Kategória: Koronavírus hírek

  • Koronavírus: a brazil variáns sokkal fertőzőbb mint a brit: 1,7 helyett 2,52

    Koronavírus: a brazil variáns sokkal fertőzőbb mint a brit: 1,7 helyett 2,52

    Egy a napokban megjelent tudományos publikáció szerint a koronavírus brazil variánsa sokkal fertőzőképesebb, mint az eredeti koronavírus, sőt lényegesen fertőzőbb, mint a most hazánkban a harmadik hullámért felelős brit variáns.

    (A cikket nem szakember írta!)

    A brit variánsnál fertőzőbb

    A medrxiv.org egészségügyi publikációkat tartalmazó oldalon megjelent tudományos publikáció szerint a brazil variáns (P.1 vagy  20J/501Y.V3) 2,5-szer fertőzőképesebb, mint a koronavírus eredeti variánsa.

    Forrás: Medrxiv

    A brit variáns esetében a kutatók 1,5-1,7-szer erősebb fertőzőképességről számoltak be, a brazil variáns ezek szerint sokkal fertőzőképesebb még a brit változatnál is. Érdemes megemlíteni, hogy korábbi tanulmányok 1,4-2,2 illetve 2,2-szer magasabb fertőzésképességet számoltak. Bár a számok némileg eltérőek, mindegyik azzal számol, hogy a brazil variáns a britnél fertőzőképesebb.

    A brazil kutatók által jegyzett tanulmány szerint némi jó hír, hogy az újrafertőződési arány viszonylag alacsony 6,4 százalék. Egy másik tanulmány ugyanakkor 25-61%-ra teszi az újrafertőződés esélyét.

    A brazil variáns rendelkezik a N501Y mutációval, amellyel a brit variáns, valamint a E484K mutációval is, amivel a dél-afrikai variáns. A variáns összesen 17 mutációval rendelkezik.

    Manaus és a P.1 variáns

    A P.1 variáns elsőként Manaus városában jelent meg tömegesen. Ezt a várost már a nyári hónapokban egy nagyon súlyos hullám érintette. Akkor becslések szerint a lakosság 78%-a átesett a fertőzésen. 7-8 hónappal később azonban az új variáns egy még súlyosabb hullámot indított el a városban.

    Az új variáns először 2021 január 11-én mutatták ki, de a publikáció szerint a valóságban 2020 novemberében alakulhatott ki. 2020 november és 2021 december között a P.1 variáns szinte az összes többi koronavírus változatot kiszorította és már januárban 73%-ra emelkedett az előfordulási aránya. A lenti ábrán a napi új kórházi esetek száma látható majd alatta két ábrán a P1. variáns gyakorisága. Egyértelműen kirajzolódik, hogy az új variáns elterjedésével ugrásszerűen nőtt a napi új kórházi esetek száma is (Manaus népessége mintegy 2 millió fő).

    Az egyelőre nem világos, hogy a nyári hullámot követően hogyan sújthatta ilyen mértékben a várost a P1. variáns. Egyes feltételezések szerint az átfertőzöttség valójában alacsonyabb volt, mások szerint 7-8 hónap alatt az immunitás veszett el.

    Egész Brazíliában

    Manaus után a P1 variáns egész Braziliában terjedni kezdett, mára pedig kritikus állapotok alakultak ki.

    Az alábbi ábrán látható a brazil kórházak telítettségi állapota az idő előrehaladtával:

    Jól látható, hogy március 15-re szinte az összes tartományban kritikussá vált az állapot. A 27 brazil államból 25-ben az intenzív osztályok 80%-os telítettségen vannak 19 államban pedig 90% felett.

    A P.1 variáns Manaus után más tagállamokban is 1-2 hónap alatt az uralkodó változattá válik.

    Az elmúlt 24 órában 2798 új halálesetet és 84 124 új esetet regisztráltak az országban. Azt azonban nem lehet tudni, hogy az adatszolgáltatás mennyire pontos, mivel nem ismerjük például a tesztelési számokat.

    Noha a brazil adatok ijesztőek el kell mondani, hogy népességarányosan a Közép-Európai adatok így például a magyar, vagy a cseh, szlovák halálozási adatok, vagy az esetszámok rosszabbak.

    A brazil variáns Európában és Magyarországon

    A jó hír az, hogy a brazil variánst egyelőre Magyarországon még nem találták meg, ugyanakkor Romániában már igen, és a legtöbb nyugat-európai országban is.

    A covariants.org adati szerint Belgiumban és Svédországban már nem csak importált esetek vannak, de a variáns esetében megindult a közösségi terjedés is.

    Forrás: Nextstrain

    A korábbi tapasztalatokból kiindulva, talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a brazil variáns hamarosan Európa-szerte aktívan terjedhet és megjelenhet Magyarországon is.

    De az még nagy kérdés, hogy képes lesz-e kiszorítani például a brit variánst, ami például Brazíliában kevésbé volt jelen, mint Európában. Ahogy persze az is, hogy valóban ennyivel fertőzőképesebb-e a P.1 mint a brit variáns és sok a kérdőjel az újrafertőződés körül is. És egyelőre úgy tűnik a oltás hatékony a P1 variánssal szemben is, mégha kissé alacsonyabb hatásfokkal is, mint az eredeti verzióval szemben.

    A brazil variáns: sötétebb szín: helyi terjedés
  • Koronavírus: Pápa, Esztergom és Hajdúszoboszló

    Három rövid gyorshír a hazai koronavírus helyzetről. A mai napon 33 új beteget regisztráltak, utoljára május 23-án volt ennél magasabb adat.

    Koronavírus Pápán

    A fertőzés egyik góca kétség kívül Pápa. A pápai Teveli úti idősotthon egyik dolgozójának lett pozitív a koronavírus tesztje. Egy úgy derült ki, hogy a dolgozó férjét tesztelték koronavírusra, és pozitív lett az eredménye. A kontaktkutatás során derült ki, hogy a felesége, aki az idősotthon dolgozója, szintén pozitív. Bár az idősotthon Pápán van, egyikőjük sem pápai lakos.

    Egy beteg tesztje is pozitív lett, de ő egyelőre tünetmentes, de kórházba szállították elővigyázatosságból.

    Azt nem lehet tudni melyik településen élnek, de a pápai polgármester Áldozó Tamás szerint Pápán kívül a környékbeli településeken 3 pozitív esetet találtak eddig.

    A pápai kórházban is jelentkezett egy személy, akinek pozitív lett a tesztje, a fertőzést vélhetően külföldről hazaérkezett személytől kapta el.

