Anglia: belső jelentés szerint legrosszabb esetben a lakosság 80% is megfertőződhet

15:25 Egy kiszivárgott brit kormányzati jelentés szerint, legrosszabb esetben a brit lakosság 80%-a elkaphatja a koronavírus fertőzést. A kormányzati jelentés a “ COVID-19 Reasonable Worst Case Scenario” (magyarul: COVID19 Ésszerűen elfogadható legrosszabb forgatókönyv) jelentés kapta, és a brit bulvárlap, a Sun szivárogtatta ki, amelyet több más brit lap is átvett. A jelentés szerint a ” jelenlegi tervezési feltételezés az, hogy a tünettel járó esetek 2-3%-a jár halálozással”.

A kormányzati szakértők szerint, amint a vírus elkezd terjedni, az követően lavinaszerűen 2-3 hónap alatt megfertőzheti a lakosságot.

A lap számítása szerint ez akár 500.000 halálesetet is eredményezhetne.

A lap kérdésére a kormányzati szóvivő elmondta, hogy minden eshetőséget számba kell venni, de “ez nem azt jelenti, hogy erre számítanánk, hogy ez meg is történik“.

A brit kormány bejelentette, hogy 100 háziorvosi rendelőben és több mint egy tucat kórházban elkezdik a koronavírus tesztelését olyanok esetében is, akik nem jártak rizikós területeken és nem mutatnak tüneteket. A széleskörű tesztelés célja, hogy megállapítsák, hogy a szűrések ellenére megindult-e a népességen belül a koronavírus terjedése.

Személyes megjegyzés: Mindez nem jelenti azt, hogy ez be is következik, ez a legrosszabb forgatókönyv. Egyelőre az ázsiai adatok nem mutatnak ilyen mértékű terjedésre.

Forrás: Voanews, Independent

Pakisztán első koronavírusos esete

Pakisztánban ma délután jelentették be a legelső koronavírusos esetet. A 22 éves férfi Iránból érkezett Pakisztánba.

Forrás: Dawn.com

Macedónia első esete

Az Irish Times számolt be arról, hogy Észak-Macedóniában is megtalálták az első igazolt koronavírusos beteget. A beteg Milánóból érkezett, nem volt láza a reptéri ellenőrzésen nem szűrték ki, jelenleg a Skopjei-i kórházban van.

Forrás: English.Republika.mk

Karantén alá vontak egy bécsi iskolát, a gyerekeket nem engedik ki

16:45 Frissítés: a tanár tesztje negatív lett, a gyerekeket kiengedték.

13:00 Karantén alá vonták a BGRG Albertgasse iskolát Bécsben, a diákokat nem engedik ki az épületből, amit a rendőrség őriz. Az egyik ott tanító tanár a koronavírusra utaló tüneteket mutat, korábban Észak-Olaszországban járt.

Egyelőre úgy tudni, hogy helyben akarják a tesztet elvégezni, addig nem engedik haza a gyerekeket.

Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint, ha a koronavírus teszt pozitív eredményt hoz akkor azok, akik nem voltak kapcsolatban a szóban forgó tanárral, hazamehetnek. Ha kapcsolat volt, “bizonyos esetekben természetesen szükség lesz az emberek elkülönítésére vagy karanténba helyezésére” – mondta Kurz. A tanár koronavírus tesztje 16 óra körülre várható.

Forrás: kurrier.at

A magyar háziorvosok nem kapnak eszközt és információ

15:25 Utoljára február 5-én kaptak tájékoztató a magyar háziorvosok. Eszköz, védőmaszkot, eljárásrendet azóta sem. Sok a kérdés, a bizonytalanság, és szájmaszkokat már venni sem tudnak. Részletes cikk az indexen.

Karantén alá helyeztek egy német katonai légibázist

Karantén alá helyezték a német katonaság a Bundeswehr egyik légi támaszpontját, miután az egyik katonánál pozitív eredménnyel zárult a koronavírus teszt. A katonát jelenleg a Koblenz-i katonai kórházban kezelik. A kölni-wahn-i támaszpontot lezárták, hogy megakadályozzák a fertőzés továbbterjedését.

