Keress rá bármely MAGYAR településre, vagy országra!

Search
Generic filters

Nehéz szavakat találni azokra az adatsorokra, amelyek a munkanélküliségi ráta alakulását mutatják. A 2008-as válságnál sokkal rosszabb számok vannak már most számos országban. Van, ahol 70 éves rekordok dőlnek. Van olyan ország ahol az eddigi legnagyobb 1929-33-as válságnál is rosszabb számokat jeleznek előre. Nemzetközi kitekintés.

Egyesült Államok: rosszabb, mint a nagy gazdasági világválság?

Az Amerikai Jegybank, a FED St. Louis-i központja adott ki a napokban egy jelentést. E szerint 2020 második negyedévére 47 millió amerikai veszítheti el a munkáját, ami egészen elképesztő 32%-os munkanélküliségi rátát jelentene. 2020 februárjában a munkanélküliségi arány 3,5% volt az USÁ-ban. Az eddig mért legmagasabb adat a 1929-33-as nagy gazdasági világválság idején volt, ekkor 25%-on tetőzött a munkanélküliség. Ami azt jelenti, hogy ha beválik a Fed előrejelzése, akkor a modern történelem legmagasabb munkanélküliségére kell készülni az Államokban.

Március utolsó két hetében az Egyesült Államokban 10 millió ember töltött ki kérvény munkanélküli segélyre, amihez hasonlóra sem volt példa. A New York Times elemzése szerint ez azt jelenti, hogy már jelenleg is 13% körül van az amerikai munkanélküliségi adat. Összehasonlításképpen a 2008-as válság során 9,6% volt a maximum érték.

More than 6.6 million Americans applied for unemployment benefits last week,;

A hivatalos adatok szerint 701 ezer ember veszítette el a munkáját márciusban az USÁ-ban, azonban ezek a számok a hónap közepi adatokból származnak, és ekkor még nem voltak tömeges lezárások és korlátozások az USÁ-ban, ezekre a hónap utolsó két hetében került sor. A New York Times elemzése szerint a hónap végén a valós szám már 16 millió új munkanélküli lehet.

Norvégia: drámai növekedés

Norvégiában február végén 2,9%-on állt a munkanélküliségi ráta. Április első hetére 15,4%-ra emelkedett ugyan ez az adat. Az adatok hétről-hétre döbbenetes mértékben emelkedtek:

Egy héttel ezelőtt, március 31-én még 14,7 százalékon, március 24-én 10,4 százalékon, február végén pedig 2,9 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Norvégiában az eddig rekord az 1929-33-as nagy gazdasági világválság volt, akkor 10-11% körül volt a munkanélküliség – olvasható az uzlet.hu oldalán.

Svédország: nincs lezárás

Svédország abban különleges, hogy itt nem rendeltek el komoly lezárásokat a koronavírus járvány következtében. Ennek ellenére a svéd kormány 9 százalékos munkanélküliséget vár a 2020-a évre, amilyen magas adat több mint 20 éve nem volt.

A 2021-es évre is magas kilenc százalék körüli értékre számítanak, ami 2022-re mérséklődhet 8,4%-ra.

Kanada: 70 éves rekord?

Hivatalos adatok még nincsenek, de a parlament egyik bizottságánál szereplő jelentés szerint  a február 5,6%-ról 15%-ra emelkedhet a munkanélküliség Kanadában, ez pedig 70 éve nem látott adat lehet.

Justin Trudeau miniszterelnök szerint a holnapi napon lesznek nyilvánosak az adatok: „Ez egy nagyon kemény nap lesz az ország számára” – fogalmazott. Elemzői várakozások szerint 500.000 munkahely veszett el márciusban ezzel a munkanélküliségi adat 7,5%-ra emelkedhetett egyetlen hónapban.

Spanyolország

Spanyolországban márciusban 9,3 százalékkal, több mint 302 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, ami a valaha mért legrosszabb havi adat. A társadalombiztosítási nyilvántartásban szereplők száma mintegy 834 ezerrel csökkent. Ezek az adatok sokkal rosszabbak, mint a 2008-as gazdasági válság idején mért számok – olvasható a napi.hu oldalán

Ausztria: rekordmagas értékek

Ausztriában történelmi csúcsot döntött a munkanélküliség. 4,7 százalékról, 12,2 százalékra emelkedett a szomszédos országban a munkanélküliségi ráta, amelyre a II. világháború óta nem volt példa. Ezzel +193 543 fő került az állástalanok közé. A legjobban sújtott ágazat a szállás és vendéglátás, de erősen érintett az építőipar és a szállítás, raktározás is – olvasható az ORF weboldalán

Nagy-Britannia

A lezárások óta, azaz március 16-tól kezdve 950.000 ember folyamodott kormányzati segítségért, ez tízszerese a normál értéknek. A szakértői becslések szerint a 3,5%-os induló munkanélküliség 4,4%-ra emelkedett egy hónap alatt. Ilyesmire 60 éve nem volt példa, és rengeteg ember van csökkentett fizetés mellett otthon – Írja a Guardian. Egyes szakértők szerint a munkanélküliségi ráta elérheti a 20%-ot isami 6 millió munkanélkülit jelent és több, mint az 1929-es válság idején mért 15%.