    Az Erzsébetvárosi óvodában egy óvónő tesztje lett pozitív, aki a múlt héten egy értekezleten vett részt. Az azon részvevő óvónőket és dolgozókat karanténba helyezték, ahogy a óvodásokat is.

    Pápán jelenleg 17 igazolt fertőzöttről tud a polgármester, ez a szám tegnap még 6 volt.

    Koronavírus Esztergomban

    Esztergomban is megjelent a koronavírus. A Magyar Suzuki Zrt esztergomi gyárának egyik dolgozója lett pozitív, erről július 21-én értesítették a céget. Ezt követően a cég saját kontaktkutatást és tesztelés végzett és még egy fertőzött dolgozó találtak, több dolgozó, aki kapcsolatban volt a fertőzött személlyel házi karanténba került.

    Koronavírus Hajdúszoboszlón

    És végül Hajdúszoboszlón is találtak egy pozitív esetet. Egy 73 éves idős ember egy baráti találkozón kaphatta el a vírust, azóta nem volt mással kapcsolata.

    A férfi, feleségével együtt házi karanténba került, tünetmentesek – írja a dehir.hu

  • 2583 koronavírus fertőzött és 8 új haláleset, Komárom-Esztergomban a legintenzívebb a növekedés

    2583-ra emelkedett a magyar koronavírus fertőzöttek száma, és sajnos új 8 új haláleset történt az éjszaka folyamán. Egyelőre szerencsére nincs jele a tömeges megbetegedéseknek.

    Újra elérhetővé vált koronavírus térképünk, a fertőzöttek már felkerültek hamarosan a karanténosok is elérhetőek lesznek ismét. Várjuk továbbra is a térképen nem szereplő információkat a szuhiattila7@gmail.com e-mailcímre.

    Komárom-Esztergom megyében a legintenzívebb a növekedés

    A tegnapi naphoz képest Komárom-Esztergom megyében nőtt a legintenzívebb a koronavírus fertőzöttek száma, itt 15 új esetet regisztráltak, amivel még Budapestet is megelőzte az egyik legkisebb megye. az elmúlt 10 napban megnégyszereződött a fertőzöttek száma megyében. az intenzív növekedés vélhetően a tatabányai Szent Borbála kórházban feltárt gócponthoz köthető elsősorban

    A kórházak és az idősotthonok a gócpontok

    Oroszi Beatrix epidemiológus, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai vezetője által tartott előadás szerint az akkori állás szerint (2284 fertőzött):

    • 699 fő, a fertőzöttek 30,6%-a köthető egészségügyi intézményekhez
    • 20 kórházban 34 helyi járvány alakult ki
    • ezekben 433 ápolt és 133 eü-i dolgozó fertőződött meg
    • kórházakon kívül 123 egészségügyi dolgoó fertőződött meg
    • összes eset 22,7 százaléka köthető más zárt közösségekhez, például idősotthonokhoz
    • 14 idősotthonban azonosítottak járványkitörést

    Amerika: a vietnámi háborúhoz hasonló veszteségek

    55 415 halálesetnél jár a koronavírus járvány áldozatainak száma. A vietnámi háború 10 éve alatt 58 220 katona esett el amerikai részről.

    Enyhítések Olaszországban is

    az iskolák Olaszországban szeptemberig zárva tartanak, de május 4-től kezdve újranyithatnak a bárok, éttermek, fodrászatok.

    Hokkaido szigetét újra lezárják

    Hokkaido egyike Japán négy nagy szigetének, mintegy 5,3 millió lakossal. A sziget kormányzója egyike volt azoknak akik elsőként léptek és február 28-án kihirdette a rendkívüli állapotot, és bezáratta az iskolákat is.

    A turizmusban több mint 90%-os visszaesés jött, a három hét alatt cégek tucatjai mentek csődbe. Három héttel később a korlátozásokat feloldották, március 18-án, de ez túl korainak bizonyult. Pár héten belül a járvány újabb hulláma épült fel a szigorítások enyhítése miatt, így a kormányzónak április 14-én újra rendkívüli állapotot kellett hirdetnie.

    Mindez figyelmeztetés lehet: a túl korai enyhítés újabb szigorításokat hozhat.
    Forrás: Time.com

    A svéd-modell kudarc?!

    A tegnapi napon újabb rekordmagas esetszámot regisztráltak Svédországban, egyetlen nap alatt 1885 új koronavírus fertőzöttet találtak és 173 haláleset történt. Svédország lélekszáma kisebb mint Magyarországé.

    A skandináv ország az egyetlen ahol nem rendeltek el jelentős korlátozó intézkedéseket. Részletek svédországi aloldalunkon

    Közel 100.000 új fertőzött egyetlen nap alatt

    99 908 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában világszerte.

    A halottak száma 60%-kal lehet magasabb a hivatalos adatoknál

    Financial Times elemzése szerint a koronavírus haláleseteinek száma 60%-kal lehet magasabb a hivatalos adatoknál. Az újság több országra vonatkozóan megszeretve a teljes halálozási adatokat és ezt hasonlította összes a COVID-19 halálozási adatokkal. Jó látható hogy sok országban extrém módon ugrott meg a halálozás a normális szinthez képest.

  • Koronavírus: 10-15%-kal ugrott meg a munkanélküliség, évtizedes rekordok dőlnek meg – Nemzetközi körkép

    Nehéz szavakat találni azokra az adatsorokra, amelyek a munkanélküliségi ráta alakulását mutatják. A 2008-as válságnál sokkal rosszabb számok vannak már most számos országban. Van, ahol 70 éves rekordok dőlnek. Van olyan ország ahol az eddigi legnagyobb 1929-33-as válságnál is rosszabb számokat jeleznek előre. Nemzetközi kitekintés.

    Egyesült Államok: rosszabb, mint a nagy gazdasági világválság?

    Az Amerikai Jegybank, a FED St. Louis-i központja adott ki a napokban egy jelentést. E szerint 2020 második negyedévére 47 millió amerikai veszítheti el a munkáját, ami egészen elképesztő 32%-os munkanélküliségi rátát jelentene. 2020 februárjában a munkanélküliségi arány 3,5% volt az USÁ-ban. Az eddig mért legmagasabb adat a 1929-33-as nagy gazdasági világválság idején volt, ekkor 25%-on tetőzött a munkanélküliség. Ami azt jelenti, hogy ha beválik a Fed előrejelzése, akkor a modern történelem legmagasabb munkanélküliségére kell készülni az Államokban.

    Március utolsó két hetében az Egyesült Államokban 10 millió ember töltött ki kérvény munkanélküli segélyre, amihez hasonlóra sem volt példa. A New York Times elemzése szerint ez azt jelenti, hogy már jelenleg is 13% körül van az amerikai munkanélküliségi adat. Összehasonlításképpen a 2008-as válság során 9,6% volt a maximum érték.

