eset, Gépmadár óvoda egyik dolgozója lett koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.02, forrás: 444.hu
Paks: 1 új eset, 1 igazolt eset az atomerőmű dolgozója, időpont: 2020.09.02, forrás: Paks-Press FB
Miskolc: 1 új eset, 1 igazolt eset a DVTK labdarúgója, időpont: 2020.09.01, forrás: minap.hu
Veszprém: 1 új eset, 1 fő az Algida egyik dolgozója,, időpont: 2020.09.01, forrás: vaol.hu
Miskolc: 1 új eset, DVTK munkatársa, időpont: 2020.09.01, forrás: minap.hu
Nagyvarsány: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.09.01, forrás: haromhatar.hu
Érd : 1 új eset, 1 új eset a helyi szakrendelőben, időpont: 2020.09.01, forrás: Szakrendelő FB
Budapest: 2 új eset, A XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban több eset, akik a gólyatáborban fertőződtek meg, időpont: 2020.09.01, forrás: eduline.hu
Budapest: 3 új eset, Az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában három pedagógus koronavírusos tesztje is pozitív lett., időpont: 2020.09.01, forrás: 24.hu
Győrújfalu: 1 új eset, igazolt koronavírus fertőzött, egy helyi pedagógus. Az iskola nem nyit ki, időpont: 2020.09.01, forrás: kisalfold.hu
Veszprém: 1 új eset, Nagy László kézilabdázó koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.08.31, forrás: index.hu
Pécsvárad: 7 új eset, 7 igazolt eset, időpont: 2020.08.31, forrás: Polgármester FB
Miskolc: 1 új eset, DVTK munkatársa, időpont: 2020.08.31, forrás: index.hu
Budapest: 1 új eset, 18. kerület, Zenevár óvoda 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.08.31, forrás: Szaniszló Sándor FB
Aranyosapáti: 1 új eset, igazolt koronavírus fertőzött, többen tesztelés alatt, időpont: 2020.08.31, forrás: Aranyosapáti FB
Nagykozár: 1 új eset, legalább 1 igazolt koronavírus fertőzött, egy helyi futballista, időpont: 2020.08.31, forrás: szabadpecs.hu
Pécs: 1 új eset, adóirodában dolgozó feleségének pozitív lett a tesztje, időpont: 2020.08.31, forrás: pecsiujsag.hu
Óbuda: 3 új eset, Óbudai Százszorszép óvoda három dolgozója lett koronavírusos, időpont: 2020.08.31, forrás: napi.hu
Tiszaújváros: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött polgármesteri videós bejelentés alapján, időpont: 2020.08.29, forrás: Polgármester Fb
Ecser: 5 új eset, 2 új eset, sport és külföld miatt, időpont: 2020.08.28, forrás: Budapesteskornyeke.hu
Budapest: 1 új eset, gyermekvasút ifivezetője, időpont: 2020.08.28, forrás: 24.hu
Budapest: 4 új eset, 4 válogatott birkózó, időpont: 2020.08.28, forrás: 24.hu
Hajdúnánás: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.08.28, forrás: Polgármester FB
Székesfehérvár: 2 új eset, 2 igazolt fertőzött a feketehegy-szárazréti otthonban Cser-Palkovics bejelentése alapján, időpont: 2020.08.27, forrás: fmc.hu
Pécsvárad: 1 új eset, nem idős nő, aki nincs jó állapotban, időpont: 2020.08.27, forrás: Polgármester videó
Törökbálint: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, a helyi óvoda szakdolgozója, időpont: 2020.08.27, forrás: Polgármester FB
Bükkszék: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött a Corvinus Egyetem gólyatáborában, időpont: 2020.08.27, forrás: 444.hu
Hajdúböszörmény: 1 új eset, 1 új augusztus 27-én nem találkozott olyan emberrel, aki külföldön járt, vagy fertőzött személlyel, időpont: 2020.08.27, forrás: hajduboszormeny.hu
Székesfehérvár: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban két ott lévő betegnél., időpont: 2020.08.26, forrás: feol.hu
Pécsvárad: 1 új eset, egy pécsváradi focista, időpont: 2020.08.26, forrás: pecsistop.hu
Debrecen: 1 új eset, és egy debreceni vízilabdázó, illetve , időpont: 2020.08.26, forrás: dehir.hu
Debrecen: 5 új eset, 5 a Pallagi úti szociális intézményben, időpont: 2020.08.26, forrás: Polgármester FB
Debrecen: 5 új eset, 5 a Pallagi úti szociális intézményben, időpont: 2020.08.26, forrás: 24.hu
Debrecen: 2 új eset, több védőnő, időpont: 2020.08.26, forrás: debreciner.hu
Sikonda: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött a PTE gólyatáborában, időpont: 2020.08.26, forrás: atv.hu
Jászfényszaru: 2 új eset, több igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.08.26, forrás: jttv.hu
Miskolc: 1 új eset, 1 ismert eset volt., időpont: 2020.08.26, forrás: miskolc.hu
Miskolc: 1 új eset, a miskolci Vodafone ügyfélszolgálatán egy diákmunkás, időpont: 2020.08.26, forrás: minap.hu
Miskolc: 1 új eset, a minap.hu egyik munkatársa, időpont: 2020.08.26, forrás: minap.hu