Forrás: Bild.de

Nyomozzák a düsseldorfi betegek kapcsolatait

Egy házaspár esetében mutatták ki a koronavírust Németországban. Mind a ketten Düsseldorfban kórházban vannak. A női beteg óvodai pedagógus volt, a pár gyermekei pedig iskolába jártak, így hétfőig a Heinsberg-i iskolákat és óvodákat zárva tartják.

Az Észak-Rajna-Vesztfáliai egészségügyi miniszter szerint a pár aktív társadalmi életet élt, így nehéz kinyomozni a kapcsolati hálóikat és kideríteni ki lehet még fertőzött. A pár gyermekeinél nincsenek tünetek.

Forrás: wdr.de

Lezártak egy párizsi kórházat?!

Lezártak egy párizsi kórházat. itt kezelték 10 napig azt a férfit, akiről később egy másik Párizs kórházban kiderült, hogy koronavírus fertőzésben szenved. A most lezárt kórházban nem volt ilyen diagnózis, és normál tüdőgyulladással kezelték.

A férfi az eddigi információk szerint nem járt ismerten fertőzött területen és egy főiskolán tanított.

Forrás: Disclose.tv, lepoint.fr

Fertőzött lehet egy német kórház is?

Azt a német férfit, aki jelenleg Düsseldorfban kezelnek koronavírussal, két héttel korábban a kölni kórházban. Az egyik ott dolgozó tüneteket mutat, így 31 beteget és 10 kórházi dolgozót tesztelnek a COVID19 fertőzéssel.

A német légierő egyik katonáját koronavírus gyanújával és Koblenzbe a katonai kórházba szállítottak.

Forrás: Disclose.tv

49 új eset Olaszországban, 1 haláleset

49 új esetet jelentettek csak a mai napon Olaszországból, és 1 haláleset is van. ezzel az olaszországi esetszsám 374-re emelkedett, a halálesetek száma 12.

Forrás: BNONews

Az első görög fertőzött

A görög kormány jelentette be, hogy azonosították az első görög koronavírus fertőzöttet Thesszalonikiben. A női beteg korábban Észak-Olaszországban tartózkodott. Jelenleg jó az állapota. Családtagjai és aki érintkezésbe került vele karanténba helyezték.

Forrás: CNN.gr

3 eset Franciaországban, 1 haláleset

3 új eset a mai napon Franciországban, ebből 1 haláleset. Az egyik beteg egy 33 éves férfi Strasburgból, aki nemrég tért vissza Észak-Olaszországból, egy másik 55 éves férfi Amiens-ben kezelnek, állapota súlyos, a harmadik egy 60 éves férfi, aki Párizsban meg is halt.

Forrás: CNN

2 magyar koronavírus fertőzött

Két magyar koronavírusos magyarról van tudomása a kormányak. Az egyik beteg a bécsi kórházban van, a másik a Diamond Princessen dolgozott. A kormányinfón Gulyás Gergely nem mondott nevet, de elképzelhető, hogy arról a nőről van szó, aki a velencei karneválon vett részt korábban.

Magyarországi esetről nincs tudomása a kormánynak. Ha megjelenik a koronavírus Magyarországon akkor a közmédia rendkívüli tájékoztatási rendre áll át. Pénteken elindul a koronavirus.hu oldal és Facebook oldal is. Addig a koronavirus@bm.gov.hu oldalra lehet írni, és rövid határidőn belül választ kapnak.

Forrás: index.hu

44 új eset Iránban, 4 haláleset

A mai napon Iránból 44 új esetet jelentettek és 4 új halálesetet. A hivatalos szám ezzel 139-re emelkedett. A valós szám vélhetően 10 ezer felett van már, lásd lentebb korábbi hírünket ezzel kapcsolatban.

Forrás: FarsNewsAgency

Amerikai járványügy: készüljetek!

7:47 “Nem az a kérdés lesz-e, hanem az, hogy mikor és hány ember nek lesz súlyos betegsége.” – erről beszél Nancy Messonnier az amerikai járványügyi hivatala a CDC vezetője tegnap esti sajtótájékoztatóján.

Aggódunk a helyzet miatt, de ezt az aggodalmat arra fókuszáljuk, hogy előkészüljünk a járványra. “Itt az idő, hogy a kórházak, iskolák és a hétköznapi emberek is elkezdjenek készülődni”.

Majd a CDC vezetője arról beszélt, hogy tegnap reggel elbeszélgetett a gyermekeivel. “Bár nem gondolom azt, hogy jelenleg nagy kockázatnak lennének kitéve, nekünk, mint családnak fel kell készülni, hogy a normális életünk alapvetően megváltozik.”