    More than 6.6 million Americans applied for unemployment benefits last week,;

    A hivatalos adatok szerint 701 ezer ember veszítette el a munkáját márciusban az USÁ-ban, azonban ezek a számok a hónap közepi adatokból származnak, és ekkor még nem voltak tömeges lezárások és korlátozások az USÁ-ban, ezekre a hónap utolsó két hetében került sor. A New York Times elemzése szerint a hónap végén a valós szám már 16 millió új munkanélküli lehet.

    Norvégia: drámai növekedés

    Norvégiában február végén 2,9%-on állt a munkanélküliségi ráta. Április első hetére 15,4%-ra emelkedett ugyan ez az adat. Az adatok hétről-hétre döbbenetes mértékben emelkedtek:

    Egy héttel ezelőtt, március 31-én még 14,7 százalékon, március 24-én 10,4 százalékon, február végén pedig 2,9 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Norvégiában az eddig rekord az 1929-33-as nagy gazdasági világválság volt, akkor 10-11% körül volt a munkanélküliség – olvasható az uzlet.hu oldalán.

    Svédország: nincs lezárás

    Svédország abban különleges, hogy itt nem rendeltek el komoly lezárásokat a koronavírus járvány következtében. Ennek ellenére a svéd kormány 9 százalékos munkanélküliséget vár a 2020-a évre, amilyen magas adat több mint 20 éve nem volt.

    A 2021-es évre is magas kilenc százalék körüli értékre számítanak, ami 2022-re mérséklődhet 8,4%-ra.

    Kanada: 70 éves rekord?

    Hivatalos adatok még nincsenek, de a parlament egyik bizottságánál szereplő jelentés szerint  a február 5,6%-ról 15%-ra emelkedhet a munkanélküliség Kanadában, ez pedig 70 éve nem látott adat lehet.

    Justin Trudeau miniszterelnök szerint a holnapi napon lesznek nyilvánosak az adatok: „Ez egy nagyon kemény nap lesz az ország számára” – fogalmazott. Elemzői várakozások szerint 500.000 munkahely veszett el márciusban ezzel a munkanélküliségi adat 7,5%-ra emelkedhetett egyetlen hónapban.

    Spanyolország

    Spanyolországban márciusban 9,3 százalékkal, több mint 302 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, ami a valaha mért legrosszabb havi adat. A társadalombiztosítási nyilvántartásban szereplők száma mintegy 834 ezerrel csökkent. Ezek az adatok sokkal rosszabbak, mint a 2008-as gazdasági válság idején mért számok – olvasható a napi.hu oldalán

    Ausztria: rekordmagas értékek

    Ausztriában történelmi csúcsot döntött a munkanélküliség. 4,7 százalékról, 12,2 százalékra emelkedett a szomszédos országban a munkanélküliségi ráta, amelyre a II. világháború óta nem volt példa. Ezzel +193 543 fő került az állástalanok közé. A legjobban sújtott ágazat a szállás és vendéglátás, de erősen érintett az építőipar és a szállítás, raktározás is – olvasható az ORF weboldalán

    Nagy-Britannia

    A lezárások óta, azaz március 16-tól kezdve 950.000 ember folyamodott kormányzati segítségért, ez tízszerese a normál értéknek. A szakértői becslések szerint a 3,5%-os induló munkanélküliség 4,4%-ra emelkedett egy hónap alatt. Ilyesmire 60 éve nem volt példa, és rengeteg ember van csökkentett fizetés mellett otthon – Írja a Guardian. Egyes szakértők szerint a munkanélküliségi ráta elérheti a 20%-ot isami 6 millió munkanélkülit jelent és több, mint az 1929-es válság idején mért 15%.

    Izrael: 4-ről 25%-ra

    Izraelben a március eleji 4%-os munkanélküliségi rátáról 25%-ra emelkedett a munkanélküliség ráta. egyetlen hónap alatt 887,283 izraeli folyamadott munkanélküli segélyért a koronavírus járvány következtében. forrás: Xinhuanet hírügynökség

    Franciaország: kísérlet a gazdaság megmentésére

    Franciaország speciális módon igyekszik megőrizni a munkahelyeket. Az állam vállalja, hogy a fizetések döntő részét kifizeti azoknál a vállaltoknál, ahol y amunkahelyek veszélybe kerültek a járvány miatt. Eddig 337 ezer cég 3,6 millió munkavállalójának fizet már az állam. „Percenként több ezer kérvény érkezik be hozzánk” – nyilatkozta a munkaügyi minisztérium. A lépés azonban nem kockázat nélküli. Kérdés meddig bírja ezt az állam, és a cégek, akiknek a fizetés 20%-át biztosítaniuk kell.

    Svájc

    Az alpesi országban a februári 2,5%-os munkanélküliségi rátáról 2,9%-ra emelkedett a munkanélküliségi arány. Összesen 17 802 ember  lett munkanélküli a koronavírus járvány nyomán az országban. A svájci munkavállalók negyede, mintegy 1,3 millió ember dolgozik csökkentet munkaidőben – írja a Nasdaq.com

    Ausztrália

    Hivatalos számadatok nincsenek, a becslések szerint a jelenleg 5,7%-os munkanélküliség 17%-ra emelkedik a második negyedév végére, és év végére 9% körül alakulhat – írj a The Guardian.

    Horvátország

    Két hét alatt március közepétől március végéig 13 264 új munkanélkülit regisztráltak az országban.

    Csehország

    Csehországban meglepően kis mértékben 2,2%-ról 3,3%-ra nőtt a munkanélküliség, de ennek oka lehet, hogy a cseh kormány 80%-ban átvállalja a fizetéseket a koronavírus járvány által érintett cégeknél. Az előrejelzések szerint jelentősebb emelkedés áprilisban lesz majd. – írja a G7.hu

    Németország

    Németországban szinte egyáltalán nem nőtt a munkanélküliek száma március hónapban, szemben a legtöbb országgal. E mögött hasonló intézkedések állnak, mint Franciaországban. A kormányzathoz már 500.000 cég fordult.

    Hollandia

    Egyelőre nincsenek konkrét számok, csak előrejelzések. Ezek négy forgatókönyvvel számolnak, e szerint a munkanélküliség akár 9,7%-ra is emelkedhet a jelenlegi 3 %-ról. Más forgatókönyvek szerint csak enyhe emelkedés várható.

    India: 7-ről 23%-ra

    Indiában 2020 januárjában 7,16%-os volt a munkanélküliség ez március közepére már 8,7%-ra emelkedett, majd március utolsó hetére 23,8%-ra – forrás: Bloomberg

    Dánia

    Március 9.-től március 24-ig 42.847 ember regisztrált munkanélküliként. Ez háromszorosa az előző év azonos időszakához képest – thelocal.dk.