Budakeszi: 2 új eset, 2 igazolt eset, egy új egy 200 fős gyermektáborban augusztus 26-án, , időpont: 2020.08.26, forrás: Önkormányzat FB
Berettyóújfalu: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött a helyi kórház orvosa, aki Nagyváradon él., időpont: 2020.08.26, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, a Rádió 1 egyik munkatársa lett koronavírus fertőzött, időpont: 2020.08.26, forrás: media1.hu
Budapest: 1 új eset, Átrium színház egyik tagja, időpont: 2020.08.26, forrás: Átrium FB
Márokpapi : 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.08.26, forrás: Önkormányzat FB
Szabolcsbáka: 2 új eset, több szabolcsbákai lakosnál is, konkrét szám nem ismert., időpont: 2020.08.26, forrás: haromhatar.hu
Mátészalka: 2 új eset, a betegellátás során fertőződtek meg. a kórház két orvosa is pozitív, egyikük lélegeztetőgépen, időpont: 2020.08.26, forrás: 24.hu
Szarvas: 5 új eset, 5 új eset helyi SZE gólyatáborában, időpont: 2020.08.24, forrás: 444.hu
Mándok: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.08.24, forrás: mandok.hu
Miskolc: 1 új eset, a minap.hu egyik munkatársa, időpont: 2020.08.23, forrás: minap.hu
Mátészalka: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, 2 külföldről jött haza, , időpont: 2020.08.23, forrás: Polgármester FB
Nagykáta: 2 új eset, több igazolt koronavírus fertőzött, egyikük egy diákmunkás aki a Polgármesteri Hivatalban dolgozott, , időpont: 2020.08.20, forrás: Nagykáta FB
Debrecen: 1 új eset, egy jégkorongozó, időpont: 2020.08.19, forrás: deac.hu
Anarcs: 1 új eset, legalább 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.08.18, forrás: haromhatar.hu
Szatmárcseke: 7 új eset, 7 igazolt koronavírus fertőzött, egy fő kórházban, időpont: 2020.08.18, forrás: Szatmárcseke FB
Újfehértó: 9 új eset, 9 igazolt eset, időpont: 2020.08.18, forrás: szabolcsihir.hu
Eger: 1 új eset, Pozitv lett egy egri vizilabdázó koronavírus tesztje, időpont: 2020.08.17, forrás: egerhirek.hu
Budapest: 3 új eset, Újpest, UVSE vízilabdacsapatánál a koronavírus-tesztelés során három játékos pozitív mintát produkált, időpont: 2020.08.17, forrás: 24.hu
Budapest: 1 új eset, Újpest: egy jéghoki játékos pozitív mintát produkált, időpont: 2020.08.17, forrás: 24.hu
Bácsalmás: 1 új eset, 1 igazolt eset, a bácsalmási járóbeteg ellátás vezetője., időpont: 2020.08.17, forrás: 24.hu
Keszthely: 11 új eset, 11 igazolt koronavírus fertőzött, 11 új eset augusztusban, , időpont: 2020.08.17, forrás: Zalaegerszeg polgármestere
Felcsút: 1 új eset, 1 igazolt eset (sajtóhírek több esetről tudnak) Puskás Akadémia labdarúgója., időpont: 2020.08.16, forrás: Puskás Akadémia
Eger: 14 új eset, legújabb egy fiatal egri vízilabdázó, időpont: 2020.08.14, forrás: egriugyek.hu
Mándok: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.08.14, forrás: mandok.hu
Pápa: 43 új eset, 43 igazolt eset, egy a Tevel utcai otthonházban, valamint az erzsébetvárosi óvodához köthetően , időpont: 2020.08.14, forrás: infopapa.hu, papa-ma, infostart.hu
Budapest: 1 új eset, Wizz Air budapesti irodájának egyik alkalmazottja, időpont: 2020.08.12, forrás: 24.hu
Budapest: 4 új eset, Ferencváros férfi vízilabda csapatának 4 tagja, időpont: 2020.08.12, forrás: waterpolo.hu
Pilisborosjenő: 1 új eset, a helyi háziorvos asszisztensének lett pozitív a koronavírus tesztje, időpont: 2020.08.12, forrás: Pilisborosjenő FB
Hidas: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, vélhetően összefüggésben a szomszédos mecseknádasdi esetekkel. , időpont: 2020.08.12, forrás: Hidas FB
Szombathely: 1 új eset, egy 800 fős gyár egyik dolgozója., időpont: 2020.08.12, forrás: vaol.hu
Mándok: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött. , időpont: 2020.08.11, forrás: Mandok.hu
Siófok: 2 új eset, Újabb két koronavírus os beteg a siófoki kórházban, időpont: 2020.08.08, forrás: sonline.hu
Mecseknádasd: 5 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött, egy 5 tagú család, egy fő kórházba került, a többiek tünetmentesek. , időpont: 2020.08.08, forrás: 24.hu
Siófok: 2 új eset, 2 fő a helyi kórházban egy beteg és egy ápoló, több orvos, háziorvos karanténban került, időpont: 2020.08.07, forrás: magyarnarancs.hu
Várpalota: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött külföldről tért haza és észlelte a tüneteket, időpont: 2020.08.07, forrás: Polgármester FB
Esztergom: 2 új eset, 2 igazolt eset az esztergomi Suzuki gyárban, időpont: 2020.08.06, forrás: 24.hu