Izrael: 4-ről 25%-ra

Izraelben a március eleji 4%-os munkanélküliségi rátáról 25%-ra emelkedett a munkanélküliség ráta. egyetlen hónap alatt 887,283 izraeli folyamadott munkanélküli segélyért a koronavírus járvány következtében. forrás: Xinhuanet hírügynökség

Franciaország: kísérlet a gazdaság megmentésére

Franciaország speciális módon igyekszik megőrizni a munkahelyeket. Az állam vállalja, hogy a fizetések döntő részét kifizeti azoknál a vállaltoknál, ahol y amunkahelyek veszélybe kerültek a járvány miatt. Eddig 337 ezer cég 3,6 millió munkavállalójának fizet már az állam. „Percenként több ezer kérvény érkezik be hozzánk” – nyilatkozta a munkaügyi minisztérium. A lépés azonban nem kockázat nélküli. Kérdés meddig bírja ezt az állam, és a cégek, akiknek a fizetés 20%-át biztosítaniuk kell.

Svájc

Az alpesi országban a februári 2,5%-os munkanélküliségi rátáról 2,9%-ra emelkedett a munkanélküliségi arány. Összesen 17 802 ember  lett munkanélküli a koronavírus járvány nyomán az országban. A svájci munkavállalók negyede, mintegy 1,3 millió ember dolgozik csökkentet munkaidőben – írja a Nasdaq.com

Ausztrália

Hivatalos számadatok nincsenek, a becslések szerint a jelenleg 5,7%-os munkanélküliség 17%-ra emelkedik a második negyedév végére, és év végére 9% körül alakulhat – írj a The Guardian.

Horvátország

Két hét alatt március közepétől március végéig 13 264 új munkanélkülit regisztráltak az országban.

Csehország

Csehországban meglepően kis mértékben 2,2%-ról 3,3%-ra nőtt a munkanélküliség, de ennek oka lehet, hogy a cseh kormány 80%-ban átvállalja a fizetéseket a koronavírus járvány által érintett cégeknél. Az előrejelzések szerint jelentősebb emelkedés áprilisban lesz majd. – írja a G7.hu

Németország

Németországban szinte egyáltalán nem nőtt a munkanélküliek száma március hónapban, szemben a legtöbb országgal. E mögött hasonló intézkedések állnak, mint Franciaországban. A kormányzathoz már 500.000 cég fordult.

Hollandia

Egyelőre nincsenek konkrét számok, csak előrejelzések. Ezek négy forgatókönyvvel számolnak, e szerint a munkanélküliség akár 9,7%-ra is emelkedhet a jelenlegi 3 %-ról. Más forgatókönyvek szerint csak enyhe emelkedés várható.

India: 7-ről 23%-ra

Indiában 2020 januárjában 7,16%-os volt a munkanélküliség ez március közepére már 8,7%-ra emelkedett, majd március utolsó hetére 23,8%-ra – forrás: Bloomberg

Dánia

Március 9.-től március 24-ig 42.847 ember regisztrált munkanélküliként. Ez háromszorosa az előző év azonos időszakához képest – thelocal.dk.

Magyarország: nincs egyelőre adat

Magyarországról egyelőre nincs hivatalos adat. Március 26-án már arról beszéltek a Kormányinfón, hogy 30-40 ezer ember veszítette el a munkáját.

A Google keresési adatai nagyon beszédesek: a munkanélküli és segély szavak keresési forgalma drasztikusan megugrott március közepétől kezdve. A bejelentett kormányzati intézkedések akárcsak más országokban nálunk is mérsékelhetik a járvány hatását, de hogy milyen mértékben az csak a következő hónapokban derül majd ki.

Meddig tarthat a válság?

A választ senki sem tudja biztosan. Az OECD egyik szakértője szerint nem lehet bízni abban, hogy a járvány elmúltával hamar kilábalunk a recesszióból. A járvány okozta bizonytalanság hosszú ideig elhúzódhat és ez a 2008-as válságnál is hosszabb recessziót eredményezhet.

Ugyanerre a következtetésre jutottak a CNN által megkérdezett szakértők is. Több forgatókönyvvel is számolnak, de még az optimista verzió is 6%-os GDP visszaeséssel számol az idei évre.

A The New York Times írása szerint a válság akár több évre is elhúzódhat. Kenneth S. Rogoff, a Harvard egyetem közgazdásza szerint: „Úgy érzem a 2008-as válság csak egy gyenge próba volt az előttünk álló válsághoz képest. Minden azon múlik meddig tart a válság, de ha hosszan, akkor ez lesz minden idők legnagyobb gazdasági válsága.”

Vannak azonban pozitív hangok is. Larry Fink egy nagy befektetési alap vezetője szerint a válság bár kemény, de rövid lesz és utána rengeteg új lehetőség nyílik meg.

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.