    Magyarország: nincs egyelőre adat

    Magyarországról egyelőre nincs hivatalos adat. Március 26-án már arról beszéltek a Kormányinfón, hogy 30-40 ezer ember veszítette el a munkáját.

    A Google keresési adatai nagyon beszédesek: a munkanélküli és segély szavak keresési forgalma drasztikusan megugrott március közepétől kezdve. A bejelentett kormányzati intézkedések akárcsak más országokban nálunk is mérsékelhetik a járvány hatását, de hogy milyen mértékben az csak a következő hónapokban derül majd ki.

    Meddig tarthat a válság?

    A választ senki sem tudja biztosan. Az OECD egyik szakértője szerint nem lehet bízni abban, hogy a járvány elmúltával hamar kilábalunk a recesszióból. A járvány okozta bizonytalanság hosszú ideig elhúzódhat és ez a 2008-as válságnál is hosszabb recessziót eredményezhet.

    Ugyanerre a következtetésre jutottak a CNN által megkérdezett szakértők is. Több forgatókönyvvel is számolnak, de még az optimista verzió is 6%-os GDP visszaeséssel számol az idei évre.

    A The New York Times írása szerint a válság akár több évre is elhúzódhat. Kenneth S. Rogoff, a Harvard egyetem közgazdásza szerint: „Úgy érzem a 2008-as válság csak egy gyenge próba volt az előttünk álló válsághoz képest. Minden azon múlik meddig tart a válság, de ha hosszan, akkor ez lesz minden idők legnagyobb gazdasági válsága.”

    Vannak azonban pozitív hangok is. Larry Fink egy nagy befektetési alap vezetője szerint a válság bár kemény, de rövid lesz és utána rengeteg új lehetőség nyílik meg.

  • 60 újabb fertőzött, csak Sződligeten 110-en vannak karanténban, Győr polgármestere is koronavírus fertőzött

    Az éjszaka folyamán 585-re nőtt a koronavírus fertőzöttek száma. A plusz 60 eset a második legmagasabb érték. További részletes adatok a koronavírus statisztikai oldalunkon.

    Magyarországi koronavírus térképünket itt találod, ha olyan esetről tudsz, ami nem szerepel rajta írd meg nekem a szuhiattila7@gmail.com címre.

    Koronavírus fertőzött a győri polgármester is

    Ezt önmaga jelentette be a Facebook oldalán:

    “Március 27-én panaszmentes állapotban, egy magán laboratóriumban, önköltségen, magamon is elvégeztettem a koronavírus RT PCR tesztet, amely negatív lett. Tekintettel arra, hogy a negatív teszt is akkor biztos, ha két vizsgálat erősíti meg, ezért március 31-én ismételten elmentem egy kontroll vizsgálatra. Ma este telefonon értesítettek a második vizsgálat eredményéről, amely pozitív eredményt mutat.”

    A tesztelésre azért került sor, mert ahogy korábban megírtuk a győri jegyző koronavírus tesztje pozitív lett.

    A polgármester jelenleg tünetmentes.

    Frissítés: közben a város egyik alpolgármestere Radnóti Ákos is bejelentette, hogy szintén koronavírus fertőzött.

    Frissítés 2: Egy képviselő is bejelentette, hogy pozitív.

    110 ember van karanténban Sződligeten

    Ezt maga polgármester Juhász Béla jelentette be Facebookon. A Polgármester szerint ezek mind hatóság által elrendelt karanténok, ami egy roppan magas szám. Eddig általunk ismerten eddig Tiszaújvárosban volt a legtöbb karanténos, jelenleg 99 fő, de Sződliget lényegesen kisebb település. A legtöbb településen jellemzően 10 alatt, de még a nagyvárosokban is csak 10-30 körüli a hatósági karanténosok száma.

    Saját véleményem az ügy kapcsán: A kiugróan magas szám okát nem tudjuk. Mivel fertőzésről nem számolt be a polgármester elképzelhető, hogy zömében külföldről hazatért magyarokról van szó.(március 27-én még csak 1 fő volt karanténban). A napokban ért haza egy nagyobb konvoj külföldről, lehet ez az oka a megugrásnak. Ugyanakkor elgondolkodtató, ha itt ilyen magas a szám, vajon más településen miért alacsony.

    A polgármester még egy érdekes megjegyzést tesz a posztjában:

    “A titkolózás rombolja a közbizalmat. Akinek ismerőse van kórházakban az tudja, hogy soha ilyen sokan nem hunytak még el kétoldali tüdőgyulladásba. Erről nem vezetnek statisztikát.”

    Ez a jelenleg hatályos jogszabályok alapján már igen kockázatos kijelentés volt. Hasonló kijelentésért a mohácsi polgármestert feljelentették rémhírterjesztésért (lásd a mohácsi polgármester bejelentését itt).

    Azért az ilyen hallomásból szerzett információkat, mégha egy polgármester is közli legalábbis óvatossággal kell kezelni.


    Kisebb a halálozás ahol BCG oltást kaptak az emberek

    A Semmelweiss Egyetem honlapján jelent meg egy írás, amely szerint egy friss tudományos publikáció szerint azokban az országokban ahol kötelező a BCG oltás, ott alacsonyabb a COVID-19, azaz az új koronavírus járvány okozta halálozási arány. Magyarországon 1954 óta kötelező az oltás, Olaszországban például nem. Részletes cikk a semmelweis.hu oldalon.

    cikk még nem került szaklektorálásra.

  • 187-re nőtt az esetek száma: Érd, újabb mohácsi eset, Lajosmizse is az koronavírussal érintett települések listáján

    Az éjszaka folyamán 187-re emelkedett a koronavírus fertőzöttek száma Magyarországon. Ez a tegnapi naphoz képest kisebb növekedés, lásd a grafikonon. Magyarország koronavírus térképe itt.

    Szombathely: 3. igazolt koronavírus fertőzött

    A szombathelyi kórházban diagnosztizáltak egy nőt pozitív eredménnyel, aki egész más okból került kórházba, és több dolgozóval i érintkezett – hallható Nemény András Polgármester videójában.

    “A háziorvosok arról tájékoztattak, hogy az elmúlt napokban nagyon sok olyan ember érkezett a rendelőjükbe, akikről egészen biztosan gondolják, hogy koronavírussal, fertőzéssel érintett”

    Elhalasztják a nyári olimpiát

    Ilyenre még nem volt példa, utoljára 1944-ben maradt el a II. világháború miatt. A terv az, hogy legkésőbb 2021 nyaráig megtartják. Forrás .Standard.co.uk

    Tábori ágyak a Hungexpo területén

    Tábori ágyakkal látják el a Hunegxpo egyik pavilonját. A hírt megerősítette Szántó Gabriella, a Hungexpo kommunikációs igazgatója az index.hu-nak.