Sopron: 11 új eset, 11 igazolt koronavírus fertőzött egy családi rendezvény után, időpont: 2020.08.06, forrás: 24.hu
Hajdúszoboszló: 1 új eset, 1 igazolt koronavírusos eset Hajdúszoboszlón, egy idősebb férfi, családi rendezvényen kapta el, időpont: 2020.08.04, forrás: dehir.hu
Nagykőrös: 15 új eset, 15 koronavírusos eset, 12 kontakt és 21 külföldről karanténban, időpont: 2020.08.03, forrás: Önkormányzat Fb
Sárvár: 1 új eset, 1 igazolt eset a korábbi Sárvári esetekhez kapcsolódóan , ugyan ott fertőződött meg, időpont: 2020.08.02, forrás: 24.hu
Sátoraljaújhely: 1 új eset, 1 újabb koronavírus fertőzött, Miskolcon kórházban, időpont: 2020.07.28, forrás: Polgármester FB
Sárvár: 2 új eset, 2 igazolt eset, egy fiatal, aki Sopronban zenélt és a családtagja. , időpont: 2020.07.24, forrás: Sárvár FB
Emőd: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.07.23, forrás: emod.hu
Hajdúböszörmény: 2 új eset, 2 igazolt eset,, időpont: 2020.07.22, forrás: polgármesteri közlés,
Téglás: 1 új eset, legalább 1 igazolt fertőzött. Egy téglási család egy dunántúli családi rendezvényen kapta el a fertőzést. Tüneteik vannak., időpont: 2020.07.21, forrás: Polgármester FB
Sárospatak: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus eset, 55 éves férfi intenzív osztályra került., időpont: 2020.07.20, forrás: boon.hu
Mezőkövesd: 42 új eset, 42 igazolt koronavírus fertőzött egy iskola értekezlethez kapcsolódóan, időpont: 2020.07.20, forrás: boon.hu
Miskolc: 1 új eset, a miskolci Vodafone ügyfélszolgálatán egy diákmunkás, időpont: 2020.07.16, forrás: minap.hu
Nagykőrös: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött egy nagykőrösi csomagolóüzemben, időpont: 2020.07.16, forrás: hiros.hu
Győr: 1 új eset, A győri Audi egyik dolgozója lett koronavírusos, időpont: 2020.07.09, forrás: index.hu
Sátoraljaújhely: 2 új eset, Sátorljaújhelyen két fő fertőződött meg egy táborban (1 magyar, 1 délvidéki), időpont: 2020.07.08, forrás: blikk.hu
Ravazd: 1 új eset, a ravazdi Likipusztán kialakított faházakból álló szálláshelyen 2020. 07. 05-én vasárnap 1 fő ukrán vendégmunkás COVID vírustesztje lett pozitív, 12 személy került karanténba, időpont: 2020.07.08, forrás: Ravazdi Polgármester FB
Tard: 1 új eset, 1 fő igazolt eset, polgármesteri bejelentés, időpont: 2020.07.07, forrás: Tard.hu
Gyöngyös: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.07.06, forrás: gyongyos.hu
Vác: 10 új eset, 10 koronavírus fertőzött a váci kézilabdacsapat játékosa, időpont: 2020.06.30, forrás: 24.hu
Monor : 1 új eset, Dr. Misuth Gábor 2020. március 9-én, otthon vizsgált, majd kórházba utalt betegének koronavírus tesztje tegnap pozitív lett, ezért a vele kontaktusba került háziorvost járványügyi megfigyelésre helyezték a mai naptól március 23-ig., időpont: 2020.06.17, forrás: Monor.hu
Gyömrő: 5 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött és két elhunyt a Harmónia Idősek Falvában, időpont: 2020.05.31, forrás: Signál Tv
Érd : 27 új eset, 27, egy részük a helyi idősotthonban, időpont: 2020.05.28, forrás: 24.hu,
Buják: 10 új eset, 10 igazolt koronavírus fertőzött (emiatt 48-an kerültek karanténba), időpont: 2020.05.27, forrás: Buják Fb
Budaörs: 8 új eset, 6 óvodai és 1 bölcsődei dolgozó, időpont: 2020.05.26, forrás: index.hu
Piliscsaba: 15 új eset, 15 igazolt koronavírus fertőzött (+7), időpont: 2020.05.25, forrás: Polgármesteri videó
Albertirsa: 1 új eset, 1 új eset június 24-én (gyógyult), korábban 6 fő igazolt koronavírus fertőzött, ebből 6 a Bartos szeretetotthonban, ebből 2 már gyógyult, időpont: 2020.05.24, forrás: Polgármester FB Albertirsa Fb , FB2
Tata: 34 új eset, legalább 34 igazolt eset a tatabányai Szent Borbála kórház tatai telephelyén (23 beteg és 11 dolgozó), időpont: 2020.05.22, forrás: Szent Borbála Fb
Tata: 34 új eset, legalább 34 igazolt eset a tatabányai Szent Borbála kórház tatai telephelyén (23 betegt és 11 dolgozó, korábban 4 igazolt koronavírus fertőzött a településen nem világos, hogy ez plusz-e vagy sem), időpont: 2020.05.21, forrás: Szent Borbála Fb
Isaszeg : 1 új eset, 1 igazolt koronavírus ferőzött pozitív PCR teszttel, időpont: 2020.05.18, forrás: Isaszegi Friss
Kistarcsa: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, vélhetően Budapesten kapta el. , időpont: 2020.05.18, forrás: Polgármester Fb
Mezőkövesd: 2 új eset, 2 igazolt NB1-es futbalista lett koronavírusos a mezőkövesdi csapatban, időpont: 2020.05.17, forrás: nb1.hu