Forrás: statnews.com

118 új eset Dél-Koreában

118 új esetet jelentettek Dél-Koreából, ezzel csak ma 284 új esetnél tart.

Forrás: BNONews

Iránban akár 18 ezer fertőzött is lehet

8:25 Noha Iránban hivatalosan csak 95 megbetegedést regisztráltak, kanadai kutatók szerint, ennek 200-szorosa is lehet a valós szám. A járványügyi kutatók és matematikusok által készített modellszámítás szerint akár 18.000 fertőzött is lehet Iránban.

Ennek pedig globális hatása van, a járvány terjedése miatt. A kutatók az alapján becsülték a számot, hogy megnézték, hány helyen jelent meg külföldön a fertőzés iráni forrásból. Amikor Iránban még csak 5 esetről tudtak, Kanadában már egy Iránból behurcolt esetről tudtak. Mekkora az esélye, hogy egy 81 millió országban, pont azzal az 5 ember egyikével találkozik egy kanadai nő? Nyilván nagyon csekély. Az ilyen esetekből pedig megbecsülhető a járvány valós mérete. A kutatók eredményüket publikálták, de még nem került lektorálásra.

Forrás: theStar.com

Brazíliában is megjelent a koronavírus

8:30 Braziliában is megjelent a koronavírus, egy hatvanas éveiben járó olasz férfi esetében lett pozitív az első teszt. A beteg február 9.-től Lombardiában dolgozott és onnan tért vissza Braziliába. Jelenleg Sao Paolo egyik kórházában kezelik.

Forrás: agora.folha.uol.com.br/

31 kórházi sátrat készítenek elő Olaszországban

7: 35 “Mivel minden eshetőségre fel kell készülni” – ezért elrendelték az olasz Lazio tartományban 31 kórház mellett egészségügyi sátrak felállítását.

Forrás: ansa.it

169 új eset Dél-Koreában

6:55 169 új esetet jelentettek az éjszaka során Dél-Koreából, és 1 új halálesetet. Ezzel 1146-ra emelkedett az esetszám és 11-re a halálesetek száma. A pillanatnyi halálozás arány 0,95%. Bővebben arról, hogy ez miért nem a pontos halálozás arány itt olvashatsz.

Forrás: Koreai kormányzati oldal

6 új eset tegnap Spanyolországban

Spanyolországban tegnap 6 új koronavírusos esetet regisztráltak. A vírus megjelent Katalóniában és Madridban is. Ezzel a spanyol esetszám 9-re emelkedett.

Forrás: BNoNews

Hongkongban 2 hónappal eltolták az iskolakezdést

7:33 Bár Hongkongban nem nő radikálisan a koronavírus esetszám, azonban a hatóságok a tegnapi napon úgy döntöttek, hogy 2 hónappal eltolják az iskolakezdést, április 20-ra.

Forrás: Reuters

2 új eset Németországban, iskolabezárás

7:05 Az elmúlt hetek nyugalma után tegnap Németországban is két új esetet regisztráltak. Baden-Wütrembergben egy 25 éves férfi fertőződött, aki korábban Milánóban járt.

Észak-Rajna Vestfáliában egy 47 éves férfi került kórházba. A beteg állapota kritikus, életveszélyben volt. Pozitív lett a koronavírus tesztje. A férfi felesége szintén kórházba került, nála még nincs teszteredmény.

Heinsbergben az iskolákat és az önkormányzatot a szerdai napra bezárták és 9 órára válságtanácskozást hívtak össze. A lakosságot megkérték, hogy ne menjen kórházba, vagy rendelőbe, hanem hívja az információs forródrótot.

Forrás: wdr.de, sozialministerium.baden-wuerttemberg.de

406 új eset Kínában

406 új esetet jelentettek Kínából, és 52 halálesetet az éjszaka során. 5 esetet leszámítva az összes haláleset és megbetegedés Hubei tartományban történt.

Forrás:nhc.gov.cn

Első eset Algériában

7:05 Algériában is bejelentették az első koronavírusos esetet, aki olasz származású és február 17-én érkezett Algériába. Az észak olasz területeken igen sok algériai állampolgár él és dolgozik.

Forrás: Reuters

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.