    Újabb halálos áldozat: egy fiatalabb nő

    9-re emelkedett a magyarországi halálos áldozatok száma, egy fiatalabb nő hunyt el, aki számos krónikus megbetegedésben: szív- és keringési rendellenességgel küzdött, és anyagcsere-betegségben is szenvedett, mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos – írta az index.hu

    Újabb igazolt település: Miskolc

    Újabb magyar településen jelent meg a koronavírus. A miskolc.hu hivatalos adatai szerint a városban már van egy igazolt koronavírus fertőzött beteg.

    Újabb igazolt település: Kiskunfélegyháza

    Újabb magyar településen jelent meg a koronavírus. Ezúttal Kiskunfélegyházáról jelentett a polgármester egy igazolt esetet. A hírről a kecsup.hu számolt be.

    Fiatal áldozatok – Maradj Otthon!

    Ha még mindig azt hiszed, hogy ez csak influenza. Néhány fiatal áldozata a koronavírusnak:

    Olaszország: katonai kocsik szállítják a holttesteket

    Ha még mindig azt hiszed hogy csak influenza. Olaszországban katonai járművek szállítják el a holttesteket. Forrás: Corrierra dela Serra, Olaszország egyik legnagyobb napilapja:

    DEADLIEST NATION: With 427 deaths in the last 24 hours, the human toll of the coronavirus in Italy has reached 3,405, surpassing China — with new video showing Italian military trucks transporting coffins from the city of Bergamo’s overloaded cemeteries. https://t.co/aB78C8ZcH0 pic.twitter.com/B9k74zzNUa— World News Tonight (@ABCWorldNews) March 19, 2020

    Bergamo: halálozás

    Ha még mindig azt hiszed, hogy ez csak influenza. Az olasz Bergamo település halálozási adatai. Narancssszínű vonal: átlagos halálozás, kék: mostani helyzet.

    Spanyol kórházak

    Ha még mindig azt hiszed, hogy csak influenza.Életkép a spanyol kórházakból:

    Hospital in Spain #corona patients lying on the floor due to overcrowded.
    This is the situation in a developed country, If we dint isolate ourselves you can’t imagine what scary situation would be in India.#StayHomeIndia #JantaCurfew #coronavirusindia #COVIDー19 #COVIDIOTS pic.twitter.com/yzKyaEZ8kk— Shuja (@shuja_2006) March 23, 2020

    Pár nappal ezelőtt még jobb volt a helyzet

    In this video is a hospital in Madrid, Spain where all these people seen have been tested positive of #Coronavirus and are seeking medical help.

    They are more than the number of beds available so some have to sit in chairs and undergo care.

    I hope Africans will be extra careful pic.twitter.com/pmptUVIY8Z— Evans Gyamera-Antwi (Ashes) (@ashesgyamera) March 21, 2020

    Spanyol katonaság: halottak a házakban

    Ha még mindig azt hiszed, hogy csak influenza. A spanyol katonaság házról-házra járva fertőtleníti Spanyolországban a házakat. A spanyol védelmi miniszter elmondta, hogy a katonák több alkalommal is idős embereket találtak az ágyukban holtan. Forrás: BBC.com

    Halottasházzá alakítanak egy jégpályát Madridban

    Ha még mindig azt hiszed, hogy csak influenza. Mivel a krematóriumok és a kórházak már nem tudják a koronavírus áldozatait hová elhelyezni, ezért a madridi jégpalotát halottasházzá alakítják. A jégpálya miatt a hűtés megoldott. “Nem volt más választás” – nyilatkozta a polgármester.

    A hírről az el espanyol számolt be.

    Lajosmizsén is van fertőzött

    Az éjszaka folyamán kaptunk hírt arról, hogy Lajosmizsén is a koronavírussal érintett települések közé tartozik, a település weboldalára került fel hír.

    Mohács: második eset

    szabadpecs.hu járt utána, hogy Mohácson már két igazolt fertőzött beteg van. Az új beteg az első mohácsi fertőzött párja.
    Ennél aggasztóbb hír, hogy a polgármester információi szerint a pár március 14-én egy 70 fős zárt térben tartott születésnapi bulin vett részt (akkor ez még engedélyezve volt). A polgármester információi szerint az összes résztvevő, mintegy 70 fő karanténba került, de nem tesztelték őket.

    Érd: két igazolt eset

    A polgármester bejelentése alapján derült ki, hogy Érden két igazolt koronavírus fertőzött beteg van.

  • Újabb koronavírus esetek Barcstól Százhalombattáig

    Az esti órákban újabb esetekről kaptunk értesítést olvasóinknak köszönhetően. Ha tudsz olyan esetről, ami nem szerepel a koronavírus térképen, írd meg a szuhiattila7@gmail.com címre!

    Barcsi koronavírus fertőzött

    Barcsihirek.hu oldal számolt be arról, hogy Barcson is van már egy igazolt koronavírus fertőzött. A férfi önkéntes karanténban tartózkodott a településen, korábban Ausztriából tért haza.

    A beteg idős édesanyjával élt együtt, és a karantén alatt is igyekeztek elkülönülten élni, mert az édesanyja a veszélyeztetett korcsoportba tartozik. Sajnos a beteg tünetei erősödtek, és igazolták nála a koronavírus fertőzöttséget. A tünetek erősödése miatt a pécsi kórházba szállították. Az édesanyj hatósági karantén alá került.

    Százhalombatta 2 igazolt fertőzött

    Százhalombattán a polgármester egy Facebook bejegyzésben számolt be arról, hogy:

    A hozzám eljuttatott, nem hivatalos, de egybehangzó helyi információk azt látszanak alátámasztani, hogy az elmúlt 24 órában két fő koronavírusos személyt regisztráltak városunkban. Tudomásom szerint ők már kórházban vannak és gyógykezelés alatt állnak.

    A polgármester azt is elmondta azért nem tud hivatalos adatot adni, mert ők, mint településvezetők sem kapnak tájékoztatást arról, hogy van e ismert fertőzött a városban, csak a karanténról, mivel ott kötelező feladat az önkormányzatnak a karanténban lévő ellátása.

    Pannonhalmán is volt koronavírus fertőzött

    Pannonhalmán a polgármester szintén a Facebookon számolt be arról, hogy a településen is egy fő koronavírussal fertőzött személy volt, akit jelenleg már kórházban kezelnek.