Páty: 4 új eset, 4 új koronavírus fertőzött, időpont: 2020.05.16, forrás: Polgármester FB
Tatabánya : 105 új eset, 105 igazolt eset – 46 dolgozó és 58 beteg koronavírus fertőzött lett a Szent Borbála Kórházban, és egy korábban, időpont: 2020.05.16, forrás: 444.hu
Budapest: 6 új eset, 9. kerület, 6 fertőzött május 3-án, időpont: 2020.05.15, forrás: Ferencváros Fb
Zalaegerszeg: 106 új eset, Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben 43 gondozott és 12 gondozó. A Zalaegerszegi Gondozási Központban 38 bentlakó és 13 gondozó esetében mutatták ki a koronavírus-fertőzést, valamint egy pedagógus., időpont: 2020.05.15, forrás: Index.hu
Budapest: 1 új eset, 15. kerület, Ügyeletes óvoda bezárt, mert egyik szülő pozitív volt, időpont: 2020.05.14, forrás: eduline.hu
Budapest: 24 új eset, 10. kerület, 24 egészségügyi dolgozó fertőződött meg a Bajcsy Zsilinszky kórházban (1400 dolgozóból), időpont: 2020.05.14, forrás: hrportal.hu
Perkáta: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, május 7-én azonosították, idősotthonban eü.-i dolgozó, időpont: 2020.05.12, forrás: Perkáta Fb
Budapest: 30 új eset, 13. kerület, Madridi utcai hajléktalanszállón 30 pozitív eset , időpont: 2020.05.11, forrás: 444.hu
Ecser: 1 új eset, egy elhunyt, időpont: 2020.05.10, forrás: Ecser FB
Budapest: 305 új eset, Pesti úti idősek otthona305 ápolónak és betegnek lett pozitív a koronavírus-tesztje (42 elhunyt), időpont: 2020.05.10, forrás: koronavirus.gov.hu
Göd: 7 új eset, 7 igazolt koronavírus fertőzött (+1), időpont: 2020.05.10, forrás: Göd FB
Tokod: 2 új eset, 1 újabb igazolt eset, 9-en vannak karanténban, időpont: 2020.05.08, forrás: Tokod Önkormányzati FB
Budapest: 2 új eset, 1 igazolt fertőzött, egy a Szent János kórházban, időpont: 2020.05.08, forrás: hegyvidekiujsag.hu
Dorog: 5 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött (+4), időpont: 2020.05.07, forrás: dorog.hu
Abony: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, egyikük kórházban, időpont: 2020.05.07, forrás: Abony FB
Budapest: 1 új eset, 22. kerület, 1 eset egyik egy helyi patika dolgozója, időpont: 2020.05.07, forrás: gadorpatika.hu
Tát: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, nem Táton diagnosztizálták, tünet- és panaszmentes, megfigyelés alatt tartják, időpont: 2020.05.07, forrás: tat.hu
Budapest: 1 új eset, 13. kerület, 31 igazolt eset, ISOLA Éjjeli Menedékhelyen egy lakó koronavírus-tesztje lett pozitív, Madridi utcai hajléktalanszállón 30 pozitív eset (+7), időpont: 2020.05.06, forrás: nlc.hu
Tokod: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.05.06, forrás: Tokod Önkormányzat FB
Budapest: 12 új eset, 22. kerület, 11 igazolt eset, 9 gyógyult, két pozitív, 2 halott, időpont: 2020.05.06, forrás: budafokteteny.hu
Budapest: 185 új eset, 11. kerület, 140 eset a Szent Imre kórházban (100 beteg, 40 dolgozó), időpont: 2020.05.06, forrás: ujbuda.hu
Lábatlan: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, akit kórházban ápolnak, időpont: 2020.05.05, forrás: Lábatlan News FB
Budapest: 73 új eset, 6. kerület, 73 igazolt koronavírus fertőzött a Rózsa utcai idősotthonban (53 lakó, 20 dolgozó), időpont: 2020.05.05, forrás: index.hu, origo.hu
Budapest: 14 új eset, Újpest, 14 igazolt (+1) koronavírus fertőzött házi karanténban, időpont: 2020.05.05, forrás: Polgármester
Budapest: 43 új eset, 11.kerület, Kamaraerdei idősotthon (33 lakó és 9 dolgozó), 1 fő a Rupphegyi idősotthonban, időpont: 2020.05.04, forrás: Operatív Törzs
Bicske: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött , időpont: 2020.05.04, forrás: feol.hu
Maglód: 1 új eset, 1 igazolt eset a helyi Auchan pékségének dolgozója, időpont: 2020.05.04, forrás: blikk.hu
Oroszlány: 5 új eset, 5 igazolt koronavírus fertőzött a településen, időpont: 2020.05.03, forrás: oroszlany.hu
Gellénháza: 2 új eset, 2 igazolt pozitív eset, mindkettő gyógyult, időpont: 2020.05.01, forrás: Gellénháza polgármester
Zalalövő: 1 új eset, 1 fő igazolt koronavírus fertőzött, vélhetően eü.-i dolgozó, időpont: 2020.05.01, forrás: Zalalövő Fb
Sárbogárd: 1 új eset, 1 fő igazoltan koronavírus fertőzött, időpont: 2020.05.01, forrás: Polgármester FB
Tata: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.30, forrás: Polgármester Fb
Tata: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött a településen nem világos, hogy ez plusz-e vagy sem, időpont: 2020.04.30, forrás: Polgármester FB
