Nem vagyok szakember, és az itt leírtak csupán a magánvéleményem.
Mikor tetőzhet a koronavírus járvány Magyarországon és mikor szűnhetnek meg a korlátozások?
Nincs jó hírem, messze még a vége. A járvány elején tartunk.
Viharba kerültünk!
Képzeld azt, hogy egy csónakban evezel, amikor kitör a vihar (ez a járvány) ami elsodor az óceán közepére. A csónak léket kapott, de szerencsére van nálad egy vödör, így van mivel kimeregetned a vizet. De ezzel még nem menekültél meg, újra partot kell érned.
A mostani helyzetben a vödör szerepét a lezárások, korlátozások, maszkok jelentik. De talán elég világos, hogy ezek nem vetnek véget a járványnak, ahogy a víz meregetése sem visz közelebb a szárazföldhöz. Ez csak ahhoz kell, hogy az azonnali drasztikus hatást elkerüljük. De ezzel nem vetünk véget a járványnak.
Azok az intézkedések, amelyek most megnehezítik az életünket, nem szüntetik meg a járványt. Csak ideiglenes megoldást jelentenek. És még mindig nem világos mi lesz a végleges megoldás.
Senki sem állította meg a járvány
Azok az országok, köztük, Szingapúr, Tajvan, vagy Dél-Korea amelyek látszólag sikerrel fékezték meg a járványt közel sem arattak győzelmet. Nagyon szigorú lépésekkel, tesztelésekkel és esetkövetésekkel, iskolabezárásokkal sikerült a járvány első nagy hullámát tompítaniuk. Kimerték a vizet, de nem érték el a szárazföldet. A járvány tovább terjed, még ha nem is olyan intenzíven, mint mondjuk Olaszországban.
De ha megnézzük a Hongkong-i esetszám-alakulást, vagy a dél-koreait jól látható: szó sincs a járvány végéről, egyszerűen csak a logaritmikus növekedés mérséklődött, de naponta 100-nál is több új esetet regisztrálnak, és ezek csak a regisztrált esetek.
Ezeknek az eredményeknek azonban nagyon drámai gazdasági és társadalmi kárai vannak. És nem tarthatóak fenn túl sokáig. Ahogy a fejlett világ többi országában sem.
A spanyolnátha tapasztalatai
Ráadásul a vírusok nem emlékeznek. Nem érdekli őket, hogy milyen eredményesen fékeztük meg az első hullámot. Amint a korlátozásokat elkezdjük feloldani, a vírus újra gyorsabb ütemben tud terjedni.
1918-ban volt a modern világ legkomolyabb járványa az un. spanyolnátha, amelyet az influenza egyik törzse okozott. A legóvatosabb becslések szerint is mintegy 50 millió ember életét követelte a járvány. Abban az időben szintén több város próbálkozott nagyon szigorú intézkedésekkel megakadályozni a járvány terjedését: iskola és templombezárások, nyilvános gyülekezések megtiltása – talán ismerősek ezek a lépések.
Első megközelítésben a lépések eredményesek is voltak. A járvány első nagy hullámát sikerült is mérsékelni, és a halálozások csúcsértéke 50%-kal volt alacsonyabb, mint azokban a városokban, ahol nem voltak ilyen szigorú intézkedések. De a siker csak látszólagos volt.
A járvány a „védett” városokban is jelen volt, és hosszabb ideig szedte áldozatait. Nem egy nagy hullám volt, hanem egy laposabb, de hosszan elnyúló járvány.
St. Louis: korlátozó intézkedése: hosszan elnyúló járvány, Philadephia: egy hullám, gyors lefutás
Összességében az esetszámok nagyjából 20%-kal voltak alacsonyabbak a „védett” városokban, de a halálozások számában nem volt igazán kimutatható eltérés.
A járvány visszatér
A korlátozó intézkedések tehát akkor és most is képesek mérsékelni az első hullám drámai hatását, de amint ezek az intézkedések enyhülnek, a járvány visszatér.
A spanyolnátha járvány három hulláma
Fölöslegesek tehát ezek az intézkedések?! Nem, szó sincs róla. Ezek az intézkedések életmentőek. Látjuk mi történt Olaszországban, ahol túl későn vezették be a korlátozásokat: túlterhelt egészségügy, kevés intenzív ágy, a végsőkig kimerült egészségügyi dolgozók. Elemi érdekünk tehát az intézkedésekkel ellaposítani a járvány első hullámának a csúcsát.