    Egy újabb haláleset

    Sajnos az esti órákban egy újabb halálesetet is bejelentettek, egy 80 éves krónikus betegségben is szenvedő férfi hunyt el a koronavírus fertőzésben.

    21 gyógyult eset

    Jó hír viszont, hogy az esti órákra már 21-re emelkedett a gyógyultak száma, akik már elhagyhatták a kórházat.

  • Koronavírus gyerekeknél: A WHO szerint gyerekekre is veszélyes lehet!

    Az esetek hat százaléka lehet súlyos. Noha a gyerekek esetében a koronavírus zömében enyhe tünetekkel jár, a WHO arra figyelmeztet, hogy a csecsemőknél, és az iskolás kor előtt veszélyes is lehet a koronavírus.

    Az eddigi legnagyobb tanulmány gyerekekre

    Pediatrics tudományos folyóiratban megjelent – eddigi legnagyobb gyerekeket vizsgáló tanulmány – új részleteket tárt fel a koronavírus gyerekekre gyakorolt hatásáról.

    A tanulmány szerint, noha a gyermekeknél az új koronavírus zömében enyhe tünetekkel jár, vagy éppen tünetmentesek, egy kis százalékban súlyos esetek is előfordulnak – olvasható a NewYork Times cikkében.

    A kutatók 2143 esetet vizsgáltak meg, mind 18 évesnél fiatalabb gyermek volt. Az esetek felében a tünetek enyhék voltak: ilyen volt a láz, a köhögés, a fáradtság, olykor hányás vagy hasmenés.

    Az esetek 39 százalékában a tünetek közepesen súlyosak voltak. Ide tartozott a tüdőgyulladás, vagy CT-vel kimutatott tüdőprobléma. Ezeknél az eseteknél azonban nem jelentkezett légzési nehézség.

    Az esetek 4 százaléka volt teljesen tünetmentes.

    Az esetek 6%-a súlyos a gyermekeknél is

    A vizsgálat szerint azonban 125 gyermeknél – ez az összes vizsgált eset mintegy 6 százaléka – nagyon súlyos betegség alakult ki és egy 14 éves fiú igazoltan meghalt a koronavírus fertőzésben.

    Tizennégy esetet a kutatók „kritikusnak” jelöltek, ami azt jelenti, hogy a beteg a szerve, vagy légzésmegállás határán volt.

    A maradék 110 esetet a kutatók „súlyosnak” jelöltek, ami azt jelenti, hogy nagyon súlyos légzési problémák jelentkeztek.

    Dr. Srinivas Murthy, a kutatás egyik részvevője a Brit Kolumbai Egyetemről úgy összegezte az eredményeket, hogy a kórházaknak fel kell készülniük a gyermekkorú betegekre is, mert az eredményeik alapján egyáltalán nem zárhatóak ki ilyen esetek sem.

    A 125 gyermek közül, akik súlyosan, vagy kritikusan betegedtek meg 60 százalékuk 6 évnél fiatalabb volt és jelentős volt a 12 hónaposnál fiatalabb csecsemők aránya is.

    Dr. Andrea Cruz professzor szerint a fiatalabb korú gyermekeknél az immunrendszer még fejletleneb és ez indokolhatja ezeket a számokat: „mivel ők még fiatalabb koruk miatt még nem voltak kitéve vírusoknak, ezért az immunválaszuk is kevésbé hatékony”.

    A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a gyermekek körében jellemzően alacsonyabb a vírusfertőzés gyakorisága, mint a felnőttek esetében. Ezzel kapcsolatban több teória is van. egyik szerint a gyermekek tüdeje egészségesebb állapotban van, mint a felnőtteké. Mások szerint éppen a gyengébb immunrendszernek köszönhetik védettségüket. Mivel sok felnőtt esetében éppen a túlzott immunreakció okoz súlyos tüneteket.

    WHO: a gyerekekre is veszélyes a koronavírus!

    A WHO március 18-án megtartott sajtótájékoztatóján erre a tanulmányra hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus a gyermekekre is veszélyes lehet.

    Dr. Maria Van Kerkhove elmondta, hogy „Fel kell készülni arra, hogy gyermekeknél is jelentkezhetnek súlyos tünetek.”

    https://platform.twitter.com/embed/Tweet.html?dnt=false&embedId=twitter-widget-0&frame=false&hideCard=false&hideThread=false&id=1240543312840359936&lang=hu&origin=http%3A%2F%2Fpandemia.hu%2Fkoronavirus-gyerekeknel-a-who-szerint-gyerekekre-is-veszelyes-lehet%2F&theme=light&widgetsVersion=e1ffbdb%3A1614796141937&width=550px

    CNBC által megszólított szakértők azonban kiemelték, hogy az új eredmények dacára az új koronavírus súlyossága a kor előrehaladtával növekszik és a gyermekeknél zömében enyhe tünetek jelentkeznek.

  • Olaszország: a fertőzöttek 55%-a került kórházba – Koronavírus hírek – 03.09

    Új: magyar koronavírus térkép

    Elkészült új 15 percenként frissített magyar koronavírus térképünk.

    Spanyolországban közel megduplázódott az esetszám egy nap alatt

    Spanyolországban vasárnap még csak 589 esetről volt hír, ma pedig már 999 esetről tudnak. 24 óra alatt majdnem megduplázódott az esetszám, és különösen érintett Madrid környéke. A spanyol kormány jelezte, hogy a járvány növekedése miatt drasztikus lépésekhez fog folyamodni.

    Forrás: Bloomberg

    “A háború kitört”

    Tegnap már beszámoltam a bergamoi olasz orvos Facebook bejegyzéséről. Ma már az index is ír róla. Kötelező elolvasni, ha tudni akarod milyen amikor egy országot elér a koronavírus járvány.

    Angol professzor: 600.000 brit áldozat is lehet

    Dr. Jimmy Whitworth professzor a London School of Hygiene & Tropical Medicine  szakértője egy rádióbeszélgetésen beszélt arról, hogy véleménye szerint a brit népesség harmada-fele fertőződhet meg az új koronavírussal. Ez alapján nagyjából 6 millió brit kerülhetne kórházba. A halálozás elérheti a 300-600 ezer embert is.

    Megjegyzés: Nem ez az első hasonló nagyságrendű kijelentés Nagy-Britanniából, de azért ne vegyük ezeket a szakértő becsléseket biztosra. A vírus teljesen ismeretlen és vannak biztató jelek is, például a Dél-Koreai esetszám csökkenés az elmúlt napokban

    Forrás: lbc.co.uk

    Irán: 70 ezer foglyot engedtek szabadon

    Iránban most jelentették be, hogy a koronavírus járvány megfékezése érdekében 70 ezer foglyot engedtek szabadon. A börtönök Kínában is melegágyai voltak a járványnak.