Tata: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött a településen nem világos, hogy ez plusz-e vagy sem, időpont: 2020.04.30, forrás: 2
Budapest: új eset, 1 igazolt eset a a Kútvölgyi úti idősek otthonában, időpont: 2020.04.30, forrás: origo.hu
Gyál: 4 új eset, Összesen 4 eset, ebből 3 gyógyult, egy fő kritikus állapotban, időpont: 2020.04.30, forrás: Polgármester FB
Kondoros: 1 új eset, 1 fő igazolt koronavírusos eset, időpont: 2020.04.30, forrás: koroshircentrum.hu
Zalaszentgrót: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, enyhe tünetekkel, időpont: 2020.04.30, forrás: zaol.hu
Szeged: 31 új eset, 31 dolgozó és lakó fertőződött meg a Csongrád Megyei Napsugár Otthon Szegedi Vakok Otthonában., időpont: 2020.04.29, forrás: szeged.hu
Dunakeszi: 9 új eset, 9 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.29, forrás: Dunakeszi Poszt FB
Szigethalom: 4 új eset, 4 igazolt eset (+1), házi karanténban,, időpont: 2020.04.29, forrás: Település FB
Budapest: 30 új eset, Zugló Olajág Időotthon, 30 fő, 28 beteg, 2 dolgozó, többi negatív, időpont: 2020.04.29, forrás: 444.hu, olajág
Bük: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, , időpont: 2020.04.28, forrás: Trio Tv
Maglód: 4 új eset, 4 igazolt eset és egy gyógyult eset, időpont: 2020.04.28, forrás: Maglód Fb
Cegléd: 2 új eset, 1 helyi lakos igazoltan koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.28, forrás: Polgármester FB
Fadd: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.28, forrás: Fadd.hu
Simontornya: 1 új eset, 1 fő igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.28, forrás: infotamasi.hu
Verőce: 6 új eset, 6 igazolt koronavírus fertőzött egy helyi idősotthonban, időpont: 2020.04.28, forrás: 444.hu
Mezőkövesd: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.27, forrás: Mezőköved Online FB NB1.hu
Zalaegerszeg: 1 új eset, 1 pedagógus és egy egészségügyi dolgozó, időpont: 2020.04.27, forrás: Polgármester Fb
Cegléd: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, Cegléden észlelt, de nem helyi lakos, időpont: 2020.04.27, forrás: Polgármester Fb
Martonvásár: 5 új eset, legalább 5 igazolt koronavírus fertőzött több tünet alapján pozitív, teszt alapján negatív, időpont: 2020.04.27, forrás: Polgármester FB
Bogács: 1 új eset, visszavont eset! Korábban: 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.27, forrás: Bükkaljatv FB
Szirmabesnyő: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, jelenleg tünetmentes, időpont: 2020.04.27, forrás: Szirmabesnyő Fb
Enying: 1 új eset, 1 fő igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.27, forrás: Enying Fb
Kőszeg: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött (mindkettő gyógyult), időpont: 2020.04.26, forrás: Kőszeg FB
Kozármisleny : 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött (a település jelentős részét leteszteli a polgármester), időpont: 2020.04.26, forrás: pecsistop.hu
Pécs: 2 új eset, min 2 fő, pécsváradi, de Pécsen élő focista, korábban: , időpont: 2020.04.24, forrás: szabadpecs.hu
Keszthely: 4 új eset, 4 hatóságilag igazolt fertőzött igazolt eset, időpont: 2020.04.24, forrás: Polgármester
Százhalombatta : 3 új eset, két idős bentlakó és egy dolgozó koronavírustesztje lett pozitív az Idősek Gondozóházában, Százhalombattán, időpont: 2020.04.24, forrás: hirtukor.hu
Budapest: 18 új eset, I. kerület, a hivatali dolgozók közül 18 koronavírusos, időpont: 2020.04.24, forrás: index.hu
Tardos: 1 új eset, 1 személynek lett pozitív a koronavírus tesztje, házi karanténban van, időpont: 2020.04.24, forrás: Tardos Fb
Nagykáta: 1 új eset, 1 eset , időpont: 2020.04.23, forrás: Nagykáta FB
Szécsényfelfalu: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.23, forrás: Település Fb
Pomáz : 5 új eset, 5 igazolt eset (+1 új), időpont: 2020.04.23, forrás: pomaz.hu
Újszilvás: 1 új eset, 1 fő igazoltan fertőzött, enyhe tünetekkel, házi karanténban, időpont: 2020.04.23, forrás: Ceglédipanoráma.hu
Herceghalom: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.23, forrás: herceghalom.hu
Bénye: 3 új eset, 3 fő, időpont: 2020.04.23, forrás: benye.hu
Káloz: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, nem igényel kórházi ellátást, időpont: 2020.04.22, forrás: Község FB
Vajta: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.22, forrás: Vajta FB
Tápiószentmárton: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.22, forrás: Tápiószentmárton Fb.