De ezzel nem oldjuk meg magát a járványt, nem érjük el a szárazföldet.
Mi legyen hosszabb távon?
Igazából nem tudjuk, hogyan lehet kezelni a járványt hosszabb távon.
Az első megoldás, hogy megszüntetjük a korlátozó intézkedéseket és a járvány végigsöpör a népességen. Ez azonban összeroppantaná az egészségügyet és elkerülhető haláleseteket hozna magával. Ugyanakkor elérnénk vele a partot, mert a népesség nagy része – már aki életben marad – immunissá válna a koronavírusra. Ezt nevezzük nyájimmunitásnak és nyilván egy vállalhatatlan utat jelent.
A másik út, hogy fenntartjuk a korlátozó intézkedéseket, egészen addig, amíg el nem készül az oltóanyag, így a vírus csak nagyon lassan tud terjedni. A probléma ezzel az, hogy az oltóanyagra lehet még több mint egy évet várnunk kell. Nem tudjuk mikorra készülhet el, és még onnan is hosszú idő mire a népesség jelentős része beoltásra kerül.
A harmadik út, hogy fokozatosan lazítunk a korlátozó intézkedéseken és nagyon komoly esetkövetést és tesztelést alkalmazunk. ennek eredményeképpen lokálisan kitörnek ugyan újabb járványgócok, de ezek gyors reagálással kezelhetőek, nem roppantják össze az egészségügyet és közben a népesség egyre nagyobb része szerez immunitást. ez az út nem egyszerű és kockázatos. Ha nem sikerül kontrol alatt tartani a kitöréseket, akkor könnyen ismét az összeroppanó egészségügy utcájába lépünk.
A negyedik út egy nagyon kemény kontroll, nagyon komoly teszteléssel és esetkövetéssel egybekötve. Aki látta Kínában a behegesztett ajtókat annak lehet róla elképzelése.
A demokratikusabb útja Szingapúr és Dél-Korea, de látható, hogy maradéktalanul itt sem sikerült kontrollálni a járványt, ráadásul a külföldi esetimportálások lehetetlenné teszik a teljes esetkövetést.
Hogy melyik út az ideális és a követendő?
Igazából nem lehet megmondani. Vélhetően az egyes stratégiák keverékének az alkalmazására kerül majd sor.
Két dolog vethet véget a járványnak
A járvány két esetben szűnhet meg.
Az első eset az oltóanyag kifejlesztése. Kérdés, hogy a gazdaság és nyomában a társadalom képes-e hosszú hónapokat lezárás alatt tölteni. A válasz vélhetően az, hogy nem. Az egekbe szökő munkanélküliség (az USÁ-ban egy hét alatt 3 millió új munkanélküli) és a nyomában járó recesszió olyan mértéket ölthetne egy hosszú hónapokig tartó lezárás során, amit vélhetően egyetlen társadalom sem bírna ki.
A második eset az immunitás. Egy fertőzött nagyjából három embert képes megfertőzni. Ez azt jelenti, hogy ha a lakosság kétharmada immunissá válna (azaz fertőződne), azzal a járvány nagyjából véget érne, sőt már kisebb immunitás mellett is radikálisan csökkenne a terjedés üteme.
Amit meg kell értenünk: amiben vagyunk az nem a járvány közepe. A járvány legelején járunk. A vihar az óceán közepére sodort és most vadul merjük ki a vizet a csónakunkból.
De amikorra kimertük a vizet, és túljutottunk az első hullámon, még mindig az óceán közepén leszünk.
Persze bízhatunk az értünk küldött mentőcsapatokban, azaz az idő előtt kifejlesztett oltóanyagban, de erre nem lehet alapozni.
Vélhetően idővel az intézkedések enyhülnek majd, a gazdaság megköveteli ezt. Erősödik a lakosság immunitása, de az újabb és újabb esetek részei lesznek a mindennapjainknak, ahogy a halálesetek is. (De megijedni sem kell, a járvány halálozási arány nem 10% ahogy most tűnik, hanem sokkal alacsonyabb – erről majd később). A kockázat részévé válik a hétköznapjainknak.
A járvány tehát velünk maradhat, nem csak hetekig és valószínűleg nem is csupán egy-két hónapig, hanem vélhetően sokkal hosszabb időre. Reméljük jövő ilyenkorra már túl leszünk a nehezén, és megpillantjuk a szárazföldet.
Nem vagyok szakember, és az itt leírtak csupán a magánvéleményem.
Válaszolj