    Forrás: Iran International English

    Olasz orvosok: készülj Európa!

    Olasz orvosok levelet írtak az Európai Intenzív Ellátási Társaság tagjainak és arra figyelmeztetnek, hogy Európa “készüljön fel” arra, ami vár rá,

    Professzor Maurizio Cecconi, Professzor Antonio Pesenti és Professzor Giacomo Grasselli által jegyzett levél arra figyelmeztet, hogy az összes pozitív eset 10%-a az intenzív ellátásra kerül. Arról írnak, hogy nagyon sok beteg kerül az intenzív osztályra tüdőproblémákkal és lélegeztetőgépet igényelnek az életben maradásukhoz. Arról beszélnek, az intenzív ellátást lehetővé tevő ágyak számát növelni kell és minden kórház álljon készen a betegek fogadására.

    Giuseppe Nattino a Lecce-i kórház intenzív orvos arról beszélt, hogy a fiatalabb korosztályt is érinti a járvány 46-83 éves korig vannak betegek az intenzív osztályán, zömében olyanok akiknek nincs más betegségük. “Az elmúlt napokban egyre több a fiatal beteg, mintha az ő szervezetük is kezdene kimerülni”.

    Forrás: independent.co.uk

    2008 óta nem látott zuhanásban a tőzsdék

    A Guardian összesítése szerint a londoni FTSE 100 közel9%-os zuhanással kezdett. A német Day 7,5%-os, a francia Cac 7,6%-os, a spanyol Ibex 7%-os, míg az olasz FTSE Mib 10%-os zuhanással kezdett. A legnagyobb vesztesek az olajpiaci részvények és a turizmussal foglalkozó cégek részvényei. Itt 14-18%-os zuhanások is előfordulnak. az olaj ára 20%-kal esett.

    Hasonló zuhanásra 2008 óta nem került sor.

    Forrás: Guardian

    Albánia: iskolabezárás

    Albániában a következő 2 hétre az ország összes iskoláját bezárják, a vírus megfékezése érdekében.

    Forrás: guardian

    Nyolc halott az olasz börtönlázadásokban

    Eddig már nyolc ember hallt meg az olasz börtönlázadásokban, amely a koronavíus járvány miatt tört ki. Ha fogvatartott a modenai börtönben hallt meg Veronában és Alessandriában két fogvatartott halt meg. Palermo egyik börtönében kitörési kísérlet volt, amit a készenléti rendőrség blokkolt, a másik városi börtönben is tiltakozások voltak.
    Foggia börtönéből sikeres volt a kitörés, de később a rendőrség sikeresen elfogta a szökött rabokat.

    Forrás: repubblica.it

    Kutató: a népesség 20-60% fertőződhet meg

    Marc Lipstich a Harvard kutatója egy koreai lapnak adott interjúban elmondta, hogy továbbra is úgy véli, hogy a Föld felnőtt népességének 20-60% kapja majd el a koronavírus fertőzést, de lesznek tünetmentes esetek is. A tünetekkel bíró betegek 1-2! fog meghalni.

    Forrás: koreaherald

    Franciaország: a parlament 7 tagja fertőzött

    Franciaországban a nemzetgyűlés 7 tagja koronavírus fertőzött, ebből két személyt már kórházban kezelnek.

    Forrás: NST.com

    239 eset Spanyolországban

    A mai napon a legnagyobb ugrást az új esetszámban Spanyolország tette a déli órákig. Itt 239 új esetet regisztráltak. Németországban 111 új esetet jelentettek a mai napig (összesen 1112). Belgiumban 39 esetet jelentettek eddig.

    Dél-Koreában viszont ismét jelentősen esett az új esetszám, itt csak 169 új esetet jelentettek a mai napon, ez mindenképpen jó hír.

    Irán 595 új esetet jelentett valamint 43 halálesetet, itt is csökken az új esetek száma.

    Indonéziában 13, Malajziában 18, a Fülöp-szigeteken 10 esetet jelentettek, ezekben az országokban ismét nő az esetszám.

    Forrás: BNONews

    Magyarországi lépések

    Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt.

    Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy biztosítsák a koronavírus-fertőzés gyanúja miatti kórházba szállításokat – mondta a szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

    Forrás: koronavirus.gov.hu

    A Portugál elnök karanténban, más politikusok mellett

    Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök önkéntes karanténba vonult és lemondta az összes programját. Az elnök jelenleg tünetmentes, de a környezetében valakit pozitív eredménnyel diagnosztizáltak.

    Tegnap jelentette be az olasz Piemont tartomány elnöke is, hogy szintén karanténba vonul ( korábban hasonló döntésre kényszerült a Lombard tartomány elnöke is.).

    Pozitív lett a koronavírus tesztje az olasz vezérkari főnöknek is és NicolaZingaretti-nek az egyik olasz kormánypárt elnökének is.

    Amerikában Paul Gossar és Ted Cruz kongresszusi képviselők is karanténban vonultak, miután érintkeztek koronavírus fertőzött személyekkel. Ted Cruz korábban amerikai elnökjelölt is volt.

    Forrás: Republica.it, NyTimes.com

    Olaszország: új rekord

    Olaszország a tegnap esti órákban 1492 új esetet és 133 új halálesetet jelentett. Összesen 6387 fertőzöttről tudnak. 3557 került kórházba a tünetek miatt, ami egészen elképesztő 55%-os arányt jelent. 650 ember van intenzív osztályon, ez 10%-os arány. 366 ember halt meg eddig a járványban, ez 5,7%-os halálozási arány. 622 ember gyógyult fel eddig.
    A lombardiai orvosok 10% kapta el eddig a fertőzést. Csak Veneto tartományban már 450 egészségügyi dolgozó van karanténban.

    A legelső olasz beteg egy amatőr focista, maratonfutó, még mindig súlyos állapotban van az intenzív osztályon.

    Olaszországban 18 nappal ezelőtt 3 betegről tudtak.

    Tegnap azt nyilatkozta a lombard intenzív ellátás vezetője, hogy egy lépésre van a rendszer az összeomlástól.

    Forrás: Salute.it

    Szaúd-Arábia: egy tartomány karanténban

    Szaúd-Arábiában Qatif tartományt vesztegzár alá helyezték. A rendelkezés nagyjából 120 ezer embert érint. Bejelentették azt is, hogy a királyságban az összes iskolát és egyetemet zárva tartják a koronavírus járvány miatt.