Ecser: 5 új eset, 5 pozitív koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.21, forrás: ecser.hu
Szabadegyháza: 1 új eset, 1 koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.21, forrás: Polgármester FB
Kismaros: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.21, forrás: kismarosikikiáltó.hu
Ács: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.21, forrás: Ács FB
Kazincbarcika: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.04.21, forrás: kolorline.hu
Inárcs: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, házi karanténban, időpont: 2020.04.21, forrás: Polgármester FB
Eger: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött a egri önkormányzat kezelésében lévő Idősek Berva-völgyi Otthonában, időpont: 2020.04.20, forrás: egriugyek.hu
Eger: 4 új eset, 4 fő helyi idősotthonban, időpont: 2020.04.20, forrás: egriugyek.hu
Vác: 8 új eset, 8 koronavírus fertőzött Vácon, 102-en karanténban, időpont: 2020.04.20, forrás: vaci-naplo.hu
Tapolca: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.20, forrás: Polgármester Fb.
Seregélyes: 1 új eset, min 1 fő, helyi idősotthonban, időpont: 2020.04.20, forrás: index.hu
Csákánydoroszló: 1 új eset, minimum 1 igazolt fertőzött egy helyi idősotthonban, időpont: 2020.04.20, forrás: index.hu
Töltéstava: 1 új eset, minimum 1 igazolt koronavírus fertőzött egy helyi idősotthonban, időpont: 2020.04.20, forrás: index.hu
Sződliget: 1 új eset, minimum 1 igazolt fertőzött, egy idősotthon érintett, időpont: 2020.04.20, forrás: index.hu
Ludas: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.20, forrás: egriugyek.hu
Tököl : 1 új eset, Legalább egy eset egy helyi időotthonban, időpont: 2020.04.20, forrás: index.hu
Budapest: 1 új eset, 15. kerület, 1 fő a nyugdíjasotthon (Erdőkerülő u.) egyik dolgozója, időpont: 2020.04.19, forrás: Intézmény FB
Aba: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött , egészségügyi dolgozó, Székesfehérváron volt elkülönítve, időpont: 2020.04.19, forrás: Aba Fb
Murakeresztúr: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.19, forrás: Polgármester FB
Dunaharaszti: 4 új eset, 4 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.19, forrás: dunaharasztionline.hu
Sándorfalva: 4 új eset, 4 igazolt eset (+2), házi karanténban enyhe tünetekkel, időpont: 2020.04.19, forrás: Önkormányzat FB
Borsodnádasd: 10 új eset, 10 helyi lakos fertőződött meg, időpont: 2020.04.19, forrás: Település FB
Járdánháza: 1 új eset, 1 fő igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.19, forrás: 24.hu
Balaton: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött egyik a borsodnádasdi idősotthon dolgozója, karanténban, időpont: 2020.04.19, forrás: 24.hu
Szikszó: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, aki Miskolcon kórházban ápolnak, időpont: 2020.04.19, forrás: Polgármester FB
Eger: 1 új eset, 1 fő koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: heol.hu
Dunaújváros: 17 új eset, minimum 17 eset, a Dunaújvárosi Acélbikák játékosainak többsége fertőzött, korábban: 8 igazolt eset , időpont: 2020.04.18, forrás: Dunaújvárosi Acélbikák FB
Szokolya: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: Verőce háziorvos
Szendehely: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: Verőce háziorvos
Nógrád: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: Verőce háziorvos
Balaton: 1 új eset, 2 igazolt fertőzött egyik a borsodnádasdi idősotthon dolgozója, karanténban, időpont: 2020.04.18, forrás: Balaton Fb
Tác: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Mezőfalva: 1 új eset, 2 igazolt eset, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Lajoskomárom: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Dég: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Csősz: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Nagylók: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Ercsi: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Nagyvenyim: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Vértesboglár: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Tordas: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Sukoró: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Pákozd: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Etyek: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Besnyő: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Sárszentmihály: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Szabadbattyán: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Sárkeresztes: 12 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Polgárdi: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Nádasladány: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, feol.hu információ, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu
Mezőszilas: 3 új eset, 3 igazolt fertőzött (2 elhunyt) helyi idősotthon ápoltjai, feol cikke törölve, időpont: 2020.04.18, forrás: feol.hu atlatszo.hu,
Székesfehérvár: 51 új eset, 51 igazolt koronavírus fertőzöttről írt a feol.hu később törölte a posztot, időpont: 2020.04.17, forrás: feol.hu
Szolnok: 2 új eset, Több igazolt Szolnokon, időpont: 2020.04.17, forrás: cegledipanorama.hu
Eger: 1 új eset, Bejelentették az első egri fertőzöttet, időpont: 2020.04.17, forrás: heol.hu
Kőszárhegy: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.04.17, forrás: feol.hu
Bodajk: 5 új eset, 5 igazolt eset (konkrét szám a feol.hu cikkében , amit törölt), időpont: 2020.04.17, forrás: Polgármester FB
Bakonycsernye: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.17, forrás: feol.hu
Győr: 6 új eset, 6 igazolt eset a győri Városházán a polgármester és jegyzőn túl, időpont: 2020.04.16, forrás: gyorplusz.hu