    Forrás: Aljazeera

    Még szigorúbb intézkedések Olaszországban

    A vasárnap reggeli vesztegzár kihirdetése után az esti órákban új intézkedéseket hozott az olasz kormány:

    • autósztrádákon, vasútállomásokon és repülőtereken is ellenőrizni fogják a rendkívüli egészségügyi készültség alá vont észak-olaszországi térségekből ki- és belépni akaró személyeket
    • kizárólag egészségügyi vagy halaszthatatlan munkaügyben hagyható el a térség, ezt írásban kell igazolni.

    Lázadás tört ki több olasz börtönben is

    Több olasz börtönben is lázadás tört ki a koronavírus-járvány kapcsán. A lázadások egyik oka az volt, hogy a hatóság látogatási tilalmat rendelt el, a másik, hogy a rabok fokozottabb egészségügyi ellenőrzést követeltek. A Modenában kitört lázadásban egy rab életét vesztette. Paviában pedig a börtönőröket ejtették túszul, és vasárnap este speciális erők rohamozták meg a börtönt. További lázadások voltak Naples Poggioreale, Frosinone és Alexandria börtöneiben több börtönőr is megsérült.

    Mai esetek – folyamatosan frissítve

    Napi új koronavírusos esetek

    Félóránként frissülő adatokkal!

    • 02:30 – 2 új eset, helyszín: Egyesült-Államok
    • 02:25 – 6 új eset, helyszín: Egyesült-Államok
    • 01:35 – Első koronavírus fertőzés , helyszín:
    • 01:20 – Első koronavírus fertőzés , helyszín:
    • 01:10 – 35 új eset és 1 új haláleset, helyszín: Dél-Korea
    • 01:00 – 2 új eset Kínában Hubei tartományon kívül.
    • 01:00 – 17 új eset és 17 új haláleset, helyszín: Kína
    • 00:59 – 1 új eset, helyszín: Egyesült-Államok
    • 00:55 – 1 új halálozás, helyszín: Egyesült-Államok
    • 00:36 – 1 új eset, helyszín: Egyesült-Államok
    • 00:27 – 2 új eset, helyszín: Egyesült-Államok
  • Egy lépésre az összeomlástól a Lombard egészségügyi rendszer – Koronavírus hírek – 03.08

    Lombard egészségügyi rendszer: egy lépésre az összeomlástól

    Antonio Pesenti a Lombard Régió intenzív ellátásért felelős vezetője arról beszélt, hogy “március 26-ra 18.000 ellátottjuk lehet, ezek közül 3000-en igényelnek majd lélegeztető rendszereket. Az egyik legjobb egészségügyi rendszer a lombardiai és ez a rendszer egy lépésre van az összeomlástól. 

    Ha tudni akarod milyen drámai a helyzet az olasz egészségügyi rendszerben, ajánlom a bergamoi kórházban dolgozó egyik orvos személyes beszámolóját, ami a Facebookon indult és terjed.

    Leríja, hogy milyen kétségekkel figyelte az előkészületeket és nem igazán hitt abban, hogy mi vár rájuk. Aztán bekövetkezett:” Szó szerint háború folyik, éjjel nappal megszakítatlanul zajlik a csata”. Majd leírja, hogy szó sincs influenzáról. Jönnek be az emberek , otthon várnak amíg csak lázasak, majd amikor már nem kapnak elég levegőt bejönnek a kórházba és telnek meg egymás után a kórtermek. És jönnek a tesztek egymás után: pozitív, pozitív, pozitív. Az orvosok kimerültek és nincs váltás, nincs több urológus, vagy ortopéd orvos, együtt dolgozunk, és látom a nővérek szemében a könnyet, amikor újra elveszítünk egy beteget.

    A teljes olasz szöveg angol nyersfordítása itt olvasható.

    Mindeközben Németországban arról beszéltek, hogy a német a legjobb egészségügyi rendszer 28 ezer lélegeztetőgéppel vannak ellátva és ha COVID19 fertőzött vagy akkor a legjobb hely számodra Németország.

    Eközben 151 új esetet jelentettek csak a mai napon Németországban.

    Forrás: Corriera

    Németország: rendezvénytilalom

    Németország betilt minden 1000 főnél nagyobb rendezvényt a koronavírus járvány miatt. Ezt az egészségügyi miniszter Jens Spahn jelentette be. A cél” a járvány terjedésének lassítása, annak érdekében, hogy kisebb nyomás legyen az egészségügyi rendszeren”.

    Forrás: Disclose.tv

    Egészségügyi vészhelyzet

    A Fülöp-szigeteken egészségügyi veszélyhelyzete rendeltek el, miután megjelent a koronavírus helyi terjedése a közösségben.

    Az Amerikai Egyesült Államokban az alábbi helyeken van rendkívüli állapot elrendelve:

    • Pennsylvania
    • Washington
    • New York
    • California
    • Maryland
    • Kentucky
    • Indiana
    • Florida
    • Utah

    Ilyen esetben felállíthatók katonai ellenőrzőpontok, vagyont lehet lefoglalni, illetve vesztegzár is elrendelhető szükség esetén.

    Néhány fontosabb adat a mai napról

    • Spanyolországban 96 új esetet jelentettek és 2 halálesetet.
    • 64 új eset az Egyesült Királyságból.
    • 42 eset Svédországból
    • 68 eset Svájcból és 1 haláleset
    • 77 eset Hollandiából

    További számadatok a lenti bejegyzésben, félóránként frissítve.

    Mai jó hír: 272 új eset Dél-Koreában

    Dél-Koreából az elmúlt napok adatai után jelentős visszaesés történt, és csak 272 új esetet jelentettek az országból. Korábban 5-700 új eset volt naponta.

    Iránból 749 új eset és 49 halálesetről érkezett jelentés, ami kb 500-zal kevesebb mint a tegnapi napon.

    Egyelőre nem lehet tudni, hogy a járvány mérséklődése vagy más okok eredményezik az új esetszámok visszaesését.

    Forrás: BNONews

    Már hét magyar fertőzött van.

    A 6. fertőzött egy 22 éves iráni férfi, a SE Egészségtudományi Kar hallgatója, aki a Magyarországon elsőként diagnosztizált iráni gyógyszerészhallgatóval együtt egy születésnapi partin vett részt február 28-án. Az ő esetében már az első laboratóriumi vizsgálat pozitívnak bizonyult.

    A 7. beteg annak a brit férfinak az 59 éves magyar felesége, aki Milánóban fertőződött meg és jelenleg a debreceni Kenézy Gyula Kórházban részesül kórházi ellátásban. A nőbetegnél csak a 2. laboratóriumi vizsgálat igazolta az új koronavírus okozta fertőzést.

    Forrás: gov.hu

    Olaszországban 16 millió ember került vesztegzár alá

    Részletes cikkünk itt olvasható.