Borsodnádasd: 41 új eset, 31 igazolt koronavírus fertőzött a helyi időotthonban 15-en kórházban, időpont: 2020.04.16, forrás: hvg.hu
Zsámbok: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.16, forrás: Község FB
Szentes: 3 új eset, 3 igazolt eset a szentesi kórházban (+1 fő) ebből 2 a nagymágocsi idősotthonból, időpont: 2020.04.16, forrás: szentesimozaik.hu
Pusztaszabolcs: 1 új eset, 1 fő igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.16, forrás: Polgármester FB
Tápiószecső: 2 új eset, 2 fő igazolt koronavírus fertőzött, május közepére gyógyultak, időpont: 2020.04.16, forrás: Község Fb
Kóspallag: 1 új eset, 1 fő, egészségügyi dolgozó (váci kórházban?), hatósági karanténban van. , időpont: 2020.04.16, forrás: Község FB
Hódmezővásárhely: 2 új eset, 2 igazolt eset, egy 15 hónapos kislány és egy 90 éves , időpont: 2020.04.16, forrás: delmagyar.hu
Érd : 67 új eset, 67 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.15, forrás: erdmost
Káloz: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.15, forrás: Település FB
Dabas: 2 új eset, A helyi Zárdakert idősotthon lakójának tesztje lett pozitív, időpont: 2020.04.15, forrás: ATV.hu
Kiskunmajsa: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, időpont: 2020.04.15, forrás: majsa.info
Nagykanizsa: 7 új eset, 7 igazolt eset (+6), hatósági karanténban, időpont: 2020.04.15, forrás: Polgármester FB
Sárszentágota : 3 új eset, 3 pozitív eset, 3 családban, mindhárman egészségügyi dolgozók, időpont: 2020.04.15, forrás: feol.hu
Várpalota: 2 új eset, 2 igazolt eset egy háztartásból - polgármesteri bejelentés, időpont: 2020.04.14, forrás: Polgármester FB , Facebook Polgármester
Dunakeszi: 9 új eset, Egy helyi idősotthonban is van egy pozitív eset. , időpont: 2020.04.14, forrás: index.hu
Balatonalmádi: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.14, forrás: Település FB
Kisnémedi: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, aki a balassagyarmati kórházban elhunyt, időpont: 2020.04.14, forrás: Kisnémedi FB
Balaton: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött a borsodnádasdi idősotthon dolgozója, karanténban, időpont: 2020.04.14, forrás: Balaton FB
Tóalmás: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.14, forrás: toalmas.hu
Balassagyarmat: 3 új eset, 3 igazolt helyi koronavírus fertőzött (+2), időpont: 2020.04.14, forrás: Polgármester FB
Szigetszentmiklós: 6 új eset, 6 igazolt eset (+2), 1 gyógyult,, időpont: 2020.04.13, forrás: Önkormányzat FB oldal
Szécsény: 2 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.12, forrás: Szécsény FB
Szentes: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, helyi lakos, időpont: 2020.04.12, forrás: Polgármester FB
Bekölce: 1 új eset, 1 igazolt eset a borsodnádasdi idősotthon dolgozója, időpont: 2020.04.12, forrás: Polgármester
Diósjenő : 1 új eset, 1 fő, de hivatalos megerősítés nincs, csak polgármesteri jelentés, időpont: 2020.04.12, forrás: diosjeno.hu
Veszprém: 1 új eset, Egy kézilabda-játékos tesztje lett pozitív a csapatból veszprémben, időpont: 2020.04.11, forrás: index.hu
Mohács : 6 új eset, min. 6 igazolt eset, időpont: 2020.04.11, forrás: Mohács FB
Budakeszi: 1 új eset, korábban 1 ismert eset, időpont: 2020.04.11, forrás: Polgármester
Rétság: 1 új eset, 1 igazolt eset, hivatalos helyről polgármester szóbeli tájékoztatása, időpont: 2020.04.11, forrás: Rétság.net
Sárhida: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.04.11, forrás: Község FB
Budapest: 5 új eset, 22. kerület, 5 személy igazoltan fertőzött, 2 kórházban, időpont: 2020.04.11, forrás: Budafok-Tétény FB
Bicske: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.10, forrás: Polgármester Fb
Tököl : 2 új eset, 3 igazolt eset, 1 gyógyult, érintett egy idősotthon is, időpont: 2020.04.10, forrás: Polgármester FB
Sarkad: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.10, forrás: beol.hu
Kistelek: 1 új eset, 1 igazolt koronavírusos eset, időpont: 2020.04.10, forrás: kistelekjaras.hu
Csömör: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.04.10, forrás: Csömörihírek
Csemő: 1 új eset, 1 igazolt eset, házi karanténban, időpont: 2020.04.10, forrás: Polgármester FB
Újhartyán: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.10, forrás: Háziorvos FB
Budapest: 7 új eset, Vázsonyi Vilmos idősek otthona 7 igazolt pozitív eset, egy elhunyt, időpont: 2020.04.10, forrás: index.hu
Siklós: 2 új eset, 2 igazolt fertőzött a polgármester tájékoztatása szerint, házi karanténban, időpont: 2020.04.10, forrás: bama.hu.
Balatonfüred: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, aki meg is gyógyult, időpont: 2020.04.09, forrás: veol.hu
Szombathely: 4 új eset, 4 igazolt eset, időpont: 2020.04.09, forrás: vaol.hu
Mór: 5 új eset, 5 igazolt koronavírusos eset, polgármester beszámolója alapján + feol hír, amit később törölt, időpont: 2020.04.09, forrás: Polgármester FB
Magyarbánhegyes: 2 új eset, 2 igazolt eset, egyik tünetmentes., időpont: 2020.04.09, forrás: Polgármester FB
Kisbér : 2 új eset, 2 igazolt eset (+1 fő), időpont: 2020.04.09, forrás: Polgármester FB
Ócsa: 1 új eset, 1 fő, karanténban van, időpont: 2020.04.09, forrás: Polgármester FB
Kisnána: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.04.09, forrás: Községi FB
Karancslapujtő: 2 új eset, 2 igazolt eset háziorvos jelentése szerint, időpont: 2020.04.09, forrás: Háziorvosi Körzet FB
Zirc: 1 új eset, 1 igazolt eset, otthon karanténban, időpont: 2020.04.09, forrás: zirc.hu
Gyöngyös: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.08, forrás: egriugyek.hu
Kosd: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.07, forrás: Polgármester FB
Encs: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött házi karanténban, időpont: 2020.04.07, forrás: Polgármester Fb.
Eger: 1 új eset, 1 igazolt eset nem Heves megyei lakos, időpont: 2020.04.07, forrás: fuzesihirek.hu
Budai Irgalmasrendi Kórház : 3 új eset, Eger Markóth Kórháztöbb beteg és dolgozó is fertőzött, időpont: 2020.04.07, forrás: index.hu
Acsa: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.07, forrás: Acsa FB
Tiszaújváros: 3 új eset, 3 igazolt fertőzött a MOL tiszaújvárosi telephelyén, időpont: 2020.04.06, forrás: Polgármester Fb
Makád: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, időpont: 2020.04.06, forrás: Makádi polgármester
Kiskunlacháza: 1 új eset, 1 fő, 43 éves, jól van hatósági karanténban otthon., időpont: 2020.04.06, forrás: Polgármester Youtube
Nógrádkövesd: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.04.06, forrás: Önkormányzat FB
Telki: 1 új eset, 1 fő igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.06, forrás: telki.hu
Mohács : 6 új eset, 5 igazolt eset a kórház területén, időpont: 2020.04.05, forrás: Mohács FB
Budapest: 10 új eset, Jahn Ferenc Dél-Pesti kórház 10 igazolt eset (+5), időpont: 2020.04.05, forrás: Kórház FB oldala
Pilis: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.05, forrás: pilis.hu
Szob: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.04, forrás: Polgármester Fb
Pécsvárad: -1 új eset, egy eset (visszavonva), időpont: 2020.04.03, forrás: 2.
Szirmabesenyő: 1 új eset, 1 igazolt beteg, tünetmentes, időpont: 2020.04.03, forrás: Polgármester FB
Sülysáp: 3 új eset, 3 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.03, forrás: sulysap.hu
Békés: 2 új eset, 2 igazolt koronavírus fertőzött házi karanténban, időpont: 2020.04.03, forrás: Polgármester FB
Győr: 1 új eset, A győri polgármester feleése is koronavírusos, időpont: 2020.04.02, forrás: hirtv.hu
Nagykőrös: 2 új eset, Több koronavírus fertőzött, pontos számuk nem ismert, időpont: 2020.04.02, forrás: Polgármester FB
Nagykőrös: 2 új eset, 2 ismert eset, időpont: 2020.04.02, forrás: Polgármesteri videó
Maglód: 1 új eset, 1 igazolt eset Budapesten munkavégzés közben fertőződött meg, időpont: 2020.04.02, forrás: Maglód Fb
Budapest: 1 új eset, Óbuda, 1 igazolt eset, házi karanténban, időpont: 2020.04.02, forrás: index.hu
Pócsmegyer: 1 új eset, 1 igazolt fertőzött személy, kórházban van, időpont: 2020.04.02, forrás: Önkormányzat
Győr: 2 új eset, A polgármester és a jegyző koronavírus tesztje lett pozitív, időpont: 2020.04.01, forrás: Polgármester Fb
Veszprém: 2 új eset, 2 veszprémi kézilabdázó, időpont: 2020.04.01, forrás: index.hu
Paks: 1 új eset, 1 igazolt eset az atomerőmű dolgozója, időpont: 2020.04.01, forrás: life.hu
Sátoraljaújhely: 1 új eset, 1 igazolt koronavírus fertőzött, időpont: 2020.04.01, forrás: Polgármester FB
Páty: 1 új eset, 1 igazolt koronavírusos eset, de a beteg jól van, 3 ingatlan van karanténban, időpont: 2020.04.01, forrás: Polgármester FB
Mende: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.04.01, forrás: Önkormányzat FB.
Őrbottyán : 1 új eset, 1 igazolt fertőzött, jelenleg kórházban kezelik, időpont: 2020.04.01, forrás: Önkormányzat Fb.
Budakalász: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.04.01, forrás: budakalasz.hu
Budapest: 2 új eset, 2 igazolt eset, Kozma Dominik és Horváth Tamás úszók, időpont: 2020.04.01, forrás: nso.hu
Fót: 1 új eset, 1 igazolt eset, Kapás Boglárka úszó, időpont: 2020.04.01, forrás: dunakeszipost.hu
Budapest: 20 új eset, 16 válogatott úszó, köztük, Kozma Dominik és Horváth Tamás úszók pozitív teszttel, időpont: 2020.03.31, forrás: nso.hu
Dabas: 1 új eset, 1 fő, egyik kórházban fertőződött meg, idős beteg, már otthoni karanténban van, időpont: 2020.03.31, forrás: Polgármester Fb
Üllő: 1 új eset, 1 igazolt eset, időpont: 2020.03.31, forrás: ullo.hu
Géderlak: 1 új eset, 1 igazolt eset, helyi képviselő, Kiskunhalasi kórházban, időpont: 2020.03.31, forrás: kalohirek.hu
Jászberény: 1 új eset, 1 igazolt eset, egy 74 éves néni, időpont: 2020.03.31, forrás: Polgármester FB
Nagymágocs: 2